Sajnos korunk keresztényei közül rengetegen gondolják azt, hogy nincs szükség apologetikára, keresztény hitvédelemre, hiszen e nélkül is tudunk keresztény életet élni, illetve teológiát művelni – ami igaz is. Az apologetika, ahogyan William Lane Craig, filozófus fogalmazott egy előadásában, nem szükséges, de hasznos. Úgy képzeljük ezt el, mint egy autó gumijait: nem szükséges téli gumit rakatni rá télen ahhoz, hogy eljussunk vele A-ból B-be, de hasznos, ha van rajta. Ugyanígy, nem szükséges a melegben lecserélni a téli gumit ahhoz, hogy tudjuk használni az autót, de hasznos, ha nem akarjuk, hogy egy szezon alatt elkopjon a gumi.
Fontos tehát különbséget tennünk aközött, hogy valami szükséges vagy valami hasznos. Tehát bár az apologetika nem bír kizárólagos szükségességgel a keresztény élet szempontjából, ebből még nem következik az, hogy ne lenne hasznos.
Mihez nem szükséges az apologetika?
Ahhoz viszont, hogy releváns választ tudjunk adni arra, hogy mi is pontosan az apologetika és miért van szükség rá, tudnunk kell azt is, hogy miért nincs szükségünk rá. Vagyis mihez nem szükséges a hitvédelem a keresztény élet szempontjából.
Először is nincs szükség az apologetikára ahhoz, hogy megtérjünk. Ahogyan Pál írja a római levélben „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus Igéje által” (Rm 10:17). Tehát Istennek Szentlelke az evangélium hirdetése által juttat minket élő hitre és ez a kulcsa a mi kereszténységünknek. Természetesen a Lélek használhat különféle eszközöket arra, hogy az evangélium hirdettessék – így az apologetikát is – de a kulcs az evangélium.
Másodszor, nincs szükség az apologetikára ahhoz, hogy meggyőződjünk a kereszténység igaz voltáról, arról, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és harmadnapra feltámadt. Ezt a meggyőződést ugyanis a Szentlélek belső bizonyságtétele végzi el bennünk, nincs ennél erősebb és nagyobb tekintély. Ezt olvassuk János első levelében is:
Miről beszél itt János? Arról, hogy alapvetően, ha el is fogadjuk az emberek érveit és bizonyságtételét, annál akkor is nagyobb Isten bizonyságtétele. És ez a bizonyságtétel – Isten bizonyságtétele – megvan abban, aki hisz Isten Fiában. Tehát az ok, amiért hiszünk abban, hogy a kereszténység igaz nem a helyes vagy meggyőző érvek és bizonyítékok tömkelege, hanem a Szentlélek belső bizonyságtétele.
Így tehát nincs szükségünk pozitív hitvédelemre ahhoz, hogy meggyőződjük a kereszténység igaz, racionális voltáról. Pozitív hitvédelem alatt a teizmus és kereszténység melletti megerősítő bizonyítékokra gondolok. Azonban még nyitva maradhat a kapu a negatív hitvédelem számára, ami a teizmust és a kereszténységet támadó – azok igazságait aláásni igyekvő – érvekre adott cáfolatokból áll.
A kérdés tehát az, hogy a kereszténységgel szembeni, a hitét támadó érvekre kell-e tudnia egy kereszténynek mindig hathatós választ adnia ahhoz, hogy megalapozott hite legyen? A válasz itt is az, hogy nem. Ugyanis ha valakiben hathatós munkát végzett a Szentlélek és meggyőzte őt a feltámadásról, ha bizonyságot tett Krisztus mellett az ő életében, akkor ez a bizonyságtétel olyan erős és hathatós, hogy megsemmisít minden érvet, amit felhoznak a kereszténység ellen. Számára a kereszténység akkor is igazolt marad, ha semmilyen keresztényellenes érvet nem tud megcáfolni.
De ha a keresztény hitünk igazolt igaz hit lehet pusztán a Lélek bizonyságtétele által, akkor mi adja a hitvédelem legitimitását, miért foglalkozzunk vele, mi a haszna, és mi egyáltalán az az apologetika?
Mi az az apologetika?
Az apologetika szavunk a görög „apológia” kifejezésből származik, ami védőbeszédet jelent, még az antik gyökere is a bírósági „védőbeszéd”-hez kapcsolja. William Lane Craig szerint a keresztény apologetika a keresztény hit igazságát bizonyító érveket foglalja magába.
Az apologetika legfőbb célja a kapcsolódás: a keresztények számára ez az Istenhez és a másik emberhez való kapcsolódást takarja. És ha valaminek ez a célja, akkor annak csak egy eszköze lehet: a szeretet. Bár fontos, hogy megvizsgáljuk a hitünket és a hitünket ért kihívásokat, ha ezt szeretet nélkül tesszük, akkor minden szempontból elbukunk.
