Vajon a gonosz létezése, aminek hatását mindennapi életünkben is érezzük, bizonyítja azt, hogy nem létezik egy „jó” és „mindenható” Isten?
Ha valaki azt állítja, hogy Isten nem létezik, hiszen oly sok gonosz dolog történik a világban, először fel kell tennie magában a kérdést: milyen kritériumok alapján dönti el valamiről azt, hogy gonosz vagy jó-e? Ez talán az ateisták legnagyobb filozófiai dilemmája. Miért lesz az egyik cselekedet rossz, míg a másik jó? Mi az az erkölcsi mérce, ami alapján az embereket és az eseményeket morálisan értékeli valaki?
Honnan tudod valamiről ha meglátod, hogy gonosz? Milyen folyamatok alapján azonosítod a gonoszt? Szókratész szerint ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a jót és a rosszat, kell lennie egy univerzális, abszolút (objektív) mércének, amihez mérjük. Ebből következik az is, hogy egy, a „jóságot” meghatározó végtelen referenciapont nélkül senki nem tudná meghatározni azt, hogy mi a „jó” és mi a „rossz”. Így pedig Isten léte nélkül nincs „jó” vagy „rossz”, legalábbis abszolút értelemben. Minden relatívvá válik. Így tehát azt is mondhatjuk, hogy a rossz problémája nemhogy cáfolná Isten létét, hanem éppenséggel megköveteli azt.
A lényeg tehát, hogy lehetetlen különbséget tenni a „jó” és a „rossz” között, hacsak valakinek nincs egy „abszolút jó”-nak számító hivatkozási alapja. E nélkül olyanok lennénk, mint a tengeren, iránytű nélkül, egy felhős, sötét éjszakán hánykolódó hajó legénysége, akik nem tudják merre van észak vagy éppen dél. Isten a mi hivatkozási alapunk abban, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól.
Van azonban még egy ok, ami miatt nem kell feltételeznünk azt, hogy a gonosz problematikája cáfolná Isten létét. Mikor Isten megteremtette a világot, az tökéletesen jó volt, minden tekintetben. Az 1Mózes 1:31-ben azt olvassuk, hogy „látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” Nem volt tehát semmi „rossz”.
Ma azonban nem ezt látjuk, ha körülnézünk a világunkban. Rengeteg gonoszság, rossz tett, gondolat, szó az, ami megjelent ott, ahol egyszer minden teljesen „jó” volt. Ez viszont csak egy dolgot jelenthet: valami történt a két időszak között, ami ezt a változást okozta, ami miatt minden „jó” megromlott. Képzeljük ezt el úgy, mint amikor a termeszek ellepnek egy házat. A gonosz hatása a világban nem cáfolja jobban Isten létét, mint a termeszek egy házban cáfolják az építő létét. Jimmy H. Davis és Harry L. Poe a ’Designer Universe: Intelligent Design and the Existence of God’ című könyvükben azt írják:
Az a tény, hogy a rútság, tövisek, halál, fájdalom, szenvedés és káosz jelen van a világban, nem cáfolja a tervezettséget. A termeszek fertőzése nem bizonyítja azt, hogy a háznak nem volt tervezője. A vandalizmus nem bizonyítja azt, hogy a háznak nem volt tervezője. A gyújtogató nem bizonyítja azt, hogy a háznak nem volt tervezője. A hanyag tuladjonos, aki nem viszi ki a szemetet, vagy nem festi ki a házat, nem bizonyítja azt, hogy a háznak nem volt tervezője. Ezek a problémák csak azon időszak kapcsán vetnek fel kérdéseket, mióta megépült a ház.[1]
Teológiai szempontból a Biblia arról tanúskodik, hogy Isten létezik és tökéletesen jó állapotúnak teremtette az univerzumot. A Biblia nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy valami drámaian megváltozott a teremtés óta. Az emberi bűn miatt a dolgok többé nem olyanok, mint amilyennek teremtettek, Isten eredeti „építményét” megrontotta valami, ami úgy fészkelte be magát a világba, mint a termeszek a házba – a bűn. Így az Isten által teremtett univerzum többé már nem „jó”, de ez semmiképpen sem cáfolja a tervező, azaz Isten létét.
[1]Jimmy H. Davis, Harry L. Poe – Designer Universe: Intelligent Design and the Existence of God (2002), p.221
