„Miért ne lehetne Jézus transznemű?” címmel jelent meg a hét folyamán egy cikk / interjú a HVG oldalán, melyben Csatlós Hanna cikkíró célja bevallottan a „tabudöntögetés” volt, ebben pedig a partnerei Modolo Ákos és Szabadkai Bálint „keresztény”(?) melegaktivisták voltak. Az írás számtalan helyen féligazságokkal, vagy egyenesen hazugságokkal operál – ezeket igyekszünk a saját válaszunkban megvizsgálni, s a helyes válaszokat felmutatni.
Mindjárt a cikk első mondata hazugsággal indít, hiszen azt állítja, hogy a szocializmusnak köszönhető az, hogy a hazai egyházak nem lettek „befogadóbbak” a melegekkel szemben (értsd: nem kezdték el azt hirdetni, hogy a homoszexualitás jó) és nincsenek LMBTQ barát papok. A szerző szerint az lett volna a „teológiai fejlődés”, ha a honi egyházak is a liberalizmus útjára lépnek – s az, hogy nem így történt, az visszamaradottság. Ez viszont egészen egyszerűen nem igaz.
A progresszív nézetek legnagyobb problémája meglátásom szerint az, hogy egészen egyszerűen nem képesek elfogadni, hogy a dolgok nem csak egy irányba fejlődhetnek. Így például a kommunizmus által egyáltalán nem befolyásolt országokban (pl. USA, Hollandia) is találni olyan gyülekezeteket, melyek nagyon szigorúan ragaszkodnak a Biblia tanításaihoz, s olyanokat is, melyek a „progresszív” eszmeiségnek behódolva feladták azt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a szocializmus „visszamaradottá” tette a helyi egyházakat – azt viszont igen, hogy az, amerre a hazai mainstream teológia fejlődik, egy más fejlődési irány, mint amit a progresszívek annak hisznek.
Ráadásul nagyon veszélyes jó példának mutatni a történelmi egyházak Nyugaton történő önfeladását, mégpedig két okból. Az egyik az, amit egy frissen megjelent Mandiner cikk is jól illusztrál: nevezetesen azt, hogy a liberalizmusba süllyedt egyházak kiüresednek, a hívek eltűnnek, az egyház küldetését, értelmét vesztve kétségbeesett kapálózásba kezd, de mégis szépen lassan lehanyatlik, s a tendenciákat nézve szépen-lassan eltűnik, vagy apróra zsugorodik. Ez nem egy jó dolog – bár nyilvánvalóan a progresszív politikai erők szemében ez a folyamat pozitív: ők az erős, hitvallásos, tömegeket bevonzó egyházra veszélyes ellenfélként tudnak csak tekinteni.
A másik ok pedig legalább ennyire súlyos: az pedig az állami nyomásgyakorlás ténye. A Nyugaton sok tekintetben ugyanis hasonló folyamatok zajlanak le (még ha nem is olyan nyíltan), mint amik itt nálunk zajlottak a szocialista időkben. Az állami elit elfogadott egy ideológiát – majd az egyházakra nyomást helyez, hogy ők is kénytelenek legyenek a szerint működni. Azok az egyházak pedig, amelyek végül a progresszív-liberális vonalra mozdulnak, nem egy esetben ezt állami nyomásgyakorlás hatására teszik meg: ez a folyamat több mint aggasztó, hiszen a XX. század során az ilyen jellegű állami tevékenység gyakorlatilag csak és kizárólag a totalitárius rendszerekre volt jellemző.
Hazugságok és ferdítések – avagy a progresszív belemagyarázás iskolapéldája
A HVG cikkében talán nem a cím a legmegdöbbentőbb – hanem sokkal inkább az a tartalom, amit beleszuszakoltak. Az, hogy Perintfalvi Ritát, aki Facebook-oldalán az erkölcstelenség és szexuális szabadosság szószólójaként ostoroz mindenkit, aki csak egy kicsit is ragaszkodna a Bibliához, s letilt, meg perrel fenyeget bárkit, aki neki ellent mer mondani, szaktekintélyként próbálják bemutatni, még csak hagyján. Azonban az, amit ennek kapcsán próbálnak üzenni, nevezetesen azt, hogy a honi egyházak „visszamaradottsága” abból fakadna, hogy még nem találkoztak melegekkel a gyülekezeteikben, véleményem szerint egész egyszerűen hazugság.
