A test-lélek probléma :: dualizmus vs fizikalizmus

A test-lélek probléma alapvetően két fő kérdést foglal magában: az első kérdés az, hogy az ember csak egy részből áll-e, például anyagból, vagy két rész alkotja: az anyag és a lélek (vagy elme)? A második kérdés az, hogy ha két részből áll az ember (anyagi és lelki), kölcsönhatásba lép-e a lélek és az anyag, és ha igen, hogyan zajlik ez a kölcsönhatás Jelenleg két fő álláspontot különböztetünk meg a test-lélek problémával kapcsolatban: a fizikalizmust és a dualizmust. A fizikalisták szerint az emberi lény pusztán fizikai létező, míg a dualisták szerint az ember testi és lelki létező. A dualizmusnak két további fő változata van: a szubsztanciadualizmus és a tulajdonságdualizmus.

Az elme-test kérdéséhez kapcsolódó álláspontok tisztázása

1. A fizikalizmus

Azt, hogy mi is a fizikalizmus nehéz pontosan megmondani, mert többféle nézet van jelen ezen a néven. Induljunk ki abból, hogy történelmileg a materializmus volt az a nézet, ami szerint az egyetlen létező szubsztancia az anyagi szubsztancia. Azonban a materialisták szerint az anyagi szubsztanciák némelyike (konkrétan az élő organizmusok) rendelkeznek anyagi és nem-anyagi tulajdonságokkal is.

Ma a fizikalizmus gyakran szűkebb nézetet jelent, mint az így definiált materializmus. A fizikalizmusra tekinthetünk úgy, mint ami szerint minden entitás csupán fizikai entitás. Nincsenek absztrakt létezők, és minden szubsztancia, tulajdonság és esemény pusztán fizikai entitás. Ahhoz viszont, hogy pontosabban megértsük a fizikalizmust, ezt a három fogalmat (fizikai szubsztancia, fizikai tulajdonság és fizikai esemény) tisztáznunk kell.

Először is, mit jelent az, hogy minden létező fizikai szubsztancia? Először is, a fizikai jelenthet bármit, ami a fizika és a kémia nyelvén leírható. Másodszor, az, hogy fizikai magában foglalhatja az előbbi nézetet, tehát azt, hogy leírható a fizika és kémia nyelvén, és kiterjeszthető mindenre, ami bármely természettudományos tudományágban leírható, különös tekintettel a biológiára. Harmadszor, a fizikai kiterjeszthető az első két meghatározáson túl úgy, hogy magában foglaljon minden „fizikai” elképzelést.

A fizikalizmus szűkített jelentése tehát az, hogy minden szubsztancia (e három értelmezés valamelyikében) pusztán fizikai entitás. Tehát a fizikalizmus azt takarja, hogy minden létező entitás fizikai entitás, tehát leírható a fizika és kémia nyelvén. Minden, ami létezik, az pusztán az elemi részecskék különböző elrendeződése. A fizikai ezen értelmét széles körben használják a fizikalisták és jól leírja azt, ami sokak számára a fizikalizmus valódi mozgatórugója: a tudomány egységét.

A tudomány egysége többek között azt jelenti, hogy egy teljesen kidolgozott fizikai és kémiai rendszer teljes, egységes leírást és magyarázatot képes adni a világ összes jelenségére, mivel a világ is pusztán egy fizikai rendszer.

A fizikalizmus szerint tehát az emberi lény csupán fizikai entitás. Ha a fizkalizmust az emberre vonatkoztatjuk, akkor a fizikai szubsztanciája a test (vagy az agy) és a központi idegrendszer. Például az agynak nevezett fizikai szubsztanciának fizikai tulajdonságai vannak: például bizonyos tömege, térfogata, mérete, elektromos aktivitása, kémiai összetétele stb.

Ha az agynál, mint példánál maradunk, akkor elmondhatjuk, hogy az agy számos hosszúkás sejtet tartalmaz, amelyek különböző impulzusokat hordoznak. Ezeket a sejteket neuronoknak hívjuk. A különböző idegsejtek a szinapszisoknak nevezett kapcsolatok vagy érintkezési pontok révén lépnek kapcsolatba más idegsejtekkel, a C-rostok pedig olyan típusú idegsejtek, amelyek beidegzik a bőrt (vagyis ellátják a bőrt idegekkel) és fájdalomimpulzusokat hordoznak.

A fizikalisták álláspontja szerint a fájdalomérzet vagy a gondolatok csupán fizikai események, nevezetesen olyan események, amelyek során bizonyos elektromos és kémiai események történnek az agyban és a központi idegrendszerben. Így a fizikalisták úgy vélik, hogy mi csupán fizikai anyag (agy és központi idegrendszer plusz egy test) vagyunk, amelynek fizikai tulajdonságai vannak és amelyben fizikai események történnek.

Ezek tehát a fizkai szubsztanciák. De mik azok a fizikai tulajdonságok és fizikai események? A fizikai tulajdonságok azok a tulajdonságok, amelyeknek csak fizikai tárgyak vannak birtokában. Ilyen a keménység; a térbeli létezés és mozgás; bizonyos alakzatok; bizonyos kémiai, elektromos, mágneses és gravitációs tulajdonságok; sűrűség és tömeg; törhetőség, alakíthatóság és rugalmasság. A fizikai esemény pedig egy vagy több ilyen tulajdonság folytonos birtoklása, felvétele vagy elvesztése egy bizonyos időben.

Azonban mielőtt lezárnánk a fizikalizmus bemutatását, meg kell jegyeznünk egy nagyon fontos észrevételt az előbb bemutatott anyagi szubsztanciákkal, tulajdonságokkal és eseményekkel kapcsolatban: egyetlen anyagi létező sem feltételezi, és egyetlen anyagi létező sem követeli meg a tudatosságot, vagyis a tudat birtoklását úgy, mint olyan tulajdonságot, mely elengedhetetlenül szükséges a létezéséhez vagy az adott szubsztancia/esemény és tulajdonság leírásához. Hiába keresnénk például bármelyik fizika vagy kémia tankönyvben a tudatot az anyag leírásánál. A világ pusztán fizikai leírása ugyanis nem tartalmaz olyan kifejezéseket, amelyek a tudatra utalnak, a tudatra vonatkoznak vagy a tudatot jellemzik.

2. Dualizmus

A dualisták értelem szerűen azok, akik nem értenek egyet a fizikalistákkal. A dualisták szerint a lelki (mentális – a továbbiakban lelkiként használom) entitások létező entitások, a tudat és a lelki entitások tartalma nem fizikai entitás. Az anyaghoz hasonlóan nehéz pontos leírást adni arról, hogy mi is az a lelki entitás. Egyesek a lelki entitást úgy definiálják, hogy az nem létezhetne, ha nem lennének érző lények. Mások úgy, mint valami, amiről az adott alany mindent jobban tud, mint bárki más, vagy olyasmi, amihez az alany privát, első személyű hozzáféréssel rendelkezik. Tehát a lelki entitások a belső tapasztalatok privát világához tartoznak.

Függetlenül attól, hogy miként határozunk meg egy lelki entitást, könnyen meg tudjuk ragadni a lényegüket mindennapi példák segítségével. Először is, léteznek különféle érzetek: színek, hangok, illatok, ízek, textúrák, fájdalmak, viszketés stb. Az érzetek olyan természetes dolgok, amelyeket az érzésük vagy érzékszervi tulajdonságuk teszi őket olyanokká, amilyenek. A fájdalom lényegi tulajdonsága például az az érzet, amit magával vonzz. A vörös szín érzetének lényeges része egy adott színárnyalat leképzése a tudat számára.

Az érzetek mellett vannak úgynevezett propozícionális attitűdök. Például valaki remélheti, vágyhatja, félhet, kívánhatja, gondolhatja, hiheti, hogy P, ahol P egy tetszőleges propozíció. A propozícionális attitűdöknek legalább három összetevője kell legyen: először is álljon fenn egy helyzet, amely felé az attitűd irányul. Másodszor, legyen adott egy bizonyos attitűd (félelem, kívánság stb). Harmadszor, mindegyik attitűdnek legyen tartalma vagy értelme a propozícionális attitűdbe ágyazva.

Az érzetek és a propozícionális attitűdök mellett vannak az ún. akarati cselekedetek vagy más néven szándékok. Szándéknak számít például az, ha Kata nem tudja, hogy a karja le van kötve, és mégis megpróbálja felemelni. Ebben az esetben Kata célja a kar felemelésének „szándéka”. A szándékos cselekvések a tudatos, önkéntes akarat epizódjai, amelyekben és amelyekkel különböző cselekedeteket hajtanak végre. Tehát az akarat cselekedetei.

Összefoglalva, a fentieket a dualisták a lelki entitások példájaként veszik.

3. Tulajdonságdualizmus vs szubsztanciadualizmus

A fizikalizmus és a dualizmus közötti vita mellett azonban egy belső vita is folyik a dualizmuson belül: a tulajdonságdualisták és a szubsztancialisták közötti ellentét. De miben is különbözik ez a két dualizmus?

A tulajdonságdualizmus szerint vannak olyan fizikai szubsztanciák, amelyek kizárólag fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek. (Például biliárdgolyó csak fizikai tulajdonságokkal bír: kemény gömbölyű, fekete stb.) Így tehát vannak fizikai szubsztanciák, melyek kizárólafg fizikai tulajdonságokkal bírnak. Azonban a tulajdonságdualisták szerint létezik egy olyan fizikai szubsztancia, melynek fizikai és lelki, tehát nem fizikai tulajdonságai is vannak: az agy. Például ha valaki fájdalmat tapasztal, akkor az agynak van egy bizonyos fizikai tulajdonsága, ami ehhez az érzethez társul és e mellett van egy bizonyos lelki tulajdonsága (a fájdalom maga, mint érzet).

A szubsztanciadualizmus szerint az agy egy fizikai objektum, amelynek fizikai tulajdonságai vannak, az elme vagy a lélek pedig egy lelki szubsztancia, amelynek lelki tulajdonságai vannak. Tehát léteznek külön fizikai és lelki szubsztanciák, míg az előbb bemutatott tulajdonságdualisták szerint csak fizikai szubsztanciák léteznek, melyek bírhatnak lelki tulajdonságokkal. A szubsztanciadualizmus szerint mikor valaki fájdalmat él át, akkor az agynak vannak bizonyos fizikai tulajdonságai, és az elmének vagy léleknek bizonyos lelki tulajdonságai (a fájdalom átélése). Úgy gondolják, hogy ez utóbbi, tehát a lélek birtokolja a tapasztalatainkat. A lelkünk mögöttük, felettük és rajtunk túl áll, és egész életen át ugyanaz marad. Úgy gondolják, hogy a lélek és az agy képesek kölcsönhatásba lépni egymással, de mégis, különböző tulajdonságokkal rendelkező létezők. Végül, mivel a lélek nem azonosítható az agy egyetlen részével sem vagy bármilyen lelki tapasztalattal, a lélek képes lehet túlélni a test pusztulását.

A kérdés, hogy kinek van igaza? Pusztán fizikai entitások vagyunk, ahogyan a fizikalisták gondolják? Vagy van egy lelki szubsztancia is, ami különbözik az anyagból, ahogy a dualisták látják? Erről szól a test-lélek probléma.

