Alvin Plantinga modális ontológiai istenérve a 20-21. század talán legjobb ontológiai istenérve. Persze mint mindig, most sem maradtak el az ellenvetések az érvvel szemben, lássuk tehát a modális ontológiai istenérv cáfolatait, és azok lehetséges cáfolatait. A cikk megértéséhez kiemelten fontos, hogy tisztában legyünk magával az érvvel és annak részletes magyarázatával, ami IDE KATTINTVA érhető el.
Az érv
Az érvet az alábbi módon írhatjuk fel:
- Premissza 1: Lehetséges, hogy a Maximális Nagyságú Lény (MNL, akit mi Istennek nevezünk) létezik.
- Premissza 2: Ha lehetséges, hogy a MNL létezik, akkor a MNL létezik néhány lehetséges világban.
- Premissza 3: Ha a MNL létezik néhány lehetséges világban, akkor a MNL létezik minden lehetséges világban.
- Premissza 4: Ha a MNL létezik minden lehetséges világban, akkor a MNL létezik a valós világban is.
- Premissza 5: Ha a MNL létezik a valós világban, akkor a MNL létezik.
- Konklúzió: A MNL létezik.
Ami fontos, hogy az érv logikailag koherens és érvényes (valid), a modális logika S5 rendszerét követi. Természetesen több próbálkozás is született már az érv cáfolatára – viszont mivel maga az érv a modális logika szabályai szerint koherens, ezért egyetlen lehetséges cáfolata az, ha az 1-es premisszát cáfolja valaki – hiszen a többi premissza csak a modális logikát követi, így vitathatatlan, hogy ha az 1-es premissza igaz, akkor az érv is igaz lesz. Tehát ahhoz, hogy az érvet cáfolja valaki, rá kell mutatnia, hogy lehetetlen, hogy egy Maximális Nagyságú Lény létezzen.
1. cáfolat: a mindenhatóság
Az egyik legáltalánosabb próbálkozás az érv gyengítésére az, amikor a “mindenhatóság” tulajdonságát vitatják el és ezzel azt próbálják meg igazolni, hogy Isten nem lehet mindenható.
Ennek kapcsán számos paradoxonnal találkozhatunk, az egyik legismertebb Isten és a kő esete. A kérdés az, hogy tud-e Isten olyan követ teremteni, amit nem tud felemelni? Ha igen, akkor nem képes a követ felemelni, tehát nem mindenható. Ha nem, akkor nem képes ilyet teremteni, tehát szintén nem mindenható. Így pedig egy mindenható, tehát a Maximális Nagyságú Lény léte lehetetlen.
A probléma ezzel a felvetéssel, hogy a mindenhatóság fogalmát úgy definiálja, hogy a tulajdonság birtokosa képes még a logikailag lehetetlen dolgokat is megtenni. Viszont a mindenhatóságot nem így definiáljuk – az, hogy egy lény mindenható, nem jelenti azt, hogy képes például házas agglegényt vagy kör alakú háromszöget teremteni.
Persze ezzel kapcsolatban azonnal elhangzik a vád, hogy a keresztények változtatgatják a fogalmak jelentését, azonban mi keresztények sosem definiáltuk úgy Isten a mindehatóságát, hogy mindenre képes lenne, hiszen maga a Biblia is számos olyan dologról ír, amit Isten nem képes megtenni, pédául nem képes hazudni (Zsid 6:18), vagy éppen nem kísérthető (Jak 1:13).
Tehát az a kérdés, hogy képes-e Isten olyan követ teremteni, amit nem tud felemelni, ekvivalens azzal a kérdéssel, hogy tud-e egy mindenható Isten 2 szögű háromszöget vagy házas agglegényt teremteni, esetleg meg tudja-e mondani nekünk a vörös formáját? Ezek a kérdések logikailag inkoherensek és egyik lehetséges világban sem lehetne igennel felelni rájuk.
Ahol pedig a logika szabályait követve bizonyítja az egyik oldal Isten létét, ott a másik oldal részéről problémás logikai abszurditásokat használni Isten létének tagadására. Olyan ez, mintha egy focimeccsen az egyik csapat géppisztolyokkal léphetne pályára és legálisan ölhetné meg a másik csapat tagjait – és mégis azt mondanánk erre, hogy egyenlő esélyük volt és ugyanazon szabályok szerint játszottak.
2. cáfolat: a fordított ontológiai istenérv
A fordított ontológiai istenérv első premisszája szerint Lehetséges, hogy Isten nem létezik, majd ezt követi a további négy premissza és a konklúzió: Isten nem létezik.
Premissza 1: Lehetséges, hogy Isten (Maximális Nagyságú Lény, MNL) nem létezik.
Premissza 2: Ha lehetséges, hogy Isten nem létezik, akkor Isten nem létezik néhány lehetséges világban.
Premissza 3: Ha Isten nem létezik néhány lehetséges világban, akkor Isten nem létezik minden lehetséges világban.
Premissza 4: Ha Isten nem létezik minden lehetséges világban, akkor Isten nem létezik a valós világban is.
Premissza 5: Ha Isten nem létezik a valós világban, akkor Isten nem létezik.
Konklúzió: Isten nem létezik.
Elsőre persze logikusnak tűnhet, de a 2. premisszával problémák adódnak. Először is a MNL-ről nem lett kimutatva az, hogy lehetetlen, hogy létezzen (lehetetlen = egyik lehetséges világban sem létezhet), tehát az eredeti érv felvetése továbbra is érvényes, hiszen nem tartalmaz semmilyen logikai abszurditást, így a MNL léte nem lehetetlen, tehát létezhet néhány lehetséges világban. másodszor pedig, ahhoz pedig, hogy kijelenthessük, hogy lehetséges, hogy egy MNL nem létezik néhány lehetséges világban, ki kell mutatnunk, hogy a MNL léte, tulajdonságai stb. logikailag ellentmondásosak.
3. cáfolat: Maximális Nagyságú Fizikai Lény
Az ellenvetés szerint a modális logika szabályai szerint ezzel az érvvel azt is bizonyíthatnánk, hogy egy Maximális Nagyságú Fizikai Lény (pl egyszarvú) létezik.
Premissza 1: Lehetséges, hogy Maximális Nagyságú Egyszarvú (MNE) létezik.
Premissza 2: Ha lehetséges, hogy MNE létezik, akkor MNE létezik néhány lehetséges világban.
Premissza 3: Ha MNE létezik néhány lehetséges világban, akkor MNE létezik minden lehetséges világban.
Premissza 4: Ha MNE létezik minden lehetséges világban, akkor MNE létezik a valós világban is.
Premissza 5: Ha MNE létezik a valós világban, akkor MNE létezik.
Konklúzió: MNE nem létezik.
Ezzel az ellenérvvel az a probléma, hogy az egyszarvút fizikai lényként definiáljuk, márpedig a fizikai létezők térben kell, hogy létezzenek. A modern kozmológusok szerint viszont az univerzumunk kezdeti állapota a szingularitás volt, és az ez előtti állapotban sem tér sem idő nem létezett – tehát fizikai létezők sem létezhettek. Így pedig a fizikai lények, mint az egyszarvú, a húsvéti nyuszi vagy a Mikulás nem lehetnek MNL-ek, hiszen nem létezhettek az univerzumunk kezdeti állapotában, illetve a szingularitás előtt.
4. cáfolat: Isten, mint Maximális Kiválóságú Szadista
A következő ellenvetés felveti a kérdést, hogy miért kéne Istent, mint Maximális Nagyságú Lényt, aki egysdzersmint Maximális Kiválóságú Lény (ld. az eredeti érvet) erkölcsileg tökéletesen jónak tartanunk, miért nem lehet erkölcsileg tökéletesen gonosz, mondjuk egy Maximális Kiválóságú Szadista?
C S Lewis érvelt amellett, hogy logikailag lehetetlen, hogy valaki gonosz legyen, csak a gonoszság kedvéért, sőt, soha nem is tapasztaljuk, hogy valaki gonosz csak azért, hogy gonosz legyen. A legközelebb talán ehhez a kegyetlenség állhat, de az emberek azért kegyetlenek, hogy elérjenek valamit: hatalom, erő, biztonság, kielégülés… ezek azonban nem gonosz dolgok, a gonoszság az, amikor ezeket a jó dolgokat rossz úton vagy módszerrel akarjuk elérni. Ez tehát a gonoszság: valami jót rossz úton elérni.
A gonoszsággal ellentétben lehetünk jók pusztán a jóság kedvéért. Tehetünk kedves és helyes dolgokat úgy, hogy azoktól nem várjuk, hogy örömet vagy megelégedést okozzanak. Kegyetlen azonban senki nem lehet a kegyetlenség kedvéért, vagy úgy, hogy azzal nem valami jót akar elérni.