Az ugyanis, hogy hogyan állunk ehhez a kérdéshez (és úgy általánosságban a bűn kérdéséhez), jó esetben teljesen független attól, hogy hány olyan ember van a gyülekezetünkben, aki ebből a bűnből érkezett hozzánk. A válást, a paráznaságot, a lopást, a gyilkosságot, a függőségeket, stb. sem az alapján ítéljük meg, hogy hány elvált, parázna, tolvaj, gyilkos, szenvedélybeteg van jelen a templomban, hanem az Ige talaján állva beszélünk ezekről, Isten ítéletét tolmácsolva és a szabadulás, a kegyelem útját felmutatva. A hitvallásos-biblikus hozzáállás nem függhet soha attól, hogy milyen bűnösöket ismerünk. Nem függhet attól sem, hogy mi magunk milyen bűnökkel küzdünk. A bűn az bűn. Ezt szükséges kimondani, s a bűn ellen szükséges harcolni.
Amit viszont jogos kritikaként látok, az az, hogy a gyülekezeti tagok részéről sokszor találkozni erőteljes kirekesztéssel, ha oda valaki olyan tévedne be, aki meleg. Ez sem helyes cselekedet véleményem szerint, hiszen nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek. Ha valljuk az Ige alapján, hogy a homoszexualitás bűn, úgy az is kötelességünk, hogy segítsünk a homoszexuálisoknak megszabadulni abból – a befogadás és a tolerancia nem ugyanaz. A bűnbánó bűnöst magunk közé fogadni, segíteni, vezetni kötelességünk – ha viszont az a bűnös azt követeli, hogy a bűnét fogadjuk el úgy, mint jó dolgot, akkor az elutasításra igenis szükség van.
Éppen ezért szomorú szívvel olvastam, amikor arról számolt be a két melegaktivista, hogy az evangélikus egyházban egészen a legfelsőbb vezetői szintig vannak olyanok, akik tagadják, hogy a homoszexualitás bűn lenne, annak ellenére is, hogy egyébként a hivatalos evangélikus állásfoglalások a biblikus-hitvallásos álláspontot tükrözik ebben a kérdésben. Szomorú tendencia ez (bár sajnos, egyáltalán nem lepett meg, a 2017-es, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara által szervezett évkezdő teológus-csendesnapon az evangélikus vendégelőadó például nagyon keményen propagálta a progresszív teológiát, ezzel nem kis ellenállást kiváltva a hallgatósága jelentős részéből), bár vannak olyan jelek, amelyek talán azt mutatják, hogy a honi evangélikus közösség elindult vissza az Ige felé.
Az istenkáromlás magasiskolája
A legmegdöbbentőbb ugyanakkor mégsem mindaz, amiről eddig szót ejtettünk, hanem arról, ami ez után következik – s aminek a lényege egy súlyos hazugságok ködébe burkolt masszív istenkáromlás. Ennek pedig az alapja úgy tűnik, vagy masszív tudatlanság a keresztény tanításokat illetően, vagy egyenesen szándékos meghamisítása ezeknek a tanításoknak.
Ennek az első megnyilvánulása így hangzik: „Arra vonatkozóan semmit nem találunk a Bibliában, hogy Isten hogy viszonyul a szereteten alapuló homoszexuális kapcsolatokhoz, ugyanakkor arról sincs benne szó, hogy a homoszexualitás elítélendő. Arról van csak említés, hogy Isten ellenzi a nemi erőszakot, annak a csoportos formáját is, és azt is, ha férfiak más férfiakat szégyenítenek meg (ez az ókorban a hadviselés egy bevett formája volt).” Már bocsánat, de – mi van??! Ez az állítás totális elferdítése a valóságnak és a Szentírás igaz tanításának.
Mint korábbi cikkeinkben (például itt és itt) már rávilágítottunk, a Szentírás bizony hogy ír arról, hogy a homoszexualitás elítélendő, nem egy és nem két helyen. Bár a progresszív írásmagyarázók ezt próbálják tagadni, de ha jól megvizsgáljuk a homoszexualitással kapcsolatos bibliai igehelyeket, ponthogy azt találjuk, hogy az Úr ezen bűn mindenfajta kiélését súlyos bűnnek tekinti, melynek gyakorlása kizárja az örök életből az embert. Nem csupán a nemi erőszakot, csoportos erőszakot, illetve a férfiak hadviselésben végzett megszégyenítését tiltja az Ige, amit bizonyít az, hogy ilyen esetekről specifikusan a tiltó rendelkezések között nem is tesz említést – helyette általánosságban beszél arról, amikor valakinek azonos nemű partnere van.
Az Ige tehát egész egyszerűen nem tesz különbséget homoszexuális kapcsolat és homoszexuális kapcsolat között: nem tesz különbséget a között, hogy annak az alapja szerelmi vonzódás-e, vagy épp nemi erőszak. Minden formáját elítéli ennek a bűnnek, minden ilyen gyakorlatról általánosságban mondja, hogy gonosz dolog, melyből meg kell térni, mely ellen kell és lehet harcolni és melyből meg is lehet gyógyulni.
A másik iskolapéldája a progresszívek hamis bibliamagyarázásának az, amikor címben szereplő „Jézus transznemű” állítást ugyanis konkrétan a partenogenezissel próbálják magyarázni: Jézusnak nem volt földi apja, így benne minden női jellegű, mégis maszkulin vonásokkal rendelkezik, tehát transznemű. Érdekes eszmefuttatás – de valahol elég durván félrecsúszott. Elvégre, a Biblia Jézusról egyértelműen úgy ír, mint férfiról, akinek van Atyja: az Isten. És bár tényleg nem volt Neki földi apja – ugyanakkor, milyen alapon mondhatjuk azt, hogy benne minden fizikai anyag női jellegű?
Ha azt mondjuk, hogy az, hogy Jézus szűztől született, a tudomány mai állása szerint azt jelenti, hogy Jézus egy maszkulin nő kellett, hogy legyen, akkor azt is ki kell mondjuk, hogy Jézus nem is létezett – hiszen a tudomány mai állása szerint az emberi szűznemzés lehetetlen. Ha viszont azt mondjuk, hogy Istennek van hatalma arra, hogy egy szűz asszony testében gyermeket alkosson, akkor mi alapján mondhatjuk azt, hogy nincs hatalma arra is, hogy ebbe a gyermekbe a férfiúi jelleget is ugyanígy csodás beavatkozással beültesse? Mi alapján állíthatjuk azt, hogy Istennek az egyikre van hatalma, a másikra nem? A Biblia egyértelműen fiú születéséről, férfi szenvedéséről beszél, amikor Krisztusról szól – az arról való eszmefuttatás, hogy Jézus genderqueer volt, mert nem férfitól született, merő spekuláció, valami olyan feltételezés, melynek se igei, se történelmi alapja nincs.
A „transznemű Jézus” álláspont kapcsán felhozott másik „bizonyító érv” is hamis, nevezetesen az, hogy „a Biblia szóhasználata is Jézus feminin jellegére utal, hiszen az ő testéből születik meg a Szentírás szerint az egyház.” Ez így, ahogy van, egész egyszerűen hazugság. A Biblia ugyanis az egyházról kétféleképpen beszél: mint Krisztus testéről, illetve, mint Krisztus menyasszonyáról. Az első megfogalmazás úgy tekinti a hívő keresztényeket, mint egy olyan test tagjait, ahol Krisztus a fej, mindent Ő irányít, s a tagok összhangban, közösen működnek a fej akarata szerint egy közös, szent vél érdekében. Itt szülésről, feminin jellegről szó sem esik. Ellenben a másik kép, mely szerint az Egyház Krisztus menyasszonya, ponthogy az Úr maszkulin jellegét mutatja: Ő a Vőlegény, az egyház a menyasszony. Ő a férfi. Ő a fej megint csak, hiszen a bibliai családkép egyértelműen a férfit tartja a család fejének.