Az test-lélek probléma dualista megoldási stratégiái

Milyen megoldással és milyen érvekkel találkozhatunk a dualizmus mellett? Mielőtt megnéznénk ezeket fontos, hogy tudatosítsuk azt a pontot, ahol eldőlhet a kérdés. Először is, tudjuk, hogy ha két entitás, x és y azonos, akkor ami igaz x-re, az igaz lesz y-ra is és fordítva, hiszen x ugyanaz az entitás, mint y. A fizikalisták azon álláspont mellett elkötelezettek, ami szerint az állítólagos lelki entitások vagy egyáltalán nem léteznek, vagy ha léteznek, akkor valójában megegyeznek a fizikai entitásokkal, például agyi állapotokkal, agyi tulajdonságokkal, nyílt testi viselkedéssel vagy viselkedési szokásokkal. Ha a fizikalizmus igaz, és ha léteznek lelki entitások, amik viszont nem mások, mint fizikai entitások, akkor minden, ami igaz az agyra, az igaz lesz a lélekre és fordítva: minden, ami igaz a lélekre, igaz lesz az agyra is. Ha viszont csak egy dolgot találunk, ami igaz vagy lehetséges, hogy igaz a a lélekre vonatkozóan és nem igaz az agyra vonatkozóan, vagy fordítva: igaz az agyra vonatkoztatva, de nem igaz a lélekre, akkor a dualizmus valamelyik formája lesz igaz és kimondhatjuk: két részből állunk: egy fizikai és egy nem-fizikai, lelki szubsztanciából.

A következőkben nézzünk meg néhány érvet a dualizmus mellett, melyekkel azt próbálják meg igazolni, hogy van valami, ami igaz a lélekre, illetve annak állapotaira és nem igaz az agyra vagy annak az állapotaira, így a lélek és az agy nem ugyanaz az entitás. Ha viszont a kettő nem ugyanaz, akkor a fizikalizmus hamis, és mivel a dualizmus az egyetlen másik opció, a dualizmus igaz.

Mielőtt azonban megnéznénk az érveket, fontos leszögeznünk, hogy a fizikalizmus megalapozásához nem elég, ha a lelki állapotok és az agyi állapotok oksági összefüggésben vannak vagy állandóan összekapcsolódnak egymással egy emberben. Ahhoz, hogy a fizikalizmus megálljon, szükséges, hogy a lelki és agyi állapotok azonosak legyenek [ti. nem elég, ha csak kapcsolatban állnak egymással], ugyanis ha valami igaz, vagy lehetséges, hogy igaz egy lelki szubsztanciára, tulajdonságra vagy eseményre ÉS nem igaz vagy nem lehetséges, hogy igaz egy fizikai szubsztanciára, tulajdonságra vagy eseményre, akkor a fizikalizmus hamis.

Érvek a tulajdonságdualizmus és a szubsztanciuadualizmus mellett

1. A lelki és fizikai tualjdonságaink és állapotaink különbségéből vett érv

A dualisták szerint a lelki események közé tartoznak a gondolatok, a fájdalom érzései és az érzékszervi tapasztalatok epizódjai. A fizikai események viszont olyan, az agyban és a központi idegrendszerben végbemenő események, amelyek kimerítően leírhatók a kémia és a fizika fogalmaival. A fizikai eseményeknek és tulajdonságoknak azonban nem bírnak ugyanazokkal a jellemzőkkel, amelyek a lelki eseményekre és tulajdonságokra vonatkoznak. Miért?

Mert az ember gondolatainak, fájdalomérzetének vagy érzékszervi tapasztalatainak nincs súlya, nem helyezkednek el sehol a térben (az ebéd gondolata például nem lehet közelebb a jobb fülemhez, mint a balhoz), nem állnak kémiai összetevőkből, és nincsenek elektromos tulajdonságaik. Azonban a gondolatokhoz kapcsolódó agyi eseményeknek, sőt, általában az anyagi eseményeknek, megvannak ezek a fizikai jellemzői.

Persze mondhatják a fizikalisták, hogy ha egy orvos elektródával stimulálja az agyunk egy konkrét részét, az bizonyos lelki tapasztalatok, mondjuk emlékek előhívását okozhatja. Azonban mindez pusztán annyit bizonyít, hogy az tudatunk/lelkünk ok-okozati összefüggésben van az agyunkkal, de semmiképpen sem bizonyítja azt, hogy a tudatunk/lelkünk és az agyunk azonosak.

Egy egyszerű gondolatkísérlet segíthet ezt jobban megérteni:

Próbálj meg elképzelni egy rózsaszín elefántot, majd csukd be a szemed. Figyeld meg, hogy továbbra is ott lesz a tudatodban az elképzelt elefánt, illetve a rózsaszín érzete. Mindannyian tudjuk továbbá, hogy ha egy rózsaszín elefántot képzelünk el, akkor a rózsaszínnek, mint színnek a tudata és érzéklete ott lesz az agyunkban, viszont nem terem ott a szobánkban hirtelen egy rózsaszín elefánt. Emellett bár az agyunkban megmarad a rózsaszín észlelete, de nem lesz az agyunkban semmilyen különálló rózsaszín entitás. Egyetlen agysebész sem fog rózsaszín elefántot találni az agyunkban, ami a gondolataink hatására került oda. Viszont így elmondhatjuk, hogy az érzékszervi eseménynek olyan tulajdonsága van – a rózsaszín tudatossága -, amelyet egyetlen agyi esemény sem tartalmaz. Ezért a fizikai agyi események és az észlelet lelki eseményei nem lehetnek azonosak. Az érzékkép pedig, ami kialakult egy lelki entitás.

Egyes fizikalisták erre az érvre egyszerűen tagadással válaszolnak. Azt állítják, hogy mivel a gondolatok, emlékek stb. az agy állapotai, valójában az agy bizonyos régióiban helyezkednek el. Hasonlóképpen, állításuk szerint az emlékek az agyban tárolódnak, és a memória előhívása egy olyan agyi esemény, amely valószínűleg egy bizonyos funkcionális szerepet játszik az ember viselkedésében, nem pedig egy olyan valódi lelki esemény, ami okozati összefüggésben van az agyi eseménnyel.

