Nemrég az Evangelikál Csoport honlapján megjelent egy alapos gyűjtés Márkus Tamás András részéről, melyben azt fejtegeti, hogy hogyan is gondolkodott Kálvin János és Luther Márton a teremtésről, Ádámról és Éváról, az özönvíz méretéről és egyéb olyan témákról, melyek a kereszténységen belül leginkább elválasztják a fiatal föld képviselőit a többi tábortól. Azonban úgy gondolom, Kálvin és Luther nézeteit hiba lenne olyan egyszerűséggel előadni, mint ahogyan Tamás tette, így szeretnék kísérletet tenni arra, hogy egy kicsit árnyaljam a képet a két reformátorral kapcsolatban és felvillantsak egy harmadik narratívát ebben a kérdésben, mely sem a tudománytól való teljes elszakadást, sem a feltétlen főhajtást nem engedi meg, viszont harmonikus egységet alkotva segíthet bennünket szintetizálni a Szentírást és a tudományos eredményeket.
Abban Márkus Tamásnak igaza van, hogy nem nevezhetjük a reformátorokat „tudomány előtti” embereknek, hiszen számos elképzeléssel találkozhatunk a világegyetemünkkel és az emberiséggel kapcsolatban már az ő koruk előtt is – és ighaz az is, hogy sok esetben a reformátorok szembe mentek ezekkel az elképzelésekkel (Platon, Epikurosz, Lucretius stb.). Tamás kiemeli, hogy a reformátorok tisztában voltak azzal, hogy még a saját kortársaik is naivnak bélyegzik őket, ez mégsem „tántorította el őket attól, hogy a Szentírás szó szerinti és egyszerű olvasatához ragaszkodjanak.” Azonban úgy gondolom, hogy Luther és Kálvin egyéb, Szentírás és tudomány közt feszülő nézeteik miatt, illetve Kálvin tudományról alkotott nézetei miatt nem hagyatkozhatunk a reformátorokra ezekben a kérdésekben, vagy legalábbis hiba lenne őket alapul venni és tekintélyelvűen rájuk hivatkozni.
Azért is gondolom ezt így, mert 1. téves nézeteket hirdettek, melyeket ma már senki nem fogadna el, és a téves nézeteiktől eltérő értelmezéseket a Sátántól jövőnek titulálták, 2. Kálvin maga jelenti ki azt, hogy a tudomány, még ha profán és világi is, segíthet bennünket a Szentírás jobb megértésében.
Luther, Kálvin, a téves kozmológia és a sátáni megszállottság
Ma már tudjuk, hogy mind Luther, mind Kálvin elutasította a kopernikuszi világképet, melyet viszont ma már szinte senki nem kérdőjelez meg, és tették ezt azért, mert őszintén úgy gondolták, hogy a Biblia geocentrikus világképet tár elénk[1] (tehát a Földünk körül keringenek a Nap, a Hold és a csillagok).
Luther maga mondta az „új nézőpontról”, a kopernikuszi világképről:
Nincs kérdés tehát arról, összevetve ezt Luther egyéb, Genezisről szóló tanításaival, hogy a reformátor a geocentrikus világképet vallotta, sőt a Biblia alapján (!) meg volt győződve arról, hogy egy firmamentum helyezkedik el a Föld felett, melyre fel vannak függesztve az égitestek, és hogy őrültség tagadni azt, hogy szó szerint vizek lennének a földet körülvevő firmamentum felett.[3]
Vajon van-e olyan fiatal földes, hitvallásos evangelikál (akár a cikket jegyző Márkus Tamás András), aki úgy gondolná, hogy igaza volt Luthernek ebben? Úgy gondolom nincs – pedig Luther meg volt győződve arról, hogy a Szentírás a napnál is világosabban tanítja mindezt, néhány bolond csillagász pedig a feje tetejére akarja állítani a világot. Persze érthető a reformátor kifakadása, hiszen két lehetőség állt előtte, ha őszintén elhitte, hogy az írásértelmezése helyes: vagy a tudósok tévednek vagy a Szentírás. Azt viszont el sem tudta képzelni, hogy Isten igéje tévedjen, és emellett sajnos a saját magyarázatát is erre a szintre emelte, ezért a tudományos magyarázatot kellett elvetnie és nevetség tárgyává tennie. Pedig lett volna egy harmadik út: felismerni, hogy rosszul értelmezte az igét, és a kora tudósai segítenek ezt kiküszöbölni.
