Nincs még egy olyan római katolikus tanítás, amely nyilvánvalóbban jelezné a biblikus és a római katolikus üdvösségről szóló tanítás közti különbséget, mint a búcsúkról és az érdemek kincsestáráról szóló tan. Bár a mise kapcsán kapunk egyfajta rálátást az üdvösségről és a megigazulásról szóló római katolikus felfogásra, a búcsúk azonban ennek egy új oldalát, más árnyalatát világítják meg. Azoknak, akik azt állítják, hogy a Római Katolikus Egyház „ugyanazt mondja, csak más szavakkal”, mint a protestánsok, őszintén szembe kell nézniük a búcsúkról szóló tannal és ennek fényében alakítaniuk a Római Katolikus Egyházról szóló felfogásukat.
Általános félreértés, hogy a katolikus búcsúk gyakorlata évszázadokkal ezelőtt megszűnt. Ezen tanulmányban egy rövid áttekintést szeretnénk nyújtani arról, hogy mit mond napjaink katolikus egyháza e kérdésben; az Indulgentiarum doctrina-ból, azaz VI. Pál pápa búcsúkról szóló apostoli konstitúciójából vizsgálunk meg szemelvényeket, mely egy II. Vatikáni Zsinat utáni dokumentum, amit 1967 január 1-jére datálnak. Erre a konstitúcióra a Katolikus Egyház Katekizmusa 7 alkalommal is hivatkozik, mely jól mutatja, hogy a búcsúk és az érdemek kincstára továbbra is hatályban van a katolikus egyházban.
Először is meg kell jegyeznünk, hogy az Indulgentiarum doctrina kijelenti, hogy a purgatórium és a bűnök kiengesztelése, ideértve a vezeklő engesztelést és a thesaurus meritorium-ban, azaz az érdemek kincstárában való hit mindig is jelen volt az egyházban. Azt állítják, hogy ezekből a tanokból származtatják a búcsúkat. (I/1) Kiindulásként figyelembe kell vennünk, hogy az egész koncepció alapja a bűnről alkotott felfogás:
„Miként az isteni kinyilatkoztatásból tudjuk, a bűnöket az isteni szentség és igazságosság által kiszabott büntetések követik, melyeket akár itt a Földön az életnek fájdalmaival, nyomorúságaival és viszontagságaival, s főként a halál elviselésével akár a másvilágon tűz és szenvedések, vagyis tisztító büntetések által kell lerónunk… Isten igazságos és irgalmas ítélete azért rója ki ezeket a büntetéseket, hogy megtisztítsa a lelket..”
Majd ezekkel a szavakkal vezeti be a purgatóriumot:
„A tisztítótűzről szóló tanításból világosan látható, hogy a bűn megbocsátása után is maradhatnak, és valójában gyakran maradnak vissza lerovandó büntetések, vagy a bűnök megtisztítandó maradványai. A tisztítótűzben ugyanis az elhunytak lelkei, „akik igaz bűnbánattal, Isten szeretetében haltak meg, anélkül, hogy cselekedeteikért és mulasztásikért a bűnbánat megfelelő gyümölcseivel elégtételt nyújtottak volna” a halál után, tisztító büntetésekkel tisztulnak.” (I/2)
Ezekben a gondolatokban az ún. „satispassio” azaz engesztelő szenvedés tükröződik vissza. A dokumentum a szentekre való hivatkozással folytatódik: „hordozták keresztjüket a maguk bűneinek és mások vétkeinek kiengesztelésére…” (II/5)
A következő tan, ami ehhez kapcsolódik, az az érdemek kincstára, más néven az egyház kincstára. Az Indulgentiarum doctrina ezt mondja róla:
