Napjainkban sok szó esik a Biblia elveszett könyveiről. A különböző vallásos irányzatok, vagy a New Age követői számtalan elméletet állítanak fel arról, hogyan vesztek el a Biblia egyes könyvei – olyan könyvek, amelyekkel saját hitüket igazolhatják. Vannak, akik azt hirdetik, hogy a Bibliából kitörölték a reinkarnáció tanítását, vagy a magasabb létformákról, más istenekről, ősök tiszteletéről, a természettel való egyesülésről szóló tanokat.

Az „elveszett könyvek” sosem vesztek el. Ismertek voltak az ószövetségi zsidók és az újszövetségi keresztyének előtt, és soha nem tekintették azokat az Írás részének. Nem vesztek el, és nem is törölték ki őket. Sosem tartoztak a Bibliához.

Több oka van annak, hogy ezek a könyvek miért nem kerültek bele a Szentírásba.

1. Nem hivatkozik rájuk Jézus. Jézus az egész zsidó ószövetségi kánonra hivatkozik, amikor Ábelről és Zakariásról, az Ószövetség első és utolsó vértanújáról beszél (Máté 23:35). Sosem idéz közvetlenül apokrif írásokból, miközben számtalanszor hivatkozik az Ószövetség könyveire.
2. Nincs apostoli[1] vagy prófétai szerzőségük.
3. Nem lépnek fel azzal az igénnyel, hogy Isten Szava lennének.
4. Nem biblikus felfogást képviselnek: halottakért való imádság (II Makkabeusok 12:45-46), vagy a mágia megengedése (Tóbiás 6:5-7).
5. Komoly történelmi tévedéseket hordoznak.

A Római Katolikus Egyház mégis hozzáadott néhány könyvet a kánonhoz. 1546-ban, a reformációra adott válaszként a Római Katolikus Egyház több apokrif könyvet bevett a Szentírásba. Az apokrif szó jelentése: rejtett. Általánosságban olyan könyveket szoktak így hívni, amelyeket a zsidók Kr. e. 300 és 100 közt írtak. A katolikus egyház által hozzáadott 7 könyvet, amit deuterokanonikus könyveknek is szoktak nevezni, ihletettnek tekintik. Az ide tartozó könyvek: 1-2 Ezsdrás,[2] Tóbiás, Judit, Eszter kiegészítése, Salamon Bölcsessége, Sirák (latinul Ecclesiasticus), Báruk, Jeremiás levele; Dániel könyvének kiegészítései (A három ifjú éneke, Zsuzsánna, Bél és a Sárkány), Manassé imádsága, és az 1-2 Makkabeusok. A katolikus Bibliában tehát Tóbiás, Judit, 1-2 Makkebeusok, Salamon Bölcsessége, Sirák és Báruk könyve is benne van.

A pszeudoepigráf könyvek hamis iratok. Kr. e. 200 és Kr. u. 200 között keletkezett zsidó és „keresztyén” művek. Ezeket is ismerték, és nem tartották a Szentírás részének.

A deuterokanonikus (apokrif) könyvek azok, amelyek a görög Szeptuagintában (LXX) benne vannak, de a zsidó Bibliában nem. Az elismert deuterokanonikus könyvek: „Tóbiás, Judit, Salamon Bölcsessége, Ecclesiasticus (Sirák, vagy Sirák fia), Báruk (Jeremiás levelével együtt), 1-2 Makkabeusok, valamint Eszter és Dániel könyvének kiegészítése. A görög ortodox egyház kánonjához hozzátartozik az 1 Ezsdrás, Manassé imádsága, a 151. zsoltár, valamint a 3 Makkabeusok függelékként a 4 Makkabeusokkal.”[3]

[1]Az Újszövetség minden könyvét vagy egy apostol írta, vagy valaki, aki személyesen ismert egy apostolt (pl. Lukács nem volt apostol, de ismerte Pált; Márk sem volt apostol, de ismerte Pétert). Az apostolok egyik jellemzője, hogy látták a feltámadott Jézust (I Kor 9:1).

[2]Ezek a könyvek valójában nem deuterokanonikusak (ford.megj.)

[3]Harper’s Bible Dictionary, San Francisco, Harper and Row, 1985

Forrás, fordította: Vásárhelyi Bálint Márk