Kálvin is hasonlóképpen gondolkodott. Az egyik, korinthusi első levélről szóló prédikációjában figyelmeztetett azokkal szemben, akik azt állítják, hogy „a nap nem mozdul, és a föld az, ami mozog”[4], akik pedig mégis így gondolják, azok „sötét, össze-vissza fecsegő őrültek”, és „megszállta őket a Sátán”[5]. Kálvin tehát meg volt győződve a geocentrikus világkép helyességéről, bár az vitatható, hogy szentírási vagy tudományos alapon.[6]
Mindkét reformátor tévedett tehát, mikor ezeket a kozmológiai kijelentéseket tette, Luther ráadásul meg volt győződve arról, hogy a Szentírás világosan tanít egy olyan világképet, melyet ma már senki sem vall, illetve amelyet a történeti-kritikai módszer képviselői tulajdonítanak az ószövetségi ember világképének. Hiba lenne tehát feltétel és kritika nélkül követnünk a föld koráról, az özönvíz méretéről és egyéb kozmológiai és biológiai kérdésekről alkotott véleményüket és írásértelmezésüket. Illetve úgy gondolom, hogy hiba lenne tekintélyként kezelni őket – bár meg vagyok győződve arról, hogy mindketten, de legfőképpen Kálvin, az egyháztörténelem egyik, ha nem a legnagyobb teológiai óriása volt.
Ne essünk azonban abba a csapdába, amibe Luther sétált, és ne felejtsük el azt, hogy a Szentírás tévedhetetlen és nem a mi írásértelmezésünk – így pedig talán észrevehetjük azt is, hogy a konfliktus a Szentírás helyes értelmezése és a mi helytelen írásértelmezésünk közt feszül.[7]
Az írásértelmezés és a tudomány kapcsolata
Úgy gondolom továbbá, hogy hiba lenne, legalábbis Kálvin gondolataiból kiindulva, ha nem vennénk figyelembe – vagy legalábbis elvetnénk a teológián kívül, akár szekuláris emberek által művelt természettudományokat, illetve azok eredményeit. Sajnos, ahogyan Henri Blocher is írta, sok fiatal földes teljesen elveti a mainstream tudományt, és helyette egyfajta „alternatív valóságot”, illetve „alternatív tudományt” kreálnak maguknak, majd pedig miután a hívő- és nem hívő mainstream természettudósok egyaránt tarthatatlannak titulálják az „eredményeiket”, valamiféle keresztényellenes összeesküvést kiáltanak.
De tegyük fel a kérdést: vajon mit mondana a mai tudományos ismereteink fényében Luther vagy Kálvin? Kitartanának a geocentrikus és firmamentumos (Luther) értelmezésük mellett, vagy felülvizsgálnák a korábbi gondolataikat? Úgy gondolom, ez utóbbi történne – hiszen Kálvin egészen világosan értekezett a hit és a tudomány, illetve a szekuláris tudomány kapcsolatáról. Úgy hitte, hogy a tudomány és az értelem is Isten ajándéka az emberiség számára, és a nem-keresztények is ugyanúgy képesek tudományos igazságokat felfedezni, mint a keresztények. Sőt, Kálvin egyenesen odáig megy, hogy kimondja: csak azért elutasítani egyes tudományos eredményeket, mert nem-keresztények fedezték fel, vagy vallják azokat, tunyaság, restség, tétlenség. Álljanak itt tehát Kálvin gondolatai a témában:
Úgy gondolom tehát, hogy szembeállítani a világi tudományt a Szentírással, és azt a narratívát közvetíteni, hogy „bár a világ gúnyol, s nevet”, de mi mégis kitartunk a Biblia igazsága mellett, hamis dilemma. Van ugyanis egy harmadik út. Isten két kinyilatkoztatást adott az embernek: a Szentírást és a természetet. Egyik sem tévedhet, mivel mindkettő Istentől van; segíthetnek egymást jobban megérteni, de sem a Szentírás értelmezésünk, sem a tudományos eredményeink nem tévedhetetlenek. Éppen ezért alázattal tartsunk távolságot és igyekezzünk differenciáltan teológiát művelni ezekben a kérdésekben, fenntartva nemcsak mások, hanem magunk számára is a tévedés lehetőségét.
[1] Többek közt a Józsué 10:12-14 alapján
[2] Luther: Asztali beszélgetések, Helikon, pp 205
[3] Martin Luther, Luther’s Works. Vol 1. Lectures on Genesis, ed. Jaroslav Pelikan (St. Louis: Concordia Publishing House, 1958), pp 42, pp 30
[4] Herman Selderhuis, ed., The Calvin Handbook (Grand Rapids: Eerdmans, 2009), pp 452
[5] Young, Calvin and the Natural World, pp 47
[6] https://nemzeti.net/kopernikusz-a-biblia-ertelmezese-es-a-naprendszer-11572265.html
[7] Bővebben: https://www.ligonier.org/blog/luther-calvin-and-copernicus-reformed-approach-science-and-scripture/
[8] Institutio, 2014, pp 202
[9] I. m. pp 204
[10] I. m. pp 205
[11] I. m. pp 205
[12] I. m. pp 205
[13] I. m. pp 205
[14] I. m. pp 206
