Mi lenne, ha elkezdenénk kételkedni abban, hogy a meggyőződéseink igazak? Vajon van-e olyan ok, ami miatt jó okunk lenne kételkedni minden egyes gondolatunk igaz voltában? Vajon az, ahogyan a világra tekintünk, a meggyőződéseink biztosan olyan szilárd alapokon állnak, mint ahogyan eddig gondoltuk? Vajon biztosan minden rendben, és nincs semmi ellentmondás abban, amit hiszünk?
Alvin Plantinga szerint, ha a naturalizmus igaz – tehát csak az anyagi világunk létezik, mi pedig csak random genetikai mutációk termékei vagyunk – akkor nincs okunk azt gondolni, hogy a meggyőződéseink, vagy filozófiai nyelven „hiteink” megbízhatóak és igazak. És így azt sincs okunk feltételezni, hogy maga a naturalizmus igaz lenne – így a naturalizmus, az ateisták egyik legjelentősebb világnézete önmagát cáfolja meg. De mielőtt megnéznénk, hogy miért, néhány fogalmat tisztáznunk kell, ezek a későbbiekben gyakran elő fognak fordulni.
De vajon jó okunk van-e azt gondolni, hogy ezek a kognitív képességeink igaz, megbízható hiteket produkálnak akkor, ha csak az anyagi világ létezik? Alvin Plantinga szerint nem, íme az evaolúciós érv a naturalizmussal szemben:
- Kiinduló feltételezés: tegyük fel, hogy a naturalizmus igaz.
- Ha a naturalizmus igaz, akkor az irányítatlan evolúció szintén igaz.
- Ha az irányítatlan evolúció igaz, akkor annak a valószínűsége, hogy a hit-alkotó kognitív képességeink megbízhatóak vagy nagyon alacsony, vagy ismeretlen mértékű. Tehát ha a naturalizmus igaz, akkor annak a valószínűsége, hogy a kognitív képességeink igazak alacsony vagy meghatározhatatlan.
- Ha a 3. premissza igaz, akkor minden hitem számára létezik egy defeater (mivel minden hitem a hit-alkotó kognitív képességeim hatásának eredménye, és észszerűtlen valamiben hinni akkor, ha annak az esélye, hogy az a hit megbízható módon alakult ki vagy alacsony vagy meghatározhatatlan).
- Ezért, a naturalizmusba vetett hitem számára is rendelkezem egy defeaterrel (hiszen minden hitem számára rendelkezem defeaterrel, és a naturalizmus is egy ezek közül a hitek közül).
Hogy jobban megértsük ezt, képzeljük el azt, hogy egy számunkra ismeretlen embert azzal vádolnak meg, hogy hazug. Ebben az esetben semmi értelme nem lenne annak, hogy megkérdezzük a hazugsággal vádolt embert arról, hogy tényleg hazug-e. Semmit nem használhatunk fel abból, amit a megvádolt ember mond bizonyítékul egyik irányban sem, hiszen a vád defeaterként szolgál mindennel kapcsolatban, amit az emberünk kijelent.
Azok, akik szerint csak az anyagi világ létezik, hasonló helyzetben vannak. Megkérdőjeleződnek a kognitív képességeik, mert azok pusztán egy irányítatlan univerzum véletlenszerű termékei. És ebben az esetben semmi értelme nincs ezeken a kognitív képességeinken keresztül megválaszolni azt a kérdést, hogy „igaz-e a naturalizmus”? Hiszen egy ilyen kérdést ugyanazok a kognitív képességeink alakítanak ki, amikről feltételezzük, hogy lehetséges, hogy megbízhatatlanok. Azok, akik szerint tehát csak a fizikai valóság létezik, a teljes szkepticizmus által megbénított állapotba kerülnek úgy, hogy nem képesek semmit meggyőződéssel elfogadni (még a naturalizmust sem).
Az érv magyarázata
Az első premissza egy kiinduló feltételezés, amit minden naturalista elfogad. A második premissza pedig elképzelhetetlenül nagy valószínűséggel igaz.
A 3. premissza szerint, ha a naturalizmus igaz, akkor annak a valószínűsége, hogy a kognitív képességeink igazak alacsony vagy meghatározhatatlan. És itt kezd érdekessé válni a helyzet.
Honnan lehetünk biztosak abban, hogy az, amit megtapasztalunk igaz, és nem csak illúzió? Honnan tudjuk, hogy az ismereteink helyesek és nem csak egy agy vagyunk egy tartályban, amit egy gonosz tudós stimulál?
A naturalista világkép szerint mi pusztán a vak és irányítatlan evolúció természetes szelekción átment termékei vagyunk, akiknek a célja pusztán a túlélés és a szaporodás. Ezt hívjuk evolúciós naturalizmusnak. Ha pedig így van, akkor az emberi agy sem kivétel ez alól: egy evolúciós eszköz, aminek a szerepe pusztán az, hogy segítsen bennünket a túlélésben. Tehát ha az evolúciós naturalizmus igaz, akkor minden, amit teszünk, és minden, amit az agyunk tesz, pusztán a túlélést szolgálja. Ebbe beletartozik minden cselekedetünk, minden gondolatunk és minden hitünk (meggyőződésünk), ami az agyunkban születik.
Ha pedig minden meggyőződésünk pusztán az agyunk terméke a túlélés érdekében, akkor ebbe az evolúciós naturalizmust képviselők szerint beletartozik az istenhitünk is. Az emberek hite evolúciós szempontból pusztán a túlélés egyik eszköze, nem pedig igaz meggyőződés.