“…az Isten előtti végtelen és kimeríthetetlen érték, amit Krisztus engesztelései és érdemei jelentenek… e kincstárba tartozik még az mérhetetlen és páratlan és mindig új érték, amivel a Boldogságos Szűz Mária és az összes szentek imádságai és jócselekedetei rendelkeznek Isten színe előtt, akik az Úr Krisztus kegyelméből követték az Ő nyomdokait, megszentelődtek és végrehajtották az Atyától rájuk bízott művet; úgy, hogy a saját üdvösségükön munkálkodva testvéreik üdvösségét is segítették a titokzatos Test egységében.” (II/5)
Az érdemek kincstára egy olyan fogalom, mely jóval az apostoli kor után jelent meg és a Római Katolikus Egyházon belüli hatalmas korrupció forrásává vált. Az az elgondolás áll e mögött, miszerint Jézusnak voltak ún. “fölös érdemei” – azon túl, amire a világ megváltásához szüksége volt. Ebből következik, hogy ezen érdemek egy kincsesládába kerülnek, és elérhetőek az egyházon keresztül azok számára akiknek szükségük van rájuk. Hasonlóképpen Máriának is voltak többletérdemei annál, mint ami az ő üdvösségéhez szükséges volt; így Mária fölös érdemei ugyanebbe a kincsesládába kerülnek, Krisztus bőséges érdemeihez hozzáadódva. De ez még nem minden. A szenteknek is voltak olyan többletérdemei, melyek nem voltak szükségesek már ahhoz, hogy a mennybe kerülhessenek, így az ő fölös érdemeik szintén ugyanebbe a kincsesládába kerülnek, Mária és Jézus érdemeihez hozzáadva. Az érdemek kincstára tehát Jézus, Mária és a szentek érdemeinek összessége. Ahogyan az Indulgentianum doctrinaban olvashatjuk: “E kincstárhoz tartoznak … a Boldogságos Istenszülő és az összes választottak érdemei.” (III/7)
Az Indulgentiarum doctrina idéz továbbá VIII. Bonifác pápai bullájából, mondván
„Isten egyszülött Fia” ugyanis „.. kincstárat szerzett a küzdő Egyháznak, … ezt a kincstárat pedig rábízta… Szent Péterre, a mennyek országa kulcsainak birtokosára, valamint az ő utódaira és helyetteseikre itt a Földön, hogy üdvös módon osszák szét a hívek között…” (III/7)
Ne feledjük, hogy Róma azt állítja, hogy az érdemek kincstára, melyekből állítólag ezen búcsúk származnak, a római egyház felügyelete alá tartozik. Ahogyan a fenti dokumentum is kijelenti:
„Az sem elhanyagolandó tény, hogy amikor a hívek búcsút nyernek, egyszersmind tanulékonyan alávetik magukat az Egyház törvényes pásztorainak, elsősorban a mennyország kulcsait birtokló Szent Péter utódjának, hiszen épp őket bízta meg az Üdvözítő, hogy legeltessék és kormányozzák Egyházát.” (III/10)
Majd így folytatja:
“A búcsúk üdvös intézménye tehát a maga módján hozzájárul ahhoz, hogy az Egyház Krisztus számára szeplő és ránc nélküli, szent és szeplőtelen legyen, és csodálatos módon kapcsolódjék Krisztushoz a szeretet természetfölötti köteléke által.” (III/10)
Itt magának az egyháznak a megtisztulása is a búcsúkohoz van kapcsolva! A dokumentum ugyanitt hivatkozik az Efezus 5:27-re, ahol ezt olvassuk:
“…így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.”
Ezen idézet citálásakor azonban figyelmen kívül hagyták a kontextust, mely közvetlenül a megelőző versek alapján nyilvánvalóan felfedi előttünk, hogy egyáltalán nem arról szól a páli szakasz, mint amire a katolikus teológusok utalnak.
“Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje;”
Semmi sem állhatna távolabb Pál apostol gondolataitól, mint az az elgondolás, miszerint az egyház Krisztusnak, Máriának és a szenteknek az összevegyített “érdemeinek” alkalmazása által tisztulhat meg. A megtisztulás és a megszentelődés egyedül Krisztus munkája és egyedül az Ő kegyelméből történhet meg. Jézus Krisztus több, mint képes arra, hogy megtisztítsa az Egyházát bárki “fölös érdeme” nélkül.
Sokan még a katolikus teológusok közül is háttérbe helyezik, sokszor hallgatnak a búcsú tanáról, így úgy tűnhet, mintha kevésbé lenne meghatározó szerepe a Római Katolikus Egyházban, illetve egy marginális kérdés a katolikus-protestáns viszony szempontjából. Azonban nehéz azt mondani, hogy egy „nem probléma” akkor, ha ilyen kijelentéseket olvasunk a katolikus Tanítóhivatal részéről:
„A búcsúban ugyanis az Egyház az Úr Krisztustól kapott megváltás szolgálóleányának hatalmával élve nem csupán imádkozik, hanem a megfelelőképpen fölkészült Krisztus-hívőnek illetékes hatóságként adományoz Krisztus és a szentek elégtételeinek kincstárából az ideigtartó büntetések elengedésére.” (III/7)
„Hasonlóképpen a búcsúk használata fölkelti bennünk a bizalmat és a reményt az Atyaistennel való teljes kiengesztelődésre…” (III/10)
Róma szerint tehát a búcsúk által lehet bizalmunk az Istennel való kiengesztelődésre. Azonban a Szentírás szerint a hívők egyedül Krisztus munkája által engesztelődhetnek ki az Atyával. Sőt, Pál azt tanította, hogy ez már megtörtént a múltban és nem most vagy a jövőben következik be.
“Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben.” Róma 5:10-11
Teljes mértékben megbékéltettünk Krisztus halála által. Tud-e egy olyan búcsú, mely Krisztus, Mária és a szentek kevert érdemeiből áll, hozzáadni bármit ahhoz a meggyőződéshez, hogy Krisztus halála önmagában elégséges volt, hogy megbékéltessen bennünket az Atyával? Újra csak azt látjuk, hogy emberi érdemeket és tetteket akar hozzáadni a Római Katolikus Egyház Krisztus tökéletes munkájához.
És még itt is, a búcsúk és Krisztus érdemei kapcsán az emberi cselekedeteket állítják előtérbe. Az Indulgentiarum doctrina megjegyzi:
„Elnyerésükhöz ugyanis szükséges, hogy egyrészt elvégezzék az előírt jócselekedeteket, másrészt hogy a hívő kellő fölkészültséggel rendelkezzék: szeresse Istent, tagadja meg a bűnöket, bízzék az Úr Krisztus érdemeiben, és erősen higgyen abban, hogy a szentek közössége nagyon hasznos számára.” (III/10)
A dokumentum azzal folytatódik, hogy meghatározza a búcsúk elnyerésének szabályait, beleértve olyanokat, mint:
“Minden templomban, nyilvános kápolnában – vagy félig nyilvános kápolnában azok számára, akik törvényesen használják elnyerhető az a teljes búcsú, amelyet csak a megholtakért ajánlhatunk fel november 2-án.” (Szabályok/15)
Mit látunk itt? Mindenféle túlzás és sértegetés nélkül, azt, hogy Isten kegyelmét porciózzák, apró darabonként, napokra felosztva, az emberek bizonyos cselekedetei által. Meg kell értenünk, hogy ez még mindig a római katolikus tanrendszer része, még mindig hivatalos tanítása a Vatikánnak. Jegyezzük meg:
“Ezen igazságokra támaszkodva tehát az Anyaszentegyház, miközben szüntelenül ajánlja híveinek a búcsúk használatát… Az Egyház buzdítja híveit, hogy se el ne hagyják, se kevésre ne becsüljék atyáik megszentelt hagyományait…” (III/11)
Az Indulgentiarum doctrina-t ITT olvashatják