Ha úgy képzeljük el az apologetikát, mint egy emberi testet, akkor annak a gerincét, a tartását az 1Péter 3:15 adja:
Ez az egyetlen bibliai ige magában foglalja a keresztény apologetika minden egyes fontos aspektusát. Krisztust Úrként imádni alapvető előfeltétele annak, hogy kapcsolatot építhessünk másokkal. A számadásra vonatkozó kötelezettségünk miatt kötelesek vagyunk foglalkozni a hitünket érintő nehéz és bonyolult kérdésekkel és kihívásokkal is, és rá vagyunk kényszerülve arra, hogy elköteleződjünk az ellenoldallal szemben és válaszoljunk a vádjaikra. Végül pedig az elköteleződésünkben és válaszainkban szelídnek és tisztelettudónak kell lennünk azok felé, akikkel nem értünk egyet.
Továbbá a vallás az egyik, ha nem a legmegosztóbb téma a mai világunkban. Ahhoz, hogy produktív párbeszédet folytathassunk a kereszténységről vagy a különböző világnézetekről másokkal, alázatra, türelemre, tiszteletre és retorikai jártasságra van szükség mindkét oldal részéről. Ha ezek hiányoznak, a beszélgetés eldurvult vitává, az érvek inzultációkká válnak és a békesség megteremtése ellehetetlenül. Éppen ezért nagyon sokan a mai kultúránkban, attól tartva, hogy vitatkozást gerjesztenek, semmilyen ütközésre, vitára, beszélgetésre nem hajlandóak a vallásukkal kapcsolatban. Ennek pedig egyenes következménye lett az, hogy az élet, sőt az örök élet szempontjából legfontosabb téma tabuvá vált.
A tabusodás azonban nemcsak az egymástól eltérő vallásos eszmékről szóló eszmecserét állította le, hanem aláásta azt, ahogyan addig a saját világnézetünkre is gondoltunk. Ha pedig elfojtjuk az eszmecserét és az őszinte, mély, alapos vizsgálódást, akkor vagy kizárólag önmagunk szűrőjén át fogjuk megválaszolni a felmerülő kérdéseket, vagy mindegyiket ignoráljuk. Ha pedig így élünk, elmulasztjuk megélni azt, amit Platón „megvizsgált élet”-ként nevez meg, és a meg nem vizsgált életet lesújtóan jellemezte: nem érdemes azt megélni. Ugyanis ha elmulasztjuk megvizsgálni életünket, annak igen komoly, az örökkévalóságra is kiterjedő következményei lehetnek. Viszont egy olyan kultúrában, mely elhagyta a végső igazság keresését és megismerésének vágyát, és elköteleződött az individualista és posztmodern gondolkodás mellett, az, aki megvizsgált életet él, a remény és az ihletettség világítótornyaként fog kiemelkedni.
Bár a kultúránk kerüli a megosztó témákat, az, aki megvizsgált életet él, az nemcsak a békés párbeszéd mellett fog tudni elköteleződni, de az őt körülvevő embereket is be tudja ebbe vonni – és legbelül minden egyes ember vágyik erre.
Az apologetika tehát nem arról szól, hogy ráerőltetjük a másik emberre a világnézetünket és belekényszerítjük valamiféle intellektuális alávetettségbe a fölényünkkel. Arról szól, hogy kiemelünk másokat az intellektuális szendergésükből és felmutatjuk nekik életük mélységeit és magát Istent. Hasonlóan tehát az evangelizációhoz, az apologetika arra törekszik, hogy elvezesse az embereket az Istennel való kapcsolatra, de a kettő közt mégis van egy különbség. Ha az evangelizáció az ültetés és az aratás, akkor az apologetika a talaj megművelése.
Alister McGrath, oxfordi teológus fogalmazott úgy, hogy
Bár az apologetika területén az elmúlt évtizedekben hatalmas ébredés tapasztalható, az mégis mélyen a Szentírásban gyökerezik és az apostoli kor óta eltelt évszázadok során fejlődött tovább. Rendkívül változatos és árnyalt megközelítési módjai, metodológiái vannak.
Az apologetika lehet klasszikus, evidencialista, preszuppozíciós, kumulatív, reformált ismeretelméleti stb. Azonban mindent összevetve nem a metodológia az, ami igazán számít, hanem a Krisztushoz való hűség és az, hogy mennyire hatékonyan tudunk másokat hozzá vezetni.
A téma további részei:
Mi a keresztény hitvédelem [apologetika]?
Miért foglalkozzunk a keresztény hitvédelemmel [apologetikával]?
Kritikák a keresztény hitvédelemmel [apologetikával] szemben
Miért van szükség keresztény hitvédelemre [apologetikára]?
A fenti írások a 2019-es Evangéliumi Fórumon tartott szemináriumon hangoztak el. A teljes előadást egyben megtekintheted itt:
