Hogyan utalhat az, hogy képesek vagyunk megismerni a világot arra, hogy Isten létezik? Szinte minden döntésünket, amit az életünkben meghozunk, arra alapozzuk, hogy van valós tudásunk a világról. Akár a hétköznapi döntéseinkben, akár a nagyobb terveinkben, vagy a munkánkban, az elménket kell használnunk rendszeresen, vagy mikor a tudomány művelése során a világ megismerésével foglalkozunk nagy mélységben.
Minden ilyen tettünk abból indul ki, és arra alapszik, hogy a saját elménkben megbízunk: ahogyan az működik, az alkalmas a világ megismerésére. Ezalatt értem akár az érzékszerveinket: azt, hogy nem egy illúzióvilágban élünk, de másrészt a logikai képességeinket is, amikkel következtetéseket tudunk levonni, és úgy gondoljuk, hogy ezzel eljuthatunk az igazsághoz. Azonban ha nincsen Isten és azt kell feltételeznünk, hogy mi pusztán természetes folyamatok eredményei vagyunk, tulajdonképpen mindössze mozgásban levő anyag és energia vagyunk, akkor nagyon kevés okunk van azt gondolni, hogy a fejünkben lezajló kémiai reakcióknak különösebb köze lenne az igazsághoz.
Ha fölrázunk két doboz kólát, amik a különböző kémiai reakciók folytán pezsegnek, nem kezdünk el azon gondolkodni, hogy melyik pezsgő kólásdoboznak van igaza, mert a pusztán kémiai reakciók nem visznek el minket az igazsághoz. Hogyan lehet akkor azt mondani, hogy ami a mi elménkben történik, az mégis az igazsághoz kapcsolódik és a körülöttünk lévő természetes világ megismerését segíti?
Erre a legtöbben azt a választ adnák, hogy az evolúció – mivel ez egy előnyös tulajdonság –ennek a kiválasztására elősegítette az embereket. Tehát akik jobban képesek voltak megismerni a világot, azok számára ez segítséget jelentett a túlélésben, és ezért ilyen emberekké váltunk. Azonban ezzel két probléma is van.
Az egyik az, hogy az evolúció nem gondolkodásra választ ki, hanem cselekvésre, viszont teljesen különböző gondolkodásmódok is következetesek lehetnek ugyanazzal a viselkedéssel. Különböző motivációkból különböző nézetekkel ugyanaz a viselkedéssorozat lehet az eredmény. Ez viszont azt jelenti, hogy az evolúció önmagában nem gaantálja azt, hogy a mi elménk képes legyen megismerni a világot.
De van egy másik alapvető probléma is. Wigner Jenő magyar fizikus írt a múlt században egy cikket a matematika érthetetlen hatékonyságáról. Arról beszélt, hogy nagyon különös az, hogy pusztán mi emberek kitalálunk egy rendszert, a fejünkben, egy elvont gondolatsort, és ennek az eredménye a körülöttünk levő természetben működik. Tehát ahogy fizikai jelenségeket leírunk matematikai képletekkel az úgy tűnik, hogy megfelel a valóságnak. És az, hogy a természet ilyen az nem az elménk kifejlődésének a következménye, sőt, az evolúcióhoz erre szükség van. Hiszen ha olyan lenne a természet, hogy az teljesen szabálytalan és folyamatosan változik, akkor lehetetlen lenne olyan lényekké kifejlődnünk, akik ezt képesek vagyunk megismerni.
Függetlenül attól, hogy mi milyenné fejlődtünk ki az evolúció során, elmondható, hogy az univerzumunk szabályos és rendszeres működésű, olyan szabályokkal és olyan rendszerrel, amely egyrészt az ember számára felfogható, másrészt pedig megadja a számunkra szükséges következetességet. Ez annyira váratlan és különleges, hogy erre magyarázatot kell adni. Ha nincs Isten, akkor az egyik magyarázat az, hogy mindez véletlen, a másik pedig az, hogy valójában mindez csak illúzió és igazából nem is sikerül megismernünk az igazságot. Tehát az igazi alternatívája az istenben való hitnek a teljes szkepticizmus. Nem csak a bizonyíthatatlan állítások megkérdőjelezése, hanem a legalapvetőbb meggyőződéseink elvetése is. Ez az, ahova jutunk, ha elvetjük Istent.
