A názáreti Jézus: mítosz vagy valóság? III. A zsidó hivatkozások

Facebook YouTube

A názáreti Jézus: mítosz vagy valóság? III. A zsidó hivatkozások

A következő sorozatban azokat az érveket és ellenérveket vesszük sorra, melyek a názáreti Jézus történetiségét vizsgálják, cáfolják vagy éppen alátámasztják. Honann tudhatjuk, hogy Jézus létezett? 

Jézus életéről még a pogány forrásoknál is kevesebbet találunk a zsidó, rabbinikus anyagokban. Palesztinán belülről az egyetlen fennmaradt írásunk Josephus Flaviustól származik, az pedig, hogy mennyire megbízható a Testimonium Flavianum, erősen vitatott a kutatók között, ahogy azt látni fogjuk.

Josephus (Kr. u. 37-100)

Josephus Flavius  zsidó történetíró és hadvezér. A zsidó háború (66–70) idején a felkelők egyik parancsnoka volt Galileában, majd átállt a rómaiakhoz és Vespasianus, Titus és Domitianus római császárok pártfogoltja lett. Munkái, melyek nagy részét görögül írta,az ókorkutatás legfontosabb forrásai közé tartoznak, bár írásai nem mentesek az egyéni, önmagát mentőlátásmódtól. Legfontosabb művei A zsidó háború (De bello Judaico), A zsidók története (Antiquitates Judaicae), Önéletrajz (Vita), Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról (Contra Apionem, de antiquitate Iudaeorum).

Ezen írásaiban számos zsidó embert említ meg név szerint, különösen akkor, ha azok nagy társadalmi, szociális, politikai vagy történelmi befolyással bírtak a kor Palesztinájában. Több “Jézus” nevűszemélyről is beszél, egy helyen pedig még KeresztelőJánost is megemlíti. A ma fennmaradt írásai közül két helyen ír a názáreti Jézusról.

Ezen idézetek vizsgálatát egyszerűbb fordított sorrendben megtenni. A második nagyon rövid és a Zsidók története c. művének 20. könyvében találkozunk vele. Itt Josephus megemlít egy incidenst, ami 62-ben történt, a zsidó lázadás előtt, amikor is Anan (vagy Ananus) főpap a megszerzett hatalmát rosszul használta fel és kegyetlenkedett. Összehívta a nagytanácsot és halálra ítéltetett egy embert,  Jakabot, “aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek”.Itt, a pogány forrásokkal ellentétben azt látjuk, hogy Jézus néven van nevezve és két dolgot is megtudunk róla: volt egy testvére, aki ráadásul zsidó volt, akit Jakabnak hívtak és egyesek azt gondolták erről a Jézusról, hogy őa messiás.

Azok, akik tagadják Jézus létét vagy zsidó voltát, azzal érvelnek, hogy ez a szakasz is egy keresztény betoldás, nem Josephus műve. Mielőtt megválaszolnánk ezt a vádat, vizsgáljuk meg a másik, hosszabb idézetet Josephustól.

Ezt a szakaszt a kutatók Testimonium Flavianumnak nevezik és Jézus életéről tesz tanúbizonyságot. Mindközül ez a leghosszabb és legfontosabb idézet, és a legmegbízhatóbb kéziratok így hozzák:

A zsidók története, XVIII, 3: “Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ővolt a Krisztus. És ámbár főembereinek följelentésére Pilátus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. Mert harmadnapra feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette nevét.”

Az, hogy mi a probléma ezzel a szakasszal mindenki számára azonnal nyilvánvaló lesz, aki kicsit is kutatja a témát. Rengeteg mindent tudunk Josephusról, írt sokat magáról, így például azt is tudjuk, hogy elkötelezett zsidó maradt élete végéig és soha nem lett Krisztus követője. Ez a szakasz azonban olyan kijelentéseket tartalmaz, amit csak egy keresztény tenne: hogy Jézus több volt, mint egy ember, ővolt a messiás, feltámadt a halálból, ahogy megjövendölték előre. A kutatók legtöbbje szerint nem lehet, hogy a zsidó Josephus ilyen kijelentéseket írjon le. De akkor hogyan kerültek bele ezek a szakaszok?

Először is Josephus nem volt népszerűa zsidók között a római háborúban elfoglalt szerepe miatt, így írásait a középkorig nem a zsidók, hanem a keresztények sokszorosították.  Így láthatjuk, hogy hogyan kerültek ezek a kijelentések a szakaszba: a keresztény másoló beillesztett néhány kiegészítést, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy itt igen, ARRÓL a Jézusról van szó. A kérdés a kutatók közt nem az, hogy vannak-e betoldások e szakaszban, hanem az, hogy mennyi? Csak néhány gondolat vagy az egész szakasz keresztény redaktor műve?

A zsidóság történelmét és Josephus munkáit kutató tudósok többsége úgy gondolja, hogy az előbbi – tehát egy vagy több keresztény másoló beillesztett néhány kifejezést és gondolatot a fenti szakaszba. Ha valaki eltávolítja a nyilvánvalóan keresztény kiegészítéseket, akkor valami ilyesmi kaphat:

“Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. És ámbár főembereinek följelentésére Pilátus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette nevét.”

HA ez az eredeti formája Josephus írásának, akkor is szolgál néhány egészen fontos történelmi információval Jézusról: Jézus ismert volt a bölcsességéről és tanításairól. Számos követőre tett szert, elítélte és keresztre feszíttette Pontius Pilátus, az ellene felhozott zsidó vádak miatt, valamint halála után is maradtak követői.

Azok azonban, akik tagadják Jézus zsidó voltát vagy történetiségét azt állítják, hogy a teljes szakasz betoldás. És ha ez a helyzet, akkor a későbbi, Jakabról, Jézus testvéréről szóló is az. De valóban megbízhatatlan Josephus? Nézzük meg a leggyakoribb ellenérveket és az ezekre adható válaszokat.

  1. Először is gyakran érvelnek azzal, hogy ha kivesszük a Flavianumot az adott szakaszból, az előtte és utána következőbekezdések harmonikus értelmi egységet alkotnak. Azonban az ókori írók számára (ezt még a kritikusok is elismerik) nem volt szokatlan az, hogy elkalandozzanak az eredeti gondolatuktól, továbbá ugyanilyen “elkalandozások” felfedezhetők Josephusnál más helyen is, olyan szakaszokban, melynek eredetiségét senki nem vitatja. Így ez az érv nem számít.
  2. A másik gyakori argumentum a szakasz ellen, hogy Euszébiosz történetíróig, tehát a negyedik századig senki nem említi. A 2. és 3. században rengeteg keresztény apologéta, teológus írt, akik a kereszténységet és Krisztus személyét védték, mégsem említi senki a Flavianumot. Miért? Nem kellett volna a keresztényeknek egy “semleges” szemtanút maguk mellé hívni érvként Jézussal kapcsolatban?
    Ez szintén nem egy erős érv. Ha a “kiegészítetlen”, előbb felolvasott szakaszt vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy szinte semmi olyan információt nem tartalmaz, amit a teológusok felhasználhattak volna a kereszténység és Jézus védelmében. Egy teljesen semleges megjegyzés. Az, hogy Jézus bölcs volt és sokan követték, semmit nem ér egy apologéta szemszögébő Továbbá nem tudhatjuk, hogy ismerték-e egyáltalán Josephus munkáját, de ha igen, akkor sincs ok, ami miatt felkelhette volna a figyelmüket.

  3. További érvként szokott felmerülni, hogy Josephus Jézust “bölcsnek” nevezi, aki az “igazságról” beszélt. Kritikusok szerint a hithűzsidó Josephus sosem fogadta volna el Jézus tanításait igazságként. Először is nincs okunk azt gondolni, hogy Josephus részletesen ismerte Jézus tanításait, másodszor pedig Jézus tanításainak nagytöbbsége olyan volt, amit a korabeli híres zsidó rabbik is tanítottak: például a követői szeressék Istent mindenek felett, szeressék felebarátjukat, mint magukat, etessék a szegényt, legyen gondjuk rájuk, tegyenek jót másokkal stb. Ezeket mind igaz és bölcs tanításnak fogadják/fogadták el a zsidók is.

Mi okunk van azt gondolni, hogy nem betoldás a teljes szakasz? Ha egy másoló (akár Eusebius) be szeretett volna toldani egy hatásos bizonyságtételt Jézusról Josephus írásai közé, biztosan egy sokkal nyilvánvalóbb és “dicsőbb” betoldást alkalmazott volna. Gondoljunk csak az apokrifokra: azok írói szinte “lángoló” történeteket kerítettek Jézus tettei és szavai köré, hihetetlen cifrán és ragyogóan írtak. A Flavianum olyan visszafogott néhány szó kivételével, hogy nem illeszkedik az apokrif stílusba. Inkább tűnik olyan betoldásnak, amilyennel számos esetben találkozhatunk más ókori iratokban: rövid, egyszerű, másolói kiegészítés.

De a lényeg nem ez a Flavianummal kapcsolatban. Ami fontos és az előadás második szakaszának alapot ad és emiatt feltétlenül meg kell értenünk: teljesen mindegy, hogy a Flavianum Josephustól származik-e vagy sem, nem dönti el azt a kérdést, hogy létezett-e Jézus vagy zsidó volt-e. Az, hogy élt-e vagy sem más bizonyíték fogja eldönteni, Josephus nem számít. Hogy miért?

Gondoljunk bele: tegyük fel, tényleg Josephus írta a teljes szakaszt. Mire tudnánk ebből következtetni? Arra, hogy Jézus halála után 60+ évvel volt egy palesztinai zsidó történész, akinek voltak információi róla. És honnan szerezte ezeket az információkat? Hallotta azokat a történeteket, melyek róla keringtek. Semmi nem utal arra, hogy Josephus ismerte volna az evangéliumokat, vagy bármilyen mélyebb kutatást végzett volna Jézussal kapcsolatban. De, ahogyan később látni fogjuk, rengeteg más okunk van és rengeteg más bizonyítékunk van arra, hogy tudhassuk, hogy Jézusról milyen történetek keringtek, nem csak az 1. század végén Palesztinában, hanem sokkal korábban. Így tehát még akkor is, ha a “lecsupaszított” Flavianumot maga Josephus írta, semmivel sem ad több bizonyítékot számunkra, mint amink eddig volt Jézussal kapcsolatban.

De ha Josephus egy szót sem írt Jézusról, az sem jelent semmit, semmi okunk azt gondolni, hogy Josephusnak meg KELLETT volna említenie Jézust, ha az élt volna. Az elsőszázadi zsidók igen elenyészőrészéről tesz említést. Egymillió zsidóból néhány tucatot ismerünk Josephustól. Miért pont Jézust kellett volna megemlítenie?

A názáreti Jézus: mítosz vagy valóság? I. Metodológia

Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a római hivatkozások

Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a zsidó hivatkozások

Az evangéliumok, mint történelmi források

Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a nem-páli levelek

Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a páli levelek

Két érv Jézus történetisége mellett