2. Az önprezentáló tulajdonságokból vett érv

Nézzük meg a következő érvet:

1. Nincs olyan fizikai tulajdonság, mely önprezentáló
2. Néhány lelki tulajdonság önprezentáló
3. Tehát legalább néhány lelki tulajdonság nem egyenlő a fizikai tulajdonságokkal.

Az olyan lelki tulajdonságok, mint például a szomorúság, a vörös szín érzéklete, vagy azon gondolat, hogy három páratlan szám, önprezentáló tulajdonsággal bírnak, vagyis közvetlenül az alanynak prezentálják magukat, illetve pszichológiai tulajdonságok, és közvetlenül vannak jelen egy szubjektum számára.

Két bizonyíték áll rendelkezésünkre arra az állításra vonatkozóan, hogy a lelki tulajdonságok önprezentálók, míg a fizikai tulajdonságok nem: először is az egyénnek privát hozzáférése lehet a saját lelki tulajdonságaihoz, de ugyanez nem igaz az egyén fizikai tulajdonságaira. Másodszor, az egyén legalább egyes lelki tulajdonságaira igaz az, hogy azok tévedhetetlenek és megmásíthatatlanok – ez viszont nem igaz az egyén fizikai tulajdonságaira.

Először nézzük meg a privát hozzáféréshez kapcsolódó érvet. Egy egyénnek privát hozzáférése van a saját lelki életéhez. Egy nő például kiváltságos helyzetben van ahhoz, hogy tudjon arról, mit gondol és érez mindenki máshoz képest. Bármilyen módon is próbálja valaki megtudni, hogy valaki más érzékel-e éppen piros utóképet például egy alma láttán (például úgy, hogy elemzi a másik agyának állapotát vagy viselkedését, például azzal, hogy a vizsgált alany kiáltja: „piros”, miután egy almát látott), ezek a módszerek rendelkezésre állnak a másik ember számára is, hogy megpróbálja megismerni saját érzékletét.

De van az ismeretnek egy olyan útja (például annak az ismerete, hogy valaki piros színt érzékel), mely senki más számára nem elérhető: az hogy az egyén közvetlenül tudatában van a saját lelki életének. Minden egyes ember olyan a helyzetben van, hogy saját lelki életét olyan módon ismerheti meg, amely más számára nem elérhető. Ez viszont nem áll fenn egyetlen fizikai tulajdonság esetében sem, beleértve az egyén agyát és annak különböző állapotait. Egyszerűen megfogalmazva: egy agykutató többet tudhat meg az én agyamról, mint én magam, viszont az agykutató nem tudhat többet a lelki életemről, mint én magam.

Egyes fizikalisták erre válaszolva azt állítják, hogy eljöhet az az idő, amikor majd a tudós többet fog tudni a beteg jelenlegi lelki állapotáról, mint maga a beteg, és az ilyen tudományos ismeretek lényegében nem függenek majd az első személyű beszámolóktól.

Nehéz azonban belátni, hogy miként lehetséges a tudományos ismeretek ilyen előrehaladása anélkül, hogy az alanynak verbálisan vagy nonverbálisan, de mégis be kellene számolnia a saját lelki állapotáról a külső szemlélőnek (tehát a tudósnak), hiszen egyedül ő rendelkezik privát hozzáféréssel ezekhez. Tehát anélkül, hogy nem kényszerítik a beszámolóra, vagy ne akarná önként, nem ismerhetnék meg a lelki állapotát.

Egyes fizikalisták azt is állítják, hogy amikor egy olyan lelki állapot, mint pl. a fájdalomérzet, önmagát prezentálja egy egyén számára, akkor az, amivel kapcsolatban az egyén valójában tisztában van, az agy abban a pillanatban fennálló, összetett tulajdonsága. Ezzel azonban van egy probléma: amikor az ember közvetlenül tudatában van egy fájdalomérzetnek, a fájdalom oly módon jelentkezik számára, hogy tisztában van azzal a ténnyel, hogy annak lényegi részeként szükségszerűen egyfajta fájdalmas érzés van jelen, és nem áll fenn fizikai tulajdonság (amelyet a kémia és a fizika nyelvén le lehetne írni) annak lényegi részeként.Tehát a fájdalom közvetlen introspektív tudatosítása során egyszerűen „belátjuk”, hogy ez nem fizikai állapot.

Az emberek azonban nemcsak privát módon férnek hozzá saját lelki állapotukhoz, hanem tévedhetetlenül és megmásíthatatlanul is ismerik azokat. Ha valami az egyén számára tévedhetetlen és megmásíthatatlan, akkor ez azt jelenti, hogy a szubjektum képtelen tévedni abban a dologban.

Például valaki tévedhet azzal kapcsolatban, hogy a szomszéd szobában van egy szék, de azzal kapcsolatban nem tévedhet, hogy úgy gondolja, hogy a szomszéd szobában van egy szék. Az első állítás egy fizikai tárgyról (a székről) szól; az utóbbi pedig egy személyen belüli lelki állapotról szól – egy gondolatról, amely jelenleg az egyénben van.

A fizikalisták persze tagadják, hogy az ember tévedhetetlenül ismerné a saját lelki állapotait. Például előfordulhat, hogy az ember viszketést tapasztal, és tévesen fájdalomnak minősíti vagy fájdalomként beszél másoknak róla. A dualisták erre azt válaszolják, hogy az ilyen esetekben az egyén még mindig tévedhetetlenül tisztában van az élmény érzetével, annak ellenére, hogy esetleg nincs megfelelő szava másoknak ezt kifejezni, vagy ha nem emlékszik a különböző korábbi tapasztalataira ahhoz, megfelelően tudja osztályozni a jelenlegi viszketését a múltban átélt fájdalmaihoz viszonyítva.