Azonban, ha ez így van, akkor ez nem csak az istenhitre, hanem a naturalizmusra is igaz. Ha valaki azt gondolja, hogy a naturalizmus igaz, akkor azt is el kell fogadnia, hogy azért gondolja azt, hogy a naturalizmus igaz, mert az agya szerint ez a meggyőződése evolúciós szempontból elősegíti a túlélését – nem pedig azért, mert a naturalizmus igaz meggyőződés.
Tehát ha valaki azt gondolja, hogy a naturalizmus igaz, akkor azt is el kell fogadnia, hogy ő kizárólag az evolúció egyik terméke. Márpedig ha ezt elfogadja, akkor azt is el kell fogadnia, hogy a meggyőződései evolúciós szempontból pusztán a túlélését szolgálják. Ebbe a meggyőződésébe beletartozik az a hite is, hogy a naturalizmus igaz. És a kör bezárul.
Maga Charles Darwin is ezzel a kétellyel küzdött:
Persze azt gondolnánk, hogy evolúciós szempontból annak az élőlénynek lenne a legnagyobb esélye a túlélésre, ami megbízható kognitív képességekkel rendelkezik, tehát a legtöbb meggyőződése igaz. Éppen ezért pedig az evolúció olyan képességeket fejlesztett ki bennünk, melyek az igazság megismerésére vannak tervezve.
Azonban az a gondolat, ami szerint az evolúció az igazságot ismerő organizmusoknak biztosít előnyt, több problémát is felvet.
Először is az, ami evolúciós szempontból „hasznos” a túlélésünk kapcsán, nem feltétlenül „igaz”. Lehet valami „hasznos” úgy, hogy nem „igaz” – és mégis segíti a fennmaradásunkat.
Ilyen, evolúciós szempontból hasznos, de nem igaz meggyőződésünk az, hogy a színek léteznek. A természetben ugyanis nem találunk színeket, a tárgyak mindössze különböző hullámhosszon verik vissza a fényt, amit az agyunk alakít át színérzetté. Tehát például a fa levelei ősszel nem azért vörösek, mert vörös színt sugároznak, hanem azért, mert elnyeli az (ember számára) látható fénytartomány minden frekvenciáját, kivéve a piros érzetet keltő frekvenciákat. Egy tárgy színének észlelése tehát szubjektív élmény, nem pedig a tárgy fizikai tulajdonsága.
A színek tehát pusztán „hasznos” modellek, amik kizárólag az agyunkban léteznek, a természetben viszont nem. És ha az agyunk ezt teszi a színekkel – tehát egy hasznos, de nem igaz modellt alakít ki az evolúció során – akkor miért ne tehetné ugyanezt a meggyőződéseinkkel? Az ismereteinknek vagy meggyőződéseinknek nem kell feltétlenül „igaznak” lenniük, elég ha hasznos modellek, amik úgy fejlődtek ki, hogy pusztán azt higgyük róluk, hogy igazak, de valójában nem azok, pusztán a túlélésünket segítik.
Ha tehát a naturalizmus igaz, akkor a meggyőződéseink, az ismereteink, hiteink a túlélést segítik, tehát a naturalizmus igaz voltáról való meggyőződés nem annak ténylegesen „igaz” volta miatt alakult ki bennünk, hanem a túlélésünk miatt.
Sam Harris neurológus és filozófus szerint ha az evolúció és a naturalizmus egyszerre igaz, nincs okunk azt gondolni, hogy az „igazság” megismerhető számunkra.
Erre jutottak 2010-ben a Kaliforniai Egyetem kognitív tudományokkal foglalkozó kutatói is. Tanulmányukban azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat van az élőlények észleléseinek igazságtartalma és azok evolúciós előnyössége között. Evolúciós játékelméleti szimulációkkal modellezték a természetes kiválasztódás menetét, és arra jutottak, hogy
Alvin Plantinga szerint az igaz hitek vagy igaz meggyőződések nem szükségszerűen hatékonyak az élőlények energiafelhasználásának szempontjából, ez pedig azt eredményezi, hogy az organizmusok egyszerűbb modelleket keresnek. Erre példa az előbb említett színészlelésünk. Evolúciós szempontból többletenergiát jelentene a hullámok más irányú feldolgozása, ezért ez az egyszerűbb, színészlelő modell fejlődött ki bennünk. Sőt, Plantinga szerint az, hogy egy organizmus igaz meggyőződésekkel bír, hátrányos lehet az adott élőlény számára, mert egy ilyen meggyőződés megnövekedett információ-feldolgozással járna, szemben az egyszerűsített „hasznos” modellekkel. Maradva a színészlelés példájánál: sokkal egyszerűbb megérteni a színeket, mint azok nélkül a különböző hullámhosszokban gondolkozni.
A lebutított információ-hordozók tehát hatékonyabbak lehetnek, mivel kevesebb információ-feldolgozással jár a megértésük. Gondoljatok weboldalakra, szemben a CSS kódokkal: melyiket könnyebb az emberi elmének megtanulni, és melyikhez könnyebb alkalmazkodni? Éppen így a meggyőződéseink és hiteink lehetnek pusztán lebutított információ-hordozók, melyek a túlélést segítik, és nem az igazságot, a világ valóságát tükrözik.
Tehát mivel a naturalizmusból az következik, hogy valószínűtlen az, hogy a legtöbb hitünk igaz hit legyen, a naturalizmust képviselőknek, és így az ateisták jórészének nincs jó oka elfogadni azt, hogy csak az anyagi világ létezik. Röviden: a naturalizmus önmagát cáfolja, és így észszerűtlen benne hinni.
Helyette elfogadhatunk más olyan világnézetet, ami nem cáfolja önmagát – ilyen például a teizmus.