Az pedig, miszerint ha Istenre mondhatjuk azt, hogy Ő csipkebokor, vagy galamb, vízesés, szellő, napfelkelte, akkor mondhatjuk ár azt is, hogy nő meg transznemű, egész egyszerűen ostobaság. Helyből már azért, mert úgy tűnik, hogy az interjúalanyok nincsenek tisztában a Szentháromság-tannal sem, amikor keverik Istent Krisztussal, illetve általánosságban azt állítják Istenre, hogy Ő nem is ember – ez ilyen formában nem igaz. Az Atya, vagy a Szentlélek ugyanis valóban nem ember, Jézus Krisztus viszont igen: Ő a Biblia tanítása értelmében
„tökéletes az istenségben és aki tökéletes az emberi létben; aki valósággal Isten valósággal ember, okos lélekből és testből való, egylényű az Atyával istenség szerint és ugyanő egylényű velünk emberi lét szerint, mindenben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt. Istenség szerint eleve az Atyától, emberi lét szerint pedig ugyanő az utolsó napokban érettünk és a mi idvességünkért az istenszülő Szűz Máriától született.” (Kalcedoni Dogma – 451).
Ugyanakkor viszont, ezen továbblépve azt is meg kell, hogy lássuk, hogy Istenre azt se mondjuk, hogy csipkebokor, galamb, vízesés, szellő vagy napfelkelte. Ha mégis ezek bármelyikére azt mondjuk, hogy ez Isten, akkor máris a bálványimádás bűnébe estünk. Isten ugyanis ezeknek egyike sem – ezek közül némelyik, mint az Ő jelképe, vagy emberek közti megjelenési formája szerepel a Bibliában(!), ezek a képek azonban nem jelzőként, tulajdonságként, csak jelképként, megjelenési formaként fogadhatók el Istenre nézve. A többi még akként sem – miután Isten nem jelent meg úgy, mint nő, vagy genderqueer, ezért ezeket a jelzőket Rá aggatni nem más, mint ideológiai alapon álló blaszfémia (mely egyébként véleményem szerint nem több, mint egy posztmodern interpretációja a „Jézus volt az első kommunista” narratívájának).
Amit tehát láthatunk, az az, hogy azok a progresszív „keresztények”, akik valamilyen módon megpróbálják beilleszteni az LMBTQ+ mozgalom elfogadását a keresztény egyházakban, ezt nem tudják másképp tenni, mint a Biblia üzenetének kiforgatásával, elferdítésével. Az ugyanis, amit ők képviselnek, az homlokegyenest szembemegy az Ige tanításával: a biblikus-hitvallásos kereszténység és az LMBTQ+ mozgalom egymással össze nem egyeztethető. Éppen ezért szükséges nagyon vigyáznunk: a progresszív-liberális teológia ugyanis már nem a Bibliát tekinti az Igazság forrásának, hanem az épp aktuális korszellemet és annak ideológiáját – s már nem a sátán ellen kíván Krisztus szavával harcolni, hanem ezt a Szót próbálja kiforgatni úgy, hogy abban a sátánnak is legyen saját helye. A progresszív-liberális teológia a megalkuvás teológiája, melynek lényege a ferdítés és a hazugság – e kettő pedig nem az Isten szolgáinak ismérve, hanem a sátán rabjainak a tulajdonsága.
„Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.” (2Kor 11, 14-15)
Mi viszont az igazi Világosság szolgái vagyunk. Éppen ezért kötelességünk bármilyen nyomással, okoskodással szemben hirdetnünk az Isten Igazságát – megalkuvás nélkül. Szükséges tehát szólnunk arról, hogy bizony, a homoszexualitás bűn: aki abban él, az elkárhozik. Ugyanakkor az is szükséges, hogy meglássuk és megértsük, hogy az Ige tisztán beszél arról, hogy ebből a bűnből is kell és lehet szabadulni: hazugság minden hang, amely ezt tagadja. S hogy ebből mi következik? Az, hogy azt a meleg embert, aki bánja a bűnét és szabadulni abból, befogadjuk, szeretettel vesszük körbe és Istenhez vezetjük könyörögve a teljes gyógyulásáért, és közösségként mellette állva segítjük őt abban, hogy vállalni tudja az önmegtartóztatást, s akár az önkéntes cölibátust is, ha kell. Mert Istenben van kiút, van szabadulás minden bűnből: a homoszexualitásból is – ezt kell hirdessük, ezt kell megéljük, felmutatva azt a valódi, isteni szeretetet, mely letöri a bűn-bilincseket és megadja az igazi szabadságot.
Érdekel a többi, homoszexualitásról szóló írásunk? Kattints IDE és megtalálod őket!
