Az új ateizmus eddigi tapasztalataim alapján nem azonos a korábbi ateizmusokkal. A baloldali ateizmusok amellett, hogy a valláskritikájuk tárgyát megpróbálták történeti-gazdasági-társadalmi tényezőkkel magyarázni, és analizálni, tehát valahogyan megérteni a jelenséget, utópista alternatívákban gondolkodtak, vagyis volt alternatív elképzelésük, mégha ez utóbb fiaskónak is bizonyult. Az egzisztencialista ateizmus pedig igen magasrendű etikát képviselt, elég Camus írásait elolvasni. (A pestis ateista orvosa ráadásul nem kárhoztatja a vallást.) A 20-ik század ateista természettudósainak színe-java megértően viszonyult a valláshoz, Heisenberg például a művészi látásmódhoz hasonlította, amin nem lehet és nem is kell számonkérni az objektivitást, Schrödinger pedig eljutott egy saját misztikáig, noha nem lett istenhívő.
A különféle internetes ateista oldalak működtetői és tobzódó közönsége ezzel szemben csupán egyetlen minimálprogrammal bír: a vallás kigúnyolásával és a vallásos emberek sértegetésével. Mellette nincs semmi egyéb, még iskolás tudományos ismeretterjesztés sem. Gyűlöletük tárgya sem érdekli őket, így nemhogy a vallástudomány (a vallást, mint jelenséget vizsgáló történeti, szociológiai, lélektani, antropológiai és filozófiai megközelítések) közel 150 éves szakirodalmából nem szándékoznak egy betűt sem olvasni, de még intellektuálisabb ateista filozófusokat sem, de még a marxista valláskritikához hasonló elemzéseket sem. Minek is? Hiszen a cél nem a megismerés, nem is a vita, pláne nem a diskurzus, csakis a köpködés, pontosabban a csúfolódás, hogy ideillő klasszikus kifejezéssel éljek. Ennyiben egyedülálló irányzatról van szó, hiszen még a legvadabb szektáknak is van a gyűlöletprogramjuk mellett valami pozitív állításuk a világról, valami kultúra- vagy társadalomképük kiegészítendő-kompenzálandó a destrukciót.
Az új ateizmus jellegében a kezdeti, 18-ik századi vulgármechanisztikus materialisták ateizmusára, annak vaskos, közönséges megnyilvánulásaira emlékeztet. Csakhogy ez utóbbiak bátorsága nélkül, minthogy abban az időben a blaszfémiának volt tétje. Valamint híján van azok romlott, arisztokratikus szellemességének is. Mert bár a gyökerei onnan erednek, azért egy Charlie Hebdo nem egy Sade márki, és pláne nem egy LaMettrie, aki vad ateistaként is volt annyira belátó, hogy úgy tartotta: a vallást a nép számára fenn kell tartani, különben összeomlik a társadalom. (Erre jöttek rá a bolsevikok is, amikor saját dialektikus materializmusukból funkcionális vallást fabrikáltak kultusszal, áldozattal, hittel, üdvtörténettel.)
A vallásos oldalak hirdetik és védelmezik a világképüket. Ezzel szemben az ateista oldalak mindössze egy másik világlátás puszta támadásából állnak össze, annak bármiféle megértési szándéka nélkül. Ez még nihilizmusnak is kevés, mert a nihilizmus nem csupán egyetlen társadalmi vagy kulturális jelenséget szeretne eltörölni.
Ráadásul mindezt szánalmasan rossz, erőltetett humorral, infantilis nyelvöltögetéssel, azon a szinten művelik, mint a sérült kisgyerek vagy a visszamaradott, aki a szennyét vihogva a másikra keni.
Ez a Charlie Hebdo-féle ateizmus, nyomában annak még rosszabb minőségű kópiáival, kicsit a “buziverő” látens homoszexuálisokra emlékeztet, minélfogva felmerül, hogy művelői zsákutcába jutott istenkeresők és vágyvallásos szenvedők, persze kiegészítve néhány diabolikussal.
A színtiszta negatívumról beszélünk, morális és intellektuális értelemben egyaránt.
