A következő sorozatban azokat az érveket és ellenérveket vesszük sorra, melyek a názáreti Jézus történetiségét vizsgálják, cáfolják vagy éppen alátámasztják. Honnan tudhatjuk, hogy Jézus létezett?
A metodológia megállapítása után először a nem-keresztény hivatkozások vizsgálatát fogjuk elvégezni és a megbízhatóság miatt korlátozzuk magunkat a Jézus halála utáni 100 évben keletkezett művekre, mivel 100 év után már szinte biztos, hogy nem élt független és megbízható tanú, aki beszámolhatott volna az eseményekről. Két típusú nem-keresztény forrást fogunk vizsgálni: Rómait és zsidót. Ebben a cikkben az előbbiekkel foglalkozunk.
A Jézus halálát követő 100 évben Jézusra 3 római hivatkozás maradt ránk. Egyik sem Jézus korából származik, 80-85 évvel a halála után írták őket.
ifjabb Plinius (Kr. u. 61-113)
Az első, Jézushoz kapcsolódó nem-keresztény „bizonyíték” ifjabb Pliniustól származik. Plinius korában jó nevelést kapott, római polgárhoz illően közéleti pályára lép, előbb ügyvéd, majd katonai tribunus Syriában. 100-ban kinevezett consul (consul suffectus), majd a 110-es évek elején legatus Bithüniában. Úgy tűnik, hogy irodalomszervező tevékenységet is kifejtett. Barátai között találjuk Tacitust, Suetoniust, illetve Martialist. Művei közül fennmaradtak a Traianus császárhoz írt dicsőítőbeszéde (Panegyricus), valamint egy tíz kötetből álló levélgyűjtemény.
Plinius részletesen beszámol Traianus császárnak a kereszténység térhódításáról. Mint minden új vallási jelenséggel szemben, úgy a kereszténységgel szemben is megfigyelhetjük a rómaiak gyanakvását. Plinius beszámol vizsgálatainak eredményéről is. Végsősoron pedig humánus bánásmódot tanúsít az új vallás híveivel szemben.
„A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg. Ennek végeztével rendszerint szétszélednek; majd ismét összejönnek, hogy közösen fogyasszák el közönséges és ártalmatlan lakomájukat;” Levelek (96)
Plinius megbízható forrásoktól tudta, hogy a keresztények illegálisan gyülekeznek reggelenként és néhány fontos információt közöl a csoportról: különböző társadalmi rétegekből származnak a tagjai és közösen fogyasztják el ártatlan lakomájukat. Plinius valószínűleg azért írja le ezt a császárnak, mert a korban elterjedt vád volt a kereszténységgel szemben a kannibalizmus. Plinius megemlíti, hogy a keresztények énekeket énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére. Ez minden, amit Jézusról ír: a keresztények imádták őt, énekeltek neki és istennek hitték. Ahogy láthatjuk még csak nem is Jézusnak, hanem Krisztusnak nevezi, a leggyakoribb jelzővel illeti.
Plinius írása szinte semmire nem elég, de láthatjuk belőle, hogy voltak keresztények, akik egy Krisztus nevű alakot istenként tiszteltek a második század elején Kis-Ázsiában. Ezt viszont keresztény forrásokból is tudjuk, ahogyan majd látni fogjuk. Azonban Plinius az információit keresztényektől szerezte, így nem szolgál független információkkal arról, hogy létezett-e Jézus, egyedül a Jézus halála után 80 évvel élt keresztények hitét ismerhetjük meg belőle. Ezek a keresztények biztosan ismerték az evangéliumokat, hallottak történeteket Jézusról, így azt biztosan megállapíthatjuk, hogy az a felfogás, miszerint Jézus létezett, már általánosan elterjedt volt a második század elején, Pliniustól viszont többet nem tudhatunk meg.
Suetonius (Kr. u. 70-126)
Még kevésbé releváns forrás, bár gyakran említik, a római életrajzíró, Suetonius idézete. Suetonius arról híres, hogy 12 életrajzát írta meg Római császároknak. Claudius császárról írt életrajzában találjuk meg a Jézusra való hivatkozást. Suetonius leírja hogy Claudius uralkodásának egy pontján minden római zsidót deportált Rómából egy lázadás miatt, mivel a lázadás Chrestus bujtogatására történt.
