Miért létezik egyáltalán bármi a semmi helyett? Ezt a kérdést Gottfried Leibniz, 18. századi filozófus fogalmazta meg, mint az első kérdést, amit mindig fel kell tennünk. Miért létezik egyáltalán bármi? Leibniz szerint maga a létezésünk igazolja Isten létét, hiszen a kérdésére adott válasz nem az univerzum anyagi valóságában, hanem Istenben található. Isten az, aki szükségszerűen létezik, és aki magyarázat arra, hogy miért létezik egyáltalán bármi a semmi helyett.
Szükségszerű: olyan létező, melynek nem-léte elképzelhetetlen (például a számok).
Kontingens (esetleges): olyan létező, amely létezhet, de nem kell léteznie, tehát elképzelhető a nem-léte, így kell lennie egy rajta kívül álló magyarázatnak a létezésére.
Leibniz érvét a következőképpen lehetne felírni:
- Mindennek, ami létezik, kell lennie magyarázatnak a létezésére.
- Ha az univerzumnak van magyarázat a létezésére, akkor az a magyarázat Isten.
- Az univerzum létezik.
- Tehát az univerzumnak van magyarázat a létezésére.
- Így az univerzum létére a magyarázat Isten.
Ami fontos, hogy ez egy olyan zárt érvelés, amelyből az következik, hogy ha a három premisszánk igaz (1-3.), akkor akár tetszik, akár nem, a konklúzió elkerülhetetlen, akkor is, ha bárkinek bármi más kifogása van Isten létével szemben. Így ha valaki elutasítja a következtetést, annak cáfolnia kell valamelyik premisszát. Értelemszerűen a 3. premisszát axiómának vehetjük, hiszen őszintén, ki lenne az, aki tagadná, hogy létezünk? Így az ateisták az 1. és/vagy 2. érvet fogják értelemszerűen tagadni. Így az érv kapcsán csak egy kérdés marad: igaz vagy hamis az 1. és 2. állítás?
1. Mindennek, ami létezik, kell lennie magyarázatnak a létezésére.
Először is ez az kijelentés magától értetődő, önmagát igazolja. Gondoljunk bele: éppen egy barátunkkal túrázunk az egyiptomi sivatagban és találunk egy átlátszó, de festett, ember méretű földgömböt a semmi közepén. Természetesen csodálkoznánk, hogy hogy kerül az oda, mire a barátunk csak annyit mondana: „Hé! Ne csodálkozz, ne keresd a magyarázatot, ez csak úgy, megmagyarázhatatlanul VAN és kész.” Természetesen nem elégednénk meg ezzel a „magyarázattal”, azt hinnénk, hogy a barátunk viccelt, vagy sietni akart, de azt nem gondolnánk, hogy komolyan gondolta azt, hogy csak úgy van és nincs magyarázat a létezésére. Miért nem? Mert a gömb kontingens, esetleges létező. Tud tehát létezni, de önmagában nem KELL léteznie.
Tudjuk, hogy a sivatagban talált gömb létezését magyarázza valami, tipikusan az, ami létrehozta azt. Ha megnövelnénk az általunk talált gömböt és az így akkora méretű lenne, mint az univerzum, a magyarázat szükségessége attól még ugyanúgy megmaradna. A nagyobb méret tehát nem szünteti meg a magyarázat szükségességét.
Lehetséges cáfolat: Isten létének is magyarázatra van szüksége.
A premisszával kapcsolatos első ellenvetés szinte azonnal érkezik: ha mindennek, ami létezik, kell lennie magyarázatnak a létezésére, akkor Isten létének is magyarázatra van szüksége. Ami miatt erősnek érzik az ateisták ezen ellenvetést az az, hogy ha Isten létére is kell, hogy legyen magyarázat, akkor az a magyarázat nyilván valami nagyobb kell, hogy legyen, mint Isten, így mivel ez lehetetlenség, az 1. premissza hamissá válik. Persze hívőként válaszolhatjuk erre azt, hogy Isten megmagyarázhatatlan módon létezik, viszont ezt követhetné a jogos kérdés: „Akkor az univerzum miért nem létezhet megmagyarázhatatlanul? Miért nem állunk meg ott?” Azért, mert vannak létezők, amik szükségszerűen léteznek.
