Ha beszélgetsz valakivel, felmutatod hitedet nem-keresztényeknek, érvelsz, vitatkozol ateistákkal, gyakran találkozhatsz azzal a forgatókönyvvel (sőt, a legtöbb esetben ez történik), amikor is előveszed a legjobb, legerősebb érvedet, aminek úgy gondolod mindenkit/bárkit meg kéne győznie, aki kicsit is racionálisan gondolkodik… és nem ez történik. Miért nem ezt történik?
Amikor nincsenek jó érveink
Először is gondolkozz el azon, hogy miért nem győzik meg az embereket a jó és erős érveid? A kérdés ilyenkor, amit fel kell tenned: tényleg jól megalapozott és erős érvekkel álltál elő? Mikor lesz egy érv helyes/jól megalapozott? Akkor, ha a premisszái igaz volta garantálja a konklúzió igaz voltát is. Ha az a helyzet, hogy az érved premisszái igazak, de a konklúziója helytelen, akkor az érv érvénytelen, alkalmatlan a bizonyításra. Nézzünk meg egy példát:
(1) Ha romlott húst eszel, megbetegszel tőle.
(2) Beteg vagy.
(3) Tehát romlott húst ettél.
Azért rossz ez az érv, mert lehetséges, hogy mindkét premissza igaz, de a konklúzió nem következik belőlük, hiszen számos más dolog is okozhatta a betegségedet. Ez egy érvelési hiba, angolul affirming the consequent-nek nevezik.
De mi van akkor, ha az érved helyesen van felépítve és a premisszákból helyesen következik a konklúziód? A helyesen felépített érv automatikusan „jó” érv lesz-e? Ahhoz, hogy egy érv jó és erős érv legyen, nem elég, ha helyesen van felépítve, hiszen a premisszáinak igaznak is kell lennie. Nézzünk erre is egy példát:
(1) Minden ló tojással szaporodik.
(2) Csak az emlősök tojnak tojást.
(3) Tehát minden ló emlős.
Ezesetben helyesen felépített az érv, a premisszáiból következik a konklúzió, ami viszont hibássá teszi az érvet az az, hogy mindkét premisszája hamis. Sem az emlősök (kivéve, ha kacsacsőrű emlősök vagyunk), sem a lovak nem tojással szaporodnak.
Rengeteg hasonló érvelési hiba létezik, nem sorolnám fel mindet (ITT bővebben is lehet róluk olvasni), de a leggyakrabban előfordulókat szeretném megemlíteni.
Ad hominem – magyarul személyeskedés. A hibás érv a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít. Tehát a személyre és nem az érvre fókuszál, ami hiba, hiszen a szándék, valaki külső vagy belső tulajdonsága irreleváns az érv helyessége szempontjából.
Genetic Fallacy (forrás vagy eredet alapján történő elutasítás) – ez valamilyen formában kapcsolódik az ad hominemhez, és rengetegszer találkozhatunk vele ateisták részéről. A hibás érv lényege, hogy azzal próbál meg egy érvet aláásni vagy hitelteleníteni, hogy az érv vagy hit eredetét kritizálja. Azonban semmi köze a hit vagy az érv eredetének ahhoz, hogy az adott hit/érv igaz-e, helyes-e vagy sem.
Szalmabáb érv – mikor valaki szalmabábérvet épít, tulajdonképpen nem az eredeti érvet kritizálja, hanem annak egy karikaturizált, módosított, felvizezett változatát. Ez történhet félremagyarázással, rosszul idézéssel vagy túlzott leegyszerűsítéssel is. Mivel a szalmabáb gyengébb, mint az eredeti érv, könyebben támadható.
Ami közös ebben a három hibában, hogy nem az eredeti érvvel foglalkoznak, hanem elhomályosítják azt, elterelik a figyelmet a valódi mondanivalóról – ezt nevezzük „red herring”-nek.
Amikor a jó érvek sem működnek
De mi van akkor, ha az érved logikailag helyes, erős, mentes az érvelési hibáktól és mégsem győz meg valakit? Arisztotelésztől származik a mondás, miszerint
„Az igazságról való meggyőzés minden kudarca az igazság képviselőjének gyengeségét mutatja.”
És ezt magamra nézve is csak megerősíteni tudom. Ha nem az érvvel van a hiba, akkor velem. Ha a helyes és jól alátámasztott érveimet agresszíven, arrogánsan vagy túlságosan okoskodóan adom elő, akkor gyakran nem hallják azokat elég tisztán, így az érvek nem kapják meg azt a figyelmet, amit megérdemelnek – írja Sire James is a Why Good Arguments Often Fail c. művében. Nehéz elérni, hogy valaki meggondolja magát, nehéz valakivel elfogadtatni, hogy téved, de még ennél is nehezebb valakit rábírni arra, hogy a teljes világnézetét vagy identitását megváltoztassa. Ha hatékonyak szeretnénk lenni, akkor velük és nem ellenük kell dolgoznunk. A hozzáállásunknak vagy viselkedésünknek nagyobb hatása van, mint a tényleges érveinknek.
A másik hiba, amit érdemes elkerülnünk az a hallgatóságunk meg nem értése. Rengeteg remek érv, különösen a klasszikus apologetikában olyan elvont, hogy vagy nagyon kevés vagy semmilyen hatással nincs még azokra sem, akik nem tagadnák a konklúziójukat. Könnyű az apologétáknak és filozófusoknak olyan szellemi kihívás elé állítani magukat, amik tényleg megmozgatják őket intellektuálisan, de az egyáltalán nem biztos, hogy ez a kívülállókat, a témában kevésbé jártasokat el tudja érni vagy meg tudja győzni. Figyelnünk kell arra is, hogy kihez beszélünk és arra, hogy hogyan beszéljük a nyelvüket.
Végül pedig ne görcsöljünk rá. Használjuk a beszélgetéseket és vitákat arra, hogy megismerjük a másikat, teszteljük az érveinket, technikánkat. Nem gond, ha tévedünk (ezt senki nem tudja elkerülni), de csak így lehetünk jobbak. Észszerű elvárásokat állítsunk magunk felé, igyekezzünk inkább provokatív gondolatokat megfogalmazni ahelyett, hogy rágörcsölünk a másik meggyőzésére vagy arra, hogy megnyerjünk egy vitát. Soha ne meggyőzni akarjuk a másikat, elég pusztán ha elhelyezünk egy kavicsot a cipőjében.
Ha csak annyit érünk el, hogy a másik fél megfontolja a nézőpontunkat, már nyertünk.