Összegezve: a fizikai állapotok / tulajdonságok nem önprezentálók, de néhány lelki állapot / tulajdonság igen, amint ezt a privát hozzáférés és a tévedhetetlenség is bizonyítja. Így a fizikai állapotok / tulajdonságok nem azonosak néhány lelki állapottal.

3. A tapasztalat szubjektív természete

A tapasztalat szubjektív jellegét nehéz megragadni a fizikalizmuson keresztül. Ennek igazolására szolgál a tudásérv, amit a következő gondolatkísérlettel érzékeltethetünk:

Katát gyermekkora óta egy fekete-fehér szobában nevelik, fekete-fehér ruhákat hord, fekete-fehér ételeket eszik. Sosem látott színes dolgokat.  A tudósok viszont megtanítottak neki mindent, amit a színes dolgok fizikájáról, kémiájáról és biológiájáról tudhatunk. Pl. Kati tudja, hogy milyen a vörös fényt visszaverő dolgok reflektív tulajdonsága. Tudja a felszín kémiai tulajdonságait, ismeri a hullámhosszokat, amin keresztül a vörös szín visszaverődik, tudja mi történik, mikor a vörös fény eléri a szemet, illetve az információ az agyba jut. Tegyük fel, hogy mindent tud, amit mi valaha fizikai szempontból le tudtunk írni a vörös színről és annak érzékeléséről.  A kérdés: van-e valami, amit Kati nem tud a témában? A tudósok behoznak Kata szobájába egy dobozt, benne egy mélyvörös almával. Lehull a lepel, és Kata tanul egy új dolgot: milyen látni és megtapasztalni egy vörös dolgot. Tehát vannak olyan dolgok, amik fizikai szempontból leírhatatlanok.

A szubjektív tapasztalati állapotok valóságosak – az emberek hangokat, ízeket, színeket, gondolatokat, fájdalmakat élnek át -, és alapvetően szubjektív természetük jellemzi őket. Ez viszont nem tűnik úgy, hogy bármilyen fizikai létezőre igaz lenne.

4. A másodlagos tulajdonságok léte

A másodlagos tulajdonságok olyan tulajdonságok, mint a színek, az ízek, a hangok, az illatok és a textúrák. Az elsődleges tulajdonságok ezzel szemben azok a tulajdonságok, amelyek az anyagot karakterizálják – súly, forma, méret, szilárdság, mozgás. Egyesek szerint a fizikalizmus azt jelenti, hogy a külső világban nem léteznek másodlagos tulajdonságok. Például vannak, akik azt állítják, hogy a szín valójában nem más, mint a fény hullámhossza. Tehát a fizikalizmus az anyag tulajdonságait odáig redukálja, hogy azok nem mások, mint elsődleges tulajdonságok. De a józan ész és a tapasztalatunk alapján elmondhatjuk, hogy a világ tele van másodlagos tulajdonságokkal. Ilyen tulajdonságoknak tehát létezniük kell, de ha a külső világban nem az anyag tulajdonságaként léteznek, lelki entitásként kell létezniük a tapasztalók elméjében.

Nem minden dualista vagy fizikalista ért azonban egyet ezzel az érveléssel, és ennek megítélése többek között megköveteli a különböző észlelési elméletek vizsgálatát és értékelését. A dualizmus és a fizikalizmus egyes verzióinak képviselői gondolhatják, hogy másodlagos tulajdonságok léteznek és valódi tulajdonságai az anyagi tárgyaknak. A másodlagos tulajdonságok megléte azonban problémás lehet a fizikalisták számára. Ha elfogadjuk a tudomány egységét, és a fizikát és a kémiát vesszük alaptudománynak, akkor elkötelezettek vagyunk azon nézet irányába, miszerint minden entitás visszavezethető a fizikára és kémiára, vagy elmagyarázható a fizika és a kémia segítségével. Nem kell feltételeznünk azt, hogy az alma felületén valóban egy vöröses árnyalat van, ahhoz, hogy megmagyarázzuk az alma, a fényhullámok és a megfigyelő teste között fellépő összes tudományos ok-okozati összefüggést, így nincs szükségünk másodlagos tulajdonságokra.

5. Az intencionalitás

Néhányan úgy gondolják, hogy a lelki szubsztancia létének ismertetőjegye az, amit intencionalitásnak nevezünk. Intencionalitás alatt az elmének azt a képességét vagy tulajdonságát értjük, ami valamire irányul, s azt reprezentálja. Az elmével kapcsolatos egyik legelemibb természetes meggyőződésünk az, hogy bizonyos mentális állapotaink (például az érzéki tapasztalataink és a hiteink) intencionálisak, rendelkeznek intencionális vagy reprezentációs tartalommal. Minden lelki állapot, vagy legalábbis sok közülük, valamiről szól, van alanya– például a remény, hogy Tamás eljön ma este hozzám, az alma érzékelése, egy gondolat, ami szerint a látottfestmény gyönyörű stb. Sőt, a lelki állapotok akár olyan dolgokról is szólhatnak, amelyek nem léteznek, például egy koboldtól való félelemről vagy Zeusz iránti szeretetről.

Azonban az a tény, hogy István gondolata a festmény gyönyörűségéről a festményről szól, nem redukálható semmilyen olyan fizikai tényre mely István agyáról és a központi idegrendszerről szól. Ez a tény továbbá nem azonosítható István bizonyos dolgokra való hajlamával sem, például azzal, hogy mosolyog és azt mondja: „Milyen szép!” miután megnézte a festményt. Ha az ember gondolkodása nem más, mint az, hogy bizonyos módon viselkedik, akkor fogalma sem lenne arról, hogy mire gondolt, amíg ez a viselkedése meg nem nyilvánult!

