A következő sorozatban azokat az érveket és ellenérveket vesszük sorra, melyek a názáreti Jézus történetiségét vizsgálják, cáfolják vagy éppen alátámasztják. Honnan tudhatjuk, hogy Jézus létezett?
Azzal kapcsolatban, hogy Jézus élt-e és zsidó volt-e, a továbbiakban azt szeretném bizonyítani, hogy az evangéliumok, a forrásaik és a szóbeli hagyományok, melyek ezek mögött húzódnak meggyőző erejűbizonyítékok a názáreti Jézus történetisége mellett. És ehhez nem kell “vakon” vagy “hittel” elfogadnunk azt, hogy az evangéliumok minden eseménye úgy történt meg ahogy oda le van írva. Azonban azt még a szkeptikus, ateista kutatók is elismerik, hogy vannak megbízható történelmi információk az evangéliumokban, ezeket fogjuk megvizsgálni, de mielőtt megtennénk, néhány szót kell szólnunk arról, hogy kezelhetjük-e történelmi forrásként az evangéliumokat.
Rengetegszer látjuk, hogy az evangéliumokat máshogy kezelik az emberek, mint a többi, történelmi adatokat tartalmazó dokumentumot, csak azért mert abban a Bibliában vannak, amiket a keresztények gyűjtöttek össze és nyilvánítottak ihletettnek. Általában az ateisták és agnosztikusok érvelnek így, és kevesebbre értékelik, mint más történelmi forrást. Az igazság az, hogy ezek az ateisták semmiben sem különböznek a szélsőséges keresztényektől, akik csak azért vakon, mindenféle érv és vizsgálat nélkül hisznek az igazságában, mert ez a Biblia. Az igazság az, hogy például az evangéliumok írói nem feltétlenül voltak tisztában azzal, hogy “ihletett” szöveget írnak éppen le, az inspiráció nem mechanikus volt, nem kapcsolt ki az elméjük stb. Egyszerűen leírták, amit láttak/hallottak/összegyűjtöttek Jézusról. A szerzők élő, lélegző, történelmi személyek voltak, akik hallottak Jézusról és úgy döntöttek, megírják a saját verziójukat róla. Lukács maga írja az evangéliuma kezdetén:
“Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.” (Lk 1:1-3)
Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a szerzők hívők voltak, de az, hogy ihletettnek nyilvánították az irataikat, nem jelenti azt, hogy ne használhatnánk történelmi szempontból azokat. Sem nem fair, sem nem tudományos pusztán ezért elvetni őket.
1. Az evangéliumok és az ő írott forrásaik.
Mihelyst megértettük azt, hogy történelmi forrásként is tekinthetünk az evangéliumokra, világossá válik, hogy miért fogadja el a történészek elsöprő többsége azt, hogy a názáreti Jézus zsidó, történelmi személy volt, aki az első században Palesztinában élt és keresztre feszítették. Nem azért, mert “a Biblia” azt mondja. A következő szakaszban az evangéliumokat fogjuk megvizsgálni.
Szót ejtettünk már arról, hogy a történészek, ahhoz, hogy megállapítsák azt, hogy mi történt a múltban, igyekeznek minél több, egymástól független forrást használni, így olyan beszámolók után kutatnak, ahol a szerzők hitelesítik egymást anélkül, hogy együttműködtek volna. És pont ezt látjuk az evangéliumok kapcsán a Jézusról szóló beszámolókban. A legkorábbi evangélium a négy közül valószínűleg Márké, Kr. u. 50-70 körül keletkezhetett, jelen esetben akár nyugodtan dolgozhatunk a kései datálással is. Mit látunk? Hogy 40 évvel Jézus halálát követően van egy relatíve teljes beszámolónk arról, hogy mit mondott és tett a keresztre feszítéséig. Az, hogy ez mennyire megbízható, később fogjuk vizsgálni.
Majdnem teljesen egyhangúlag elfogadott a bibliakutatók között az is, hogy Máté és Lukács ismerte Márk evangéliumát és fel is használták a sajátjukhoz. Néhányan, akik tagadják Jézus történetiségét és zsidó voltát azzal érvelnek itt, hogy mindegyik evangélium Márkig vezethető vissza, így tulajdonképpen csak egyetlen forrásunk van Jézusról, nincsenek különböző beszámolók. Azonban semmi nem állhatna távolabb az igazságtól.
Máté és Lukács használták Márkot, de olyan anyagaik is voltak, melyek attól függetlenek. Ezekben a független anyagokban egy elég kiterjedt hagyomány található Jézusról és az ő életéről, tanításairól és haláláról. Ezeket az evangéliumokat 10-15 évvel Márk után írták le, így van legalább 3 független forrásunk Jézus életéről a halálát követőegyetlen nemzedéken belülről.