Az 1. premisszára érkező ellenvetés a „magyarázat” kifejezés félreértéséből adódik. Leibniz szerint kétféle létező létezhet: a. szükségszerű (pl. számok) és b. kontingens (valamilyen külső ok hozta létre: emberek, bolygók, galaxisok). Így mikor „magyarázatot” keresünk valaminek a létére, akkor az kétféle lehet: vagy a létező saját természetéből fakadó (szükségszerű) vagy valamilyen külső ok. Így az 1. premisszát módosítva felírhatjuk: 1’ Mindennek, ami létezik van magyarázat a létezésére: vagy a saját természete szerinti szükségesség vagy valamilyen külső ok. Isten, ha létezik, szükségszerű létező (per definitionem, így ezt még az ateista filozófusok is elfogadják).
Lehetséges cáfolat: az univerzum kivétel ez alól az elv alól.
Néha találkozunk azzal az ellenérvvel, hogy bár az 1. premissza igaz mindenre, ami az univerzumban található, de magára az univerzumra nem vonatkoztathatjuk. Ez azonban önkényes kivételezés, az un. taxicab fallacy. Arthur Schopenhauer, 19. századi filozófus szerint nem hagyhatod csak úgy figyelmen kívül az 1. premisszát, mihelyst megérkeztél a célodhoz. Nem mondhatod, hogy mindennek van szüksége magyarázatra, kivéve az univerzumnak, ugyanis ez önkényes és tudománytalan kivételezés lenne.
Lehetséges cáfolat: nem önkényes a kivételezés, hiszen lehetetlen, hogy az univerzum kezdetére magyarázatot kapjunk, hiszen az a magyarázat az univerzum előtti állapotra vonatkozna, ami a semmi, viszont a semmi nem lehet semminek a magyarázata. Ez viszont körkörös érvelés, hiszen azt feltételezi, hogy csak az univerzum létezik, ez pedig feltételezi azt, hogy az ateizmus igaz álláspont, így elfogadhatatlan.
2. Ha az univerzumnak van magyarázat a létezésére, akkor az a magyarázat Isten.
Az ateista álláspont az univerzummal kapcsolatban a legtöbbször pusztán annyi, hogy az univerzum csak úgy VAN és nincs magyarázat a létezésére. Ahogyan Bertrand Russell, ateista filozófus fogalmazott: „Az univerzum csak úgy van, és ennyi az egész.”
Azonban a 2. premisszánk logikailag egyenértékű azzal az ateista kijelentéssel, hogy ha Isten nem létezik, az univerzum létének nincs magyarázata. Tehát:
A: ha az ateizmus igaz, nincs magyarázat az univerzum létezésére.
B: ha az univerzumnak van magyarázat a létezésére, az ateizmus hamis.
Ha valaki elfogadja az A-t, nem tagadhatja a B-t, maga a B viszont a 2. premisszánk.
És mivel a teret és időt okozta, test/kiterjedés nélküli transzcendens léleknek kell lennie, az univerzum ugyanis tér-idő valóság, beleértve minden anyagot. Ebből következik, hogy az oka egy nem-fizikai, anyagtalan, téren és időn kívül álló létező. Két ilyen dolog létezhet: egy absztrakt objektum (például egy szám); vagy egy test nélküli lélek. Az absztrakt objektumok azonban nem lehetnek semminek az „okai”, hiszen nincs akaratuk (nem személyesek), nincs erejük, nem tudnak létrehozni semmit.
Lehetséges cáfolat: „visszavonom a korábbi állításom. Az univerzum a saját természetéből fakadóan szükségszerűen létezik.”
Azonban az univerzum nem létezhet szükségszerűen, nem is vallja ezt senki a fizikusok és filozófusok közül. Nézzen mindenki csak mondjuk a szobájában levő asztalra és tegye fel a kérdést: készülhetne ez az asztal jégből? Viszont vigyázzunk, mert nem az a kérdés, hogy lehetne-e jégből asztalt készíteni, hanem az, hogy az az asztal lehetne-e jégből. Nem, hiszen az már egy másik asztal lenne. Ugyanígy az univerzum léte sem szükségszerű.
Konklúzió
A három premisszából tehát az következik, hogy Isten a magyarázat az univerzum létezésére. Ugyanis a fentiek alapján egy szükségszerű, okozatlan, időtlen, anyagtalan, személyes teremtője kell, hogy legyen az univerzumnak.