Összegezve: legalább néhány lelki állapot rendelkezik intencionalitással, a fizikai állapotok viszton nem. Így legalább néhány lelki állapot nem fizikai állapot.

A szubsztanciadualizmus mellett felhozott érvek

A fent felsorolt érvek a dualizmus oldalát igyekeztek erősíteni a fizikalizmussal szemben. Mindegyik amellett szól, hogy lehet valami, ami igaz a lelki állapotokra, de nem igaz az agy állapotaira és fordítva, és így az agy és a lélek nem lehet azonos. Ezek az érvek egyformán számítanak a szubsztanciadualizmus és a tulajdonságdualizmus melletti érvnek.

A továbbiakban néhány olyan érvet fogok bemutantni, amelyek, ha megfelelőek, akkor a szubsztanciadualizmust igazolják, és mind a fizikalizmus, mind a tulajdonságdualizmus ellen érvelnek. Ezek az érvek a következő alapon állnak: az emberek bizonyos tulajdonságai és képességei valósak, és a legvalószínűbb válasz arra, hogy ezek miért valósak az, hogy a szubsztanciadualizmus igaz.

1. Az alapvető öntudatunk

Amikor a saját tudatunkra koncentrálunk, tudatában lehetünk egy alapvető ténynek: tudatában vagyunk annak, hogy saját énünk különbözik a testünktől és minden sajátos lelki tapasztalatunktól. Egyszerűen van egy alap, közvetlen észlelésünk arról a tényről, hogy nem vagyunk azonosak testünkkel vagy lelki eseményeinkkel; ehelyett ének, szelfek vagyunk, amelyek testtel és öntudatos lelki élettel rendelkeznek.

Ez a gondolat kibővíthető azzal, hogy megjegyezzük, hogy az önellenőrzés révén az ember közvetlenül tisztában van azzal, hogy (1) ő nem más, mint a tudat és az akarat immateriális központja, amely testét eszközként használja az anyagi világgal való interakcióra (2) tapasztalatainak tulajdonosa, és nem azonos a lelki tapasztalatok összességével; és (3) ő egy tartós „én”, aki minden tapasztalatának ugyanazon birtokosaként létezik az idők során. Ez a közvetlen tudatosság azt igazolja, hogy az ember nem azonos testével vagy tapasztalataival, hanem sokkal inkább az, amivel rendelkezik. Röviden: egy lelki szubsztancia. A fizikalisták és a tulajdonságdualisták természetesen tagadhatják, hogy az emberek tisztában vannak ezekkel a dolgokkal. Viszont ebben az esetben azt is meg kéne magyarázniuk, hogy miért gondolják az emberek úgy, hogy tisztában vannak ezzel akkor, ha valójában nincsenek.

2. Az első személyű perspektíva nem redukálható harmadik személyű perspektívára

Az első személyű perspektíva az a nézőpont, amelyet az ember a világ saját nézőpontjából történő leírására használ. Az első személyű nézőpont olyan szavakból áll, mint én, itt, most, ott és akkor. Itt és most, ahol és amikor vagyok; ott és akkor, ahol és amikor nem vagyok. Ezeket nevezzük indexikálisoknak. Az egyén azonnal tisztában van saját énjével, és tudja, hogy kire utal az „én”, amikor használja: arra a személyre, aki testének és lelki állapotainak tulajdonosa.

A fizikalizmus álláspontja szerint nincsenek ilyen redukálhatatlan, privilegizált, első személyű perspektívák. Mindent képesek vagyunk ugyanis kimerítően leírni harmadik személyű nézőpontból is. Tamás fizikalista leírása például úgy hangozna, hogy egy bizonyos helyen létezik egy test, amely 186 cm magas, súlya 86 kg stb. A tulajdonság-dualista leírást adna a test birtokában lévő tulajdonságokról, pl. a test fájdalmat érez, ebédre gondol, és emlékszik arra, hogy 1965-ben Budapesten tartózkodott.

De semmilyen harmadik személyű leírás nem ragadhatja meg Tamás saját szubjektív, első személyű ismereteit, melyek az öntudatos cselekedetei és gondolatai során keletkeznek. Valójában Tom bármely harmadik személy általi leírása esetén mindig nyitott kérdés az, hogy a harmadik személy szerint leírt személy ugyanaz volt-e, mint Tamás. Tamás ugyanis nem azért ismeri önmagát, mert ismeri a lelki és fizikai tulajdonságainak harmadik személyű leírását.

3. A változások általi személyes identitás

Úgy tűnik, van egy dolog, amivel kapcsolatban egy adott személy minden változáson keresztül meg tudja őrizni az azonosságát, ez pedig a személyes identitása. Pontosabban, annak ellenére, hogy az ember teste folyamatosan új részekkel gazdagodik és elveszíti a régieket (pl hajhullás, sejtek képződése és elhalása), és bár lelki állapotai gyorsan egymás után változnak, ennek ellenére maga az ember ugyanaz marad, mert ő egy lelki „én”, ami viszont nem egyenlő a testrészeivel és lelki állapotaival. Ha valaki csupán test lenne – ahogyan a fizikalisták állítják, vagy lelki tulajdonságokkal rendelkező test lenne – ahogyan a tulajdonságdualisták állítják –, akkor amint testrészei vagy lelki élete megváltozna, szó szerint nem lenne ugyanaz az ember. Mi viszont úgy gondoljuk magunkról, hogy minden változásunk ellenére ugyanazok a személyek vagyunk az identitásunkra vonatkozóan, mint akik születésünkkor voltunk – bár különbözik minden sejtünk.