“A zsidókat, akik Chrestus bujtogatására szüntelenül zavarogtak, [Claudius] kiűzte Rómából.” (A Caesarok élete; Claudius élete, XXV,4)
Semmi többet nem mondott Jézusról, mint emberről. A leírás úgy tűnik hogy az apostolok cselekedetei egyik eseményét írja le (18:2). Két problémám is van Suetonius idézetével. Először is eltévesztette a helyesírást és félrebetűzte a Krisztus nevét. A másik probléma hogy a Chrestus cím egy személynév is lehet, utalhatott korabeli zsidóra akit így hívtak és akinek a hatására zsidó közösség fellázadt. De ha megengedőek is vagyunk és elfogadjuk, hogy elírás történt, Jézusra hivatkozik, akkor sem segít semmit ez az idézet abban, hogy többet megtudjunk Jézus életéről a Biblián kívüli forrásokból. Jézus már 20 éve meghalt és feltámadt mikor Rómában ezek a zavargások elkezdődtek, így a legtöbb amiben az idézet bizonyítékul tud szolgálni, az az, hogy voltak keresztények Rómában Claudius császár idejében. De ez megtörténhet akkor is ha Jézus csak egy mítosz volt de miért zsidóként hiszem a kritikusok általában azzal érvelnek hogy Jézus alakja eddigre már fel lett találva.
Bár ez a két idézet sokat nem segít a harmadik amely Tacitustól származik ígéretesebbnek bizonyul.
Tacitus ( Kr. u. 56-120)
Publius (vagy Caius) Cornelius Tacitus római történetíró. Leghíresebb műve az Ab excessu divi Augusti (szokottabban Annales), Augustus császár közvetlen utódainak, (Tiberius, Caligula, Claudius és Nero uralmának) története (Kr. u. 14–68.) XVI–XVIII könyvben. Tacitus ezt is Traianus alatt írta meg, és 115–117.-ben adatta ki. Megvan belőle az elsőnégy könyv, töredékek az ötödik s hatodikból és elöl-hátul csonkán a XI–XVI könyv.
A 16. könyvben tárgyalja Tiberius, Claudius és Néró uralkodásának éveit. Néró uralkodásának idejéből rendkívüli eseményként írja le Róma égését, amely Kr. u. 64. július 18-án a Circus Maximusban tört ki, és hamarosan az egész városra kiterjedt. A 14 kerület közül 10 égett le és vált üszkös romhalmazzá. A nép körében elterjedt az a suttogó vélemény, hogy a tűzvészt maga a császár rendezte, hogy újjáépíthesse a várost. Aztán Tacitus így folytatja:
,,Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Néró másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Poncius Pilátus helytartó kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Júdeában, e métely szüőhazájában, hanem a Városban (Rómában) is” (Ann. XV, 44).
Először is Jézus itt sincs név szerint megnevezve, de nyilvánvaló a hivatkozásból, hogy Tacitus alapvető információkkal rendelkezett róla, azonban nem sokat segít abban, hogy megtudjuk, valóban élt-e és zsidó volt-e Jézus.
Honnan tudta Tacitus azt, amit tudott? Nyilvánvaló, hogy hallott Jézusról, de Jézus halála után 85 évvel élt, eddigre pedig a kereszténység rengeteg dolgot “elterjesztett” Jézusról (például az evangéliumok már megírattak). Az viszont sajnos nyilvánvaló, hogy Tacitus inkább hallomásból, mendemondákból szerezte az információját, mintsem mély kutatások alapján. Egyrészt, ha komolyan utánajárt volna Jézusnak, elvárható lenne, hogy kicsivel többet írjon róla, másrészt pedig az, hogy ne tévedjen akkor, mikor a vele kapcsolatos eseményről számol be. Tacitus ugyanis téved akkor, mikor Pilátust Júdea helytartójának (procurtatorának) nevezi. Tudjuk, az 1961-ben felfedezett, Pilátusról szóló feliratból, hogy Pilátus, Júdea kormányzójaként nem prokurátori, hanem praefectusi tisztséget töltött be.
Ez a három hivatkozás létezik mindössze, amely ránk maradt, mint nem-keresztény, pogány forrás Jézussal kapcsolatban, az őhalálát követő 100 évből. Elmondhatjuk róluk, hogy Suetoniusé túl zavaros, kétértelmű, Pliniusé mindössze annyit mutat meg, hogy a második század elején ismerték és Istenként imádták Krisztust, a három közül pedig Tacitusé a leghasznosabb, mivel megtudhatjuk belőle, hogy a második század elején a magasrangú római tisztviselők tudták, hogy Jézus élt és Júdea kormányzója kivégeztette.
A sorozat részei:
A názáreti Jézus: mítosz vagy valóság? – metodológia
Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a római hivatkozások
Nem-keresztény hivatkozások Jézusra – a zsidó hivatkozások
Az evangéliumok, mint történelmi források
Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a nem-páli levelek
Az evangéliumokon kívüli beszámolók Jézusról – a páli levelek
Két érv Jézus történetisége mellett