De ez nem minden. Vannak további független evangéliumok, gondoljunk csak Jánoséra, amiben a legtöbb történet olyan, ami máshol nem található meg. És akkor is, mikor néhány helyen ugyanazt meséli el, mint a szinoptiokusok, azt látjuk, hogy nem “ugyanúgy” teszi azt, más szemszögből közelít, így nem úgy tűnik, hogy tőlük származtatja azokat. János evangéliumát 68 és 90 között írták, így még mindig egy generáción belül vagyunk és nem ő volt az utolsó, aki Jézusról írt. Tamás evangéliuma 110-120 körül keletkezett és használja a szinoptikusok anyagait, de rengeteg független beszédet is közöl, így szintén független forrásnak számít. Ugyanez mondható el az 1886-ban felfedezett Péter evangéliumáról, mely egy töredék Jézus passiójáról. Ha elolvassuk, látjuk, hogy egy független, a többiektől eltérő narratívát közöl, melyet más, nem kanonikus forrásból eredeztethetünk, ez tehát a 6. üggetlen forrás. Az utosló független forrásunk az Egerton-papirusz, mely tartalmaz olyan részleteket Jézus életéről, melyet más evangéliumok nem.
Így ha megmaradunk a Jézus halála utáni 100 éves távlatnál azt látjuk, hogy 7, egymástól független, a másikat felhasználó, de nem szolgaian másoló forrásunk van Jézus életéről. A következőkben vizsgáljuk meg, hogy ezen írásoknak mik lehettek a forrásaik.
2. A szemtanúk írott forrásai.
Amit nagyon gyakran alulértékelünk vagy elfelejtünk e kérdés kapcsán az az, hogy a ránk maradt evangéliumi beszámolók , melyeket 20-40 évvel Jézus halála után kezdtek leírni olyan korábbi írott forrásokból származnak, melyeket mi már nem ismerünk. Lukács evangéliumát idézném ismét:
“Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.”
De mik ezek a korábbi források?
Tulajdonképpen minden kutató megegyezik abban, hogy Lukács evangéliumát megelőzte Márk, bár tegyük hozzá, hogy Lukács “több” forrást említ, nem csak egyet. Lukács valószínűleg használta azt a forrást, amit a szaknyelv csak “Q-forrás”-ként említ.
Az egybetűs elnevezés a német Quelle (forrás) szó rövidítése. A Q egy feltételezett őskeresztény irat elnevezése, amelynek létezésére közvetlen bizonyíték nincs, a biblikus teológusok azonban csaknem egyöntetűen vélelmezik egykori létezését. A szó, amelyre utal, a görög előtagú Logionquelle (vagy többesszámban: Logienquelle) kifejezés. A logion szó „mondás”-t jelent, és e speciális értelemben Jézus feljegyzett mondásaira vonatkozik.
A Q eszerint egy olyan 1. századi iratot jelöl, amely a feltételezések szerint listaszerűen összegyűjtötte Jézus mondásait. A dokumentum létezését a biblikus teológia a szinoptikusok által írt evangéliumok vizsgálata során következtette ki. A Q-ra vonatkozó hipotézis alapja, hogy Máté és Lukács evangéliuma számos olyan közös (olykor betűről betűre megegyező) elemet tartalmaz, amelyet a forráskritika egy közös eredetre vezet vissza, amely azonban nyilvánvalóan nem az egyébként közös forrás Márk evangéliuma. E Márktól független, egymással megegyezőrészek szinte kizárólag Jézus-logionokból állnak. Ezek gyűjteménye lehetett ez a bizonyos szöveggyűjtemény, amelyet az utókor a Q névvel jelölt.
A Q forrás tehát, ha létezett, mindenképp megelőzte Márkot, tehát 35-50 között keletkezhetett.
Lukács megemlít más forrásokat, de a számukról nem tudunk semmit sem, bár azt tudjuk, hogy sok saját történetet találhatunk nála (irgalmas samaritánus, tékozló fiú stb). Ezekből arra következtetnek a kutatók, hogy létezhetett egy ún. L-forrás, ami lehet egy, vagy több dokumentum, amit Lukács Márktól és Mátétól függetlenül használhatott.
Máté evangéliuma is írott forrásokon alapszik, láthatjuk, hogy használta Márkot és a Lukáccsal közös forrásukat, a Q-t is, de rengeteg saját anyaga is van: például a napkeleti bölcsek. Ezek Máté külön forrásából eredeztethetők (vagy ő, mint szemtanú hallotta, van esetleg egy írott anyaggal dolgozott), melyet a kutatók egyszerűen M-forrásként emlegetnek. Ez is lehet egyetlen dokumentum, vagy több, szóbeli vagy írott forrás akár.
Ha tehát csak a szinoptikus evangéliumokat vizsgáljuk, nem csak három olyan könyvről beszélünk, melyeket az első század második felében írtak, hanem legalább 4 forrásról: Q, L, M és Márk, melyekből L és M nagyon könnyen lehet, hogy több írott forrást takar.
