A világtörténelem egyik legfontosabb kérdését fogalmazta meg Gottfried Leibnitz (1646-1716), német jogász, diplomata, történész, matematikus, fizikus és filozófus, aki ezt írta: „Miért van valami a semmi helyett?”. Sokan sokféleképpen próbálták már ezt a kérdést megválaszolni, ateisták, keresztények szinte kivétel nélkül. A teista válasz Leibnitz kérdésére az ún. kozmológiai istenérvben keresendő, mely nagyon röviden így hangzik:

P1: Ami elkezd létezni, annak oka van
P2: Az univerzum elkezdett létezni
K: Az univerzum létezésének oka van.

Ez az ok egy okozatlan, végtelen, időtlen, anyagtalan, erős és személyes ok – Isten.

A kozmológiai istenérv ún. szillogizmus, tehát ha a két premissza igaz (P1 és P2), akkor az abból levont következtetés (K) is igaz, függetlenül attól, hogy tetszik-e az eredmény vagy sem.

Általában a P2 a vitatottabb kijelentés, de egyre több ateista fektet hatalmas energiákat abba, hogy a P1 igazát is elvessék. Mivel a kozmológiai istenérv teljes kifejtése szétfeszíti ezen írás kereteit, ezért itt csak egy példát szeretnénk felmutatni arra, hogy milyen próbálkozások folynak a teizmus állításainak cáfolatára.

Mit állít a P1? Mindennek, ami elkezdett létezni, annak oka van.

Ha az univerzum elkezdett létezni, akkor az univerzum keletkezésének van oka (okozója). Három oka van annak, ami miatt az első premissza valószínűbb, hogy igaz, mint hogy nem.

1. Valami nem jöhet létre a semmiből.

Ahhoz, hogy valamiről kijelenthessük, hogy ok nélkül a semmiből is létrejöhet, egyrészt félre kell dobnunk minden fizikai/metafizikai valóságot és azt kell mondanunk, hogy a teljes univerzum, valamikor a múltban minden ok nélkül egyszer csak elkezdett létezni. Azonban őszintén, senki nem hiheti, hogy olyan dolgok, mint a lovak, vagy egész falvak, egyszer csak maguktól, a semmiből létrejöhetnek.

2. Ha mégis létrejöhet valami a semmiből, akkor megmagyarázhatatlan, hogy miért nem jött létre bármi vagy minden a semmiből.

A kérdés, amit itt fel kell tennünk, az az, hogy miért nem tapasztaljuk mindennap, hogy valami a semmiből létrejön (mondjuk nyáron fagylalt, télen forró tea)? Miért csak az univerzum az, ami a semmiből létre tud jönni? A mindennapi tapasztalataink és a józan ész itt is ellentmondanak annak, hogy bármi is a semmiből létrejöhetne.

3. A tapasztalat es a tudományos bizonyítékok megerősítik a P1 igazát, ugyanis a kozmogónia [a világegyetem keletkezése] tudománya arra a feltevésre alapul, hogy az univerzum eredetének vannak oksági feltételei.

Nehéz tehát elképzelni, hogy valaki a modern tudományra hivatkozva hogyan tagadhatná azt, hogy a P1 valószínűleg igaz. És ha valami nem jöhet létre a semmiből, akkor megkapjuk Leibnitz kérdésére is a választ: azért van valami a semmi helyett, mert az univerzumnak egy transzcendens okozója van.

Azonban ez a kijelentés nem elfogadható az ateisták részéről, így különböző ellenérvekkel találkozhatunk, melyekkel a semmiből-valami létrejöttét igyekeznek igazolni és ezek közül a leggyakrabban említett a kvantum vákuum (vagy vákuumfluktuáció ill. kvantumfluktuáció). Dr. Lawrence Krauss fizikus is hasonlóan tesz az „A Universe from Nothing” (Univerzum a semmiből) című művében, melynek az alcíme „Why there is something rather than nothing?” (Miért van valami a semmi helyett?).

Azt gondolhatnánk, hogy Krauss könyve megválaszolja Leibnitz kérdését, de ez valójában nincs így. Válasz helyett Krauss újradefiniálja a „semmi” fogalmát és a kvantumfluktuációt (vákuumfluktuációt) érti alatta. Neil DeGrasse Tyson, az amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikusa ezt írja a könyvről: „A semmi nem semmi. A semmi valami. Így állhat elő egy kozmosz az ürességből…”

Azonban így van ez? A semmi valami? Az Arcanum Digitális Tudománytárában található „A magyar nyelv értelmező szótára” ezt írja:

Semmi:

  1. „A létező v. elképzelhető dolgok közül egy sem.”
  2. “A tekintetbe vehető v. a szóban forgó tárgyak, dolgok közül> egy sem v. <anyagból> egy kicsi sem.”
  3. „A valaminek az ellentéte; a világban valamilyen változást okozó létezőnek hiánya.”

De használhatjuk Arisztotelész definícióját is, aki szerint a semmi az, amiről a kövek álmodnak.

De miért definiálja újra Krauss a “semmi” fogalmát? Ahhoz, hogy ezt megértsük, szem előtt kell tartanunk, hogy Krauss ateista, abból is a keményebb fajta, tehát nem csak nem hisz Isten létében, de harcol is a teisták ellen. Azonban egy problémával neki is, mint minden ateistának szembe kell néznie: ha a semmi tényleg “semmi” és most van “valami” (az univerzum), ami tényleg a “semmiből” jött létre, akkor ez arra mutat, hogy az univerzumnak volt kezdete.

Ez pedig az alábbi következtetéshez vezet bennünket:

  1. A semmiből nem jöhet létre valami, tehát mindennek, ami valaha elkezdett létezni oka van.
  2. Az univerzum elkezdett létezni.

Tehát az univerzum létezésének oka (szűk értelemben természetesen okozója és nem valami determinisztikus oka) van.

A probléma Krauss felvetésével, mely szerint az univerzum nem a semmiből, hanem a vákuumfluktuációból állt elő az, hogy a kvantum vákuum nem “semmi”, hanem “valami”.[1] Így Krauss könyve egyáltalán nem válaszolja meg Leibnitz kérdését.

És miért fontos mindez? Ahogyan dr. Robert Jastrow fogalmazott:

“A teológusok általában lenyűgözőnek tartják a bizonyítékait annak, hogy az univerzumnak volt kezdete, de az asztronómusokat ez különösen dühíti. Úgy tűnik, hogy a tudósok viselkednek úgy e kérdésben, ahogyan a legtöbbünk szokott akkor, mikor a hitük konfliktusba kerül a bizonyítékokkal.”

[1] Lsd. William L. Craig és James D. Sinclair: The Kalam Cosmological Argument. In: William L. Craig és J. P. Moreland (szerk.): The Blackwell Companion to Natural Theology. Wiley–Blackwell, 2009, 183. o.

Ha tetszett a cikk, segíts egy megosztással, hogy minél többekhez eljuthasson.