Mindhárom fenti érv (alapvető öntudatunk, az első és harmadik személy perspektívája és a változás révén megmaradó személyes identitás) a dualizmus és a személyes identitás kapcsolatára összpontosít. Nézzünk meg ezek mellett két érdekes gondolatkísérletet a szubsztanciadualizmus mellett:

Richard Swinburne a Van Isten? c. munkájában az alábbi gondolatkísérlettel érvelt a szubsztanciadualizmus mellett:

Az agy két féltekéből és az agytörzsből áll. Bizonyítékok vannak rá, hogy az ember túléli egyik agyféltekéjének nagyfokú károsodását is, anélkül, hogy megszűnne tudatos lény lenni. Képzeljük el most, hogy az agyamat (a két féltekét az agytörzzsel együtt) kettévágják, agyféltekeimet kiveszik koponyámból és külön-külön átteszik egy-egy olyan test üres koponyájába, amelyből épp az imént távolították el az agyat, s itt mind a két féltekéhez hozzáillesztenek még valamely más agyvelőből (például a hiányzó agytörzsdarabot), amely ahhoz szükséges, hogy a műtét eredményes legyen, és végül két élő személy álljon elő, akik képesek tudatos tapasztalatszerzésre.

Ezek után jogunkban áll feltenni a következő kérdést: ha ezt a műtétet végrehajtanák, és a végén két, olyan élő személyt kapnánk, akik mindegyike képes az események tudatos átélésére, akkor melyikük lenne én? Én azonban nem lehetek mind a két személy, hiszen ha mind a kettő azonos lenne velem, akkor azonosak lennének egymással is (ha ugyanis a azonos b-vel és b is azonos c-vel, akkor a azonos c-vel) – márpedig nem azonosak…

Így három lehetőség maradt:

1. Vagy az a személy vagyok, aki a jobb oldali féltekém birtokában van.
2. Vagy az, akié a bal oldali féltekém.
3. Vagy pedig egyik sem.

De nem tudhatjuk biztosan, mi az igazság. Ebből pedig az következik, hogy ha mindössze annyit tudunk, hogy mi történik az agyakkal, testekkel vagy bármilyen más anyaggal, még nem tudjuk, mi történik a személyekkel.

A másik gondolatkísérlet a római katolikus filozófus, Edward Feser nevéhez fűződik:

Tegyük fel, hogy a fizikalizmus elmefilozófiai álláspontja igaz. Képzeljük el, hogy valamikor a jövőben sikerül létrehozni egy olyan teleportáló gépet, ami be tud szkennelni minden egyes olyan kémai-fizika információt, ami jellemző testünk egészére, és azt kvázi adatként elmenti. Itt a földön belépünk a gépbe, megtörténik a szkennelés, majd mondjuk a Marson egy ugyanilyen gép a beléplántált információk alapján rekonstruál minket és az ott lévő gépből a tökéletes másolatunk lép ki.

Mivel a fizikalizmus szerint minden elmebeli funkciónk fizikai eredetű, ezért a tökéletes hasonlóság nem csak a testi tulajdonságokban áll fent, hanem gyakorlatilag minden kognitív, lelki állapotunkban is (emlékeinkkel, érzéseinkkel stb). A kérdés, hogy ugyanaz e a Marson lévő személy, mint aki a földön volt? Erre még talán akár igennel is válaszolhatunk – amennyiben persze igaza van a fizikalizmusnak.

De tegyük fel, hogy a Marson lévő személyzet, aki a gépet kezeli szórakozott kedvében van (vagy csak szimplán hibás a rendszer) és nem egy embert állít össze a géppel, hanem kettőt. Ha igaz a materializmus, ez gond nélkül megvalósulhat, hiszen ebben az esetben mindenünk csak a beszkennelt fizikai-kémia adataink összessége, amit így akárhányszor duplikálhatunk.

Kérdés, hogy a két személy ugyanaz a személy e? A két személy közül bármelyik egyezik azzal a személlyel, akit a földön szkenneltünk be?

Az utóbbi kérdésre, ha a személyiségünk csupán fizikai, akkor a válasznak igennek kell lennie, viszont az előbbi kérdésre egy logikai szükségszerűség, az azonosság elve alapján határozott nemmel kell felelnünk.

De ha az első kérdésre nemmel felelünk – máshogy ugyebár nem is tehetünk– akkor ebből következik, hogy csupán az adatok rekonstruálása nem eredményezheti ugyanazt a személy, mint akit beszkenneltünk, hiszen ha ez lehetséges lenne, akkor a második eset azt a következményt vonná maga után, hogy a két személynek tökéletesen ugyannak a személynek kéne lennie, ez pedig az azonosság elve alapján lehetetlen, hiszen két külön létezőről beszélünk.

Ha viszont nem elegendő a fizikai szerkezetünk tökéletes rekonstrukciója a személy rekonstrukciójához, akkor ez az jelenti, hogy vagy kell lennie valami többnek a személyben, ami úgymond túlmutat pusztán fizikai-kémia mivoltunkon, vagy a személyiség, mint olyan nem létezik és valóban nem beszélhetünk szubsztanciális értelemben az “én”-ről.

Ellenvetések a dualizmussal szemben

Persze számos érvet fel lehetne hozni a dualizmussal szemben. Ezek közül hármat szeretnék bemutatni és rövid válaszokat adni rájuk.

1. A kölcsönhatás problémája

A fizikalisták szerint az emberi lény dualista konstrukciójában az elme és a test annyira különbözik egymástól, hogy lehetetlennek tűnik megmagyarázni azt, hogy a két különböző entitás hogyan és hol lép egymással kölcsönhatásba. Hogyan okozhat egy lélek, amelynek teljesen hiányoznak a fizikai tulajdonságai, olyan eseményeket, melyek a testtel történhetnek – és fordítva? Hogyan mozgathatja a lélek a kart? Hogyan okozhat fájdalmat a lélekben az ujjban végbemenő tűszúrás?