Emellett megemlíthetjük, hogy János evangéliumának olyan hatalmas a saját anyaga, hogy külön forrásként kell kezelnünk.
Mindegyik előbb említett írott forrás idősebb, mint Márk evangéliuma, nagyon sok dologban igazolják egymást, de ami kiemelten fontos: független források. Nem tekinthetünk tehát a keresztény “evangéliumokra” úgy, mint amik egy, korábban írt, kitalált forráson alapulnak. A nézet, miszerint a zsidó Jézus létezett több, független forráson alapul, melyek egymástól függetlenül keringtek a Római Birodalomban évekkel, évtizedekkel az evangéliumok keletkezése előtt. Hol tehát az az első forrás, mely “feltalálta” a názáreti Jézust?
3. A Jézusról szóló szóbeli hagyományok
Azt tudjuk, hogy Jézusról szóló szóbeli hagyományok és történetek keringtek nem csak a meglévő evangéliumok keletkezése előtt jóval, de az evangéliumok forrásainak keletkezése előtt jóval. Ha elfogadjuk igaznak, hogy a Q forrás 50 körül keletkezett (és így nem feltétlenül konzervatív álláspontra helyezkedünk) és szóbeli hagyományon alapszik, mint logion gyűjtemény, melyek már régóta közszájon forognak, akkor milyen régre nyúlhatnak vissza ezek a szóbeli hagyományok?
Annak, aki elfogadja, hogy Jézus létezett, a válasz egyszerű: Jézus haláláig, illetve addig, amíg ezeket elmondta, tanította, 29-30 körül. De annak is, aki szkeptikus ezzel kapcsolatban, feltételeznie kell, hogy már elterjedtek a róla szóló történetek 30 és 40 körül, hiszen egyébként hogyan tudta volna például Pál üldözni a keresztényeket, ha a keresztények nem is léteztek? És hogyan létezhettek, ha még semmit nem tudtak Jézusról?
Mondhatnák erre a kritikusok, hogy Pál, mielőtt megtért volna, semmit nem tudott a történelmi Jézusról, csak az istenként imádott Krisztusról, akit a keresztények pogány mítoszokból állítottak össze. Később látni fogjuk, hogy Pál tudott a történelmi Jézusról, de ha ki is hagyjuk Pált az egyenletből, még mindig jó okunk van feltételezni, hogy a mediterrán térség nagyobb városaiban már rendkívül korán elterjedtek Jézus mondásai és életének alapjai. Hiszen másképp lehetetlen lenne megmagyarázni, hogy hogyan keletkeztek egymástól független, helyileg elkülönülve íródott írott források, melyek vagy az evangéliumok alapját képezik, vagy maguk az evangéliumok. Ezek az írott források függetlenek egymástól, különböző helyen írták őket, különböző aspektusból írják le Jézus szavait és tetteit, és mégis sok mindenben egyeznek, így hitelesítik egymást. Mi ezeknek a forrása? Nem lehet az, hogy egymástól függetlenül ugyanazt álmodják meg a keresztények szerte Európában, mivel túl sok mindenben egyeznek ezek. A legjobb válasz, hogy szóbeli hagyományokon alapulnak.
Konklúzió
A fenti bizonyítékok nem teljeskörűek, egyszerűen egy szelete a bizonyításnak. Azonban könnyű észrevenni, hogy ezek alapján miért fogadja el a témát kutatók elsöprő többsége azt, hogy Jézus történelmi személy volt. Nem csak egy evangéliumi forrásunk van, amely az első század végén írja le, hogy mit tett és mondott Jézus, hanem több, mint féltucat, egymástól független evangéliummal dolgozhatunk, melyek mind Jézus létezéséről tanúskodnak. De ami fontos az az, hogy ezek a független forrásokat relatíve nagy számú korábbi forrás előzi meg, olyan írások, melyeket már nem ismerünk, de majdnem mindegyik szinte biztos, hogy létezett. Ezek közül némelyek még a liberális számítások szerint is 50 körülre datálhatók, melyek a mediterrán térség különböző pontjairól származnak és egymástól függetlenek.
De ami a legfontosabb az az, hogy ezek mind szóbeli hagyományokra épülnek, melyek a világ különböző tájain, éveken át ismertek voltak a keresztények számára, és mindegyike Jézusról tanúskodik. Ezek alapján szinte biztos, hogy ha valamit el tudunk mondani Jézusról, az az, hogy létezett. De ez még nem minden.
A sorozat részei:
A názáreti Jézus: mítosz vagy valóság? – metodológia
Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a római hivatkozások
Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a zsidó hivatkozások
Az evangéliumok, mint történelmi források
Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a nem-páli levelek
Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a páli levelek
Két érv Jézus történetisége mellett
Videó az ezt vizsgáló vitaestről:
