Rengetegszer hangoztatott mondat a filozófiában, tudományfilozófiában, a természeti teológiában és magában a keresztény teológiában kevésbé járatos kritikus ateisták részéről, hogy nincs bizonyíték Isten létezésére. Azonban nagyobbat nem is tévedhetnének ezzel a kijelentéssel.
Mi számít „bizonyítéknak”?
Az első, amit meg kell tennünk az az, hogy meghatározzuk a „bizonyíték” fogalmát. Mivel erre számtalan definíció létezik, ezek bemutatása kimerítené a poszt kereteit. Jelen posztban a legáltalánosabban elterjedt fogalmat használjuk, amit talán így fogalmazhatunk meg: információk és tények halmaza, melyek rámutathatnak arra, hogy egy tétel vagy felvetés igaz-e vagy hamis.
Amit viszont e mellett tudnunk kell az az, hogy a bizonyítékként felgyülemlett információ- és tényhalmazt többféleképpen is lehet értelmezni. Gondoljunk csak egy bűntény helyszínén talált DNS-mintára: önmagában a talált DNS még nem igazolja, hogy a vádlott bűnös lenne, hiszen például meghamisíthatták azt, vagy máskor, más okból kerülhetett oda. Tehát a bizonyítékok nem szükségszerűen kizárólag egy következtetéshez, konklúzióhoz vezetnek.
Direkt és közvetett bizonyítékok
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a bizonyítékoknak kétféle típusa létezik: direkt és közvetett (indirekt). Direkt bizonyítékról akkor beszélünk, ha az önállóan megállva is igazolni tud valamit. Ilyen például, ha valaki belépve a családi házba kijelenti, hogy kint esik az eső. Amennyiben megbízható tanúról beszélhetünk, akkor ez egy direkt bizonyíték. A közvetett bizonyíték önmagában nem igazol semmit, de használható arra, hogy valami hozzá kapcsolódót bizonyítsunk. Ha az előbbi példánál maradunk, akkor az egyén direkt tanúskodása helyett pusztán a kabátjára tekintünk melyen vízcseppek vannak, így az közvetett bizonyítékul szolgál számunkra arra, hogy kint esik az eső. Önmagában a vizes kabát még nem bizonyítja a kinti rossz időjárást, hiszen más úton is benedvesedhetett, de viszonylag jó bizonyítéka lehet az esőnek. Ha az indirekt bizonyítékokat más bizonyítékok mellé helyezzük (például a lakásba belépő tanúságtétele), akkor levonhatjuk azt az észszerű következtetést, hogy kint esik.
Mind a direkt, mind az indirekt bizonyítékok elfogadhatók, mindkettő ugyanolyan súllyal tudja bizonyítani egy állítás (pl. a bíróságon a vád) igazát/tévedését, egyik sem szükségszerűen megbízhatóbb, nem bír nagyobb súllyal, mint a másik.
Visszatérve Isten létére, aki kicsit is foglalkozott már a kérdéssel tudhatja, hogy az ún. természeti teológia [1] a teológia egy olyan ága, amely észszerű érveket sorakoztat fel Isten léte mellett, így több, mint nyilvánvaló, hogy vannak bizonyos bizonyítékaink a transzcendens létére vonatkozóan. A teisták szerint a tények összessége (az univerzum kezdete, finomhangoltsága, rendezettsége, az esetlegességi érv stb.) racionálissá teszi az Istenben való hitet. A természeti teológia ugyanolyan bizonyítékokat ad, mint amilyen bizonyíték a DNS egy gyilkossági eset kapcsán. Lehet egyet nem értés abban, hogy merre vezetnek a bizonyítékok és hogyan magyarázzuk őket, de ez nem jelenti azt, hogy ne léteznének.
Ezért is fogalmaznak rosszul a teizmust, illetve a kereszténységet bírálók akkor, amikor azt állítják: nincs bizonyíték Isten létére. Mert egy dolog azt állítani, hogy „a bizonyítékok egyes elemei nem a kereszténység igazát támasztják alá” és egy másik dolog azt állítani: „nincs bizonyíték a kereszténység igazára.” Ez utóbbi, ahogyan fentebb is láthattuk, védhetetlen állítás; még ha nincs is direkt, cáfolhatatlan bizonyítékunk Isten létezésére, az biztos, hogy rengeteg jó indirekt bizonyítékkal rendelkezünk, melyek a teizmust támogatják.
Empirikus bizonyíték?
Előfordulhat, hogy ezen a ponton az ateisták azzal vágnak vissza, hogy a teisták kizárólag filozófiai bizonyítékokat vonultatnak fel maguk mellett, de „empirikus” bizonyítékokat nem tudnak felmutatni, márpedig ők ezt várnák, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy valami létezését racionálisan igaznak fogadhassuk el. Ez azonban egy önmegsemmisítő érv, hiszen milyen empirikus bizonyíték létezik arra, hogy kizárólag az empirikus bizonyítékokkal alátámasztott dolgokat fogadhatjuk el valósnak, igaznak és létezőnek? Semmilyen! Így ha az ateisták felvetése igaz, akkor semmi okunk elfogadni az ateisták állítását.
A legelfogadhatóbb és legőszintébb hozzáállás tehát az ateisták részéről az lehet, ha elhagyják a keményvonalas empiricizmust és felhagynak ennek a szlogennek a hangoztatásával. A természeti teológia alapján teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy minimum megfelelő indirekt bizonyítékokkal rendelkezünk Istennel kapcsolatban, létének alátámasztására, még akkor is, ha ezek önmagukban nem bizonyítják minden kétséget kizáróan Isten létét. Empirikus bizonyítékot követelni pedig észszerűtlen, hiszen ez önmaga alól húzza ki a széket. Nincs empirikus bizonyíték, ami igazolná, hogy empirikus bizonyítékra van szükségünk ahhoz, hogy valami létében észszerűen hihessünk.
Van-e tehát bizonyítékunk Isten létezésére? Természetesen! És reméljük, hogy idővel az ateisták is kihúzzák a homokból a fejüket és megbékélnek ezzel.
[1] Lsd: The Blackwell Companion to Natural Theology