Válasz Ez az ellenvetés azt feltételezi, hogy ha nem tudjuk, hogy A hogyan okozza B-t, akkor nem észszerű azt gondolnunk, hogy A okozza a B-t, különösen akkor, ha A és B különböznek egymástól. De ez a feltételezés nem jó, ugyanis gyakran tudjuk, hogy egy dolgot a másik okoz úgy, hogy közben fogalmunk sincs arról, hogyan zajlik az okozás. Gondoljunk bele: még akkor is, ha valaki nem teista, nem elképzelhetetlen azt hinni, hogy lehetséges az, hogy Isten (amennyiben létezik) megteremtheti a világot, vagy a világban cselekedeteket hajthat végre, annak ellenére, hogy Isten és az anyagi világegyetem különbözik egymástól. Ha pedig ez igaz, akkor egy dolog ok-okozati összefüggésben lehet egy másik dologgal, annak ellenére, hogy elképzelésünk sincs arról, hogyan zajlik az ilyen interakció.

A lélek és a test kapcsán folyamatosan tisztában vagyunk a köztük lévő oksági kapcsolattal. A testben vagy az agyban lejátszódó epizódok (tűvel való megszúrás, vagy egy fejsérülés) lelki eseményeket okozhat (fájdalomérzetet, memóriavesztést), a lélek állapota pedig a testben lejátszódó dolgokat okozhat (pl. az aggódás fekélyt okozhat). Elsöprő bizonyítékaink vannak tehát arra, hogy egy ilyen oksági kapcsolat áll fenn, és nincs semmiféle okunk abban, hogy kételkedjünk benne.

2. A dualizmus nem összeegyeztethető a materialista evolúciós elmélettel

Az közismert, hogy a fizikalizmus mögött levő fő hajtóerő az evolúcióelmélet.  Ahogyan Paul Churchland fogalmaz:

Más szóval, ez az ellenvetés a következőt állítja: mivel az emberek csupán egy tisztán fizikai folyamatnak (az evolúciós folyamatoknak) az eredményei, amelyek pusztán fizikai anyagok kölcsönhatásaiból állnak, az emberek is pusztán fizikai lények.

Válasz. A dualisták ezzel kapcsolatban arra hivatkozhatnak, hogy ez az ellenvetés egyértelműen körkörös érvelés. Ahhoz, hogy ezt könnyebben észrevegyük, alakítsuk át formális érvvé, modus ponens-é.

1. Ha az emberek pusztán naturalista, evolúciós folyamatok eredményei, akkor a fizikalizmus igaz.
2. Az emberek pusztán naturalista, evolúciós folyamatok eredményei.
3. Tehát a fizikalizmus igaz.

A dualista azonban az érv modus tollens formájával vághat vissza:

1. Ha az emberek pusztán naturalista, evolúciós folyamatok eredményei, akkor a fizikalizmus igaz.
2. A fizikalizmus hamis.
3. Tehát az emberek pusztán naturalista, evolúciós folyamatok eredményei

Másszóval az evolucionista érv körkörösen érvel a dualizmussal szemben. Ha a dualizmus bizonyítékai jók, akkor az érv modus tollens formáját kell elfogadni, nem pedig a modus ponens formát.

3. A dualizmust Occam borotvája cáfolja.

Occam borotvájának elve alapján az emberek nem szaporíthatják az entitásokat azon túl, ami a magyarázathoz feltétlenül szükséges. Ha ugyanannak a dolognak két magyarázata van, akkor az embereknek az egyszerűbbet kell előnyben részesíteniük, vagyis azt, amelyik a kevesebb számú entitást vagy entitásfajtát használja a kérdéses dolog magyarázatához. Namármost a fizikalizmus egyszerűbb, mint a dualizmus, mert csak egy típusú entitást (az anyagot) feltételez az ember magyarázatára, kettő (anyag és elme) helyett. Így Occam borotvájának követelményei alapján a fizikalizmust kell előnyben részesíteni a dualizmussal szemben.

Válasz. Két alapvető probléma adódik, ha valaki Occam borotváját a test-lélek problémára szeretné alkalmazni. Először is Occam borotvája alatt azt a nyilvánvaló alapelvet értjük, ami szerint egy jelenség magyarázata csak olyan elemeket tartalmazhat, melyek szükségesek ahhoz, hogy az adott jelenséget magyarázzák, így az alapelv vitathatatlan. Viszont körkörös érvelés Occam borotváját a dualizmusra is alkalmazni, ugyanis a dualista számos olyan jelenségre hivatozik, amelyek magyarázatára a fizikalizmus nem megfelelő.

A dualisták egyetértenek abban, hogy a dualizmust nem szabad feleslegesen posztulálni, de ragaszkodnak ahhoz, hogy szükség van a dualizmusra ahhoz, hogy fontos tulajdonságokat magyarázhassunk meg az emberekkel kapcsolatban. Az igazi vita tehát nem Occam borotvájáról szól, hanem a dualizmus és a fizikalizmus viszonylagos érdemeiről.

Továbbá, ha Occam borotvájával szeretnék a fizikalisták a bizonyítás terhét a dualistákra helyezni, az alábbira lehet rámutatni: a saját énemmel kapcsolatos első személyű tudatom, és a lelki állapotaim önmagukat prezentáló jellege miatt biztosabb lehetek abban, hogy van lelkem, mint abban, hogy van-e egyáltalán testem. Tehát a bizonyítási kényszer valójában a fizikalistákon van.

Összefoglalás

Láthattuk tehát, hogy az a kérdés, hogy létezik-e egy testtől független lelkünk, nem eldöntött kérdés a fizikalisták javára. Sőt, meggyőző érvek szólnak amellett, hogy úgy gondoljuk: a fizikalizmus hamis és többek vagyunk pusztán anyagi folyamatok véletlenszerű játszadozásaitól, és egy, az anyagtól függetlenül létező lelket is birtoklunk.

Ha tetszett a poszt és van rá lehetőséged, támogass bennünket Patreonon!