Tehát az univerzum teremtőjének erkölcsileg tökéletesnek kell lennie, mert a gonoszság önmagában nem tud létezni, mindig csak a jó megrontása. Istennek tehát szeretőnek és tökéletesen jónak kell lennie.
Mindez felvet egy következő kérdéset: ha el is fogadjuk, hogy Isten nem a gonoszság Istene, akkor a szeretet Istenének kell lennie – de hogyan lehet Isten szükségszerűen, öröktől fogva szerető Isten, ha a szeretet két létező között nyilvánul meg – és volt idő, mikor nem létezett az univerzum, nem léteztek állatok vagy emberek, így Isten sem tudta a szeretetét gyakorolni, hiszen egyedül ő létezett. Tehát úgy tűnik, Isten nem lehet minden lehetséges világban szerető Isten, hiszen volt olyan, amikor nem volt kit szeretnie – így pedig nem lehet maximális kiválóságú lény.
Azonban a keresztények Istene Szentháromság Isten, tehát 1 Isten 3 személyben: Atya, Fiú, Szentlélek, akik pedig a tökéletes szeretetet is gyakorolják egymás felé – tehát ha az Isten többszemélyű, akkor továbbra is lehetséges, hogy létezzen.
5. cáfolat: empirikus bizonyítékok követelése
Az ellenérv szerint mivel nincs empirikus bizonyítékunk Istenre, nem lehetséges, hogy létezzen – ezt hívjuk gyenge verifikációs elvnek, ami szerint egy állítás csakis akkor tényszerű és értelmes, ha az érzéki tapasztalat legalább bizonyos mértékben igazolja.
Az érv a következő lépésekre bontható fel:
(1) Ha Isten létét nem tudjuk tapasztalati úton bizonyítani, akkor értelmetlen az az állítás, hogy van Isten;
(2) Isten létét nem tudjuk tapasztalati úton bizonyítani;
(3) ezért értelmetlen az az állítás, hogy van Isten.
Persze el kell ismernünk, hogy gyakran verifikáció útján tudunk megkülönböztetni értelmes kijelentéseket az értelmetlen kijelentésektől, például ha azt mondom, hogy holnap esni fog, holnaputánig pedig nem esik az eső, én pedig azt állítom, hogy tegnapelőtt igazam volt, akkor jogosan állíthatjuk, hogy a kijelentésem hamis volt.
A verifikációs elv gyenge változata azonban még saját maga érvényességének feltételét sem teljesíti. Ha ugyanis elfogadjuk ezt az elvet, akkor azt kell mondanunk, hogy egy állítás csakis akkor tényszerű és értelmes, ha valamilyen érzéki tapasztalat vagy megfigyelésre támaszkodó megállapítás valószínűsíti vagy igazolja. De miféle tapasztalat vagy ténymegállapítás igazolja azt a kijelentést, hogy egy állítás csakis akkor tényszerű és értelmes, ha valamilyen érzéki tapasztalat vagy megfigyelésre támaszkodó megállapítás valószínűsíti vagy igazolja?
A másik probléma ezzel a felvetéssel, hogy Isten nem fizikai lény, így tudományos megfigyelésekkel sem lehet igazolni – és mivel transzcendens, tehát független tértől és időtől, mikor „csodát” tesz, például megjelenik egy égő csipkebokorban, nem kell, hogy fizikai kölcsönhatás jeleit mutassa. Isten hasonló módon viszonyul a világunkhoz, mint ahogyan Shakespeare a Hamlethez. Tudná-e Hamlet a saját világában empirikus bizonyítékokkal igazolni azt, hogy Shakespeare létezik? Természetesen nem.
Az utolsó ellenvetés az empirikus bizonyítékokkal szemben, hogy a modális ontológiai istenérvben csak az 1. premisszát lehet támadni (ugyanis az érv logikailag érvényes), ami viszont mindössze annyit mond ki, hogy „Lehetséges, hogy Isten létezik”. Ahhoz, hogy valaki megcáfolja ezt az érvet, ki kell mutatnia, hogy lehetetlen, hogy Isten létezik – viszont önmagában az empirikus bizonyítékok hiánya nem cáfolja Isten létét. És mivel az érvben a „lehetséges” nem episztemikus lehetségességet jelöl, hanem metafizikait, így az érv szempontjából nem számít, hogy milyen kicsi a valószínűsége annak, hogy Isten létezzen. Az egyetlen mód tehát a cáfolatra az, ha valaki kimutatja azt, hogy logikailag lehetetlen, hogy Isten létezzen.
6. cáfolat: más Maximális Nagyságú Lények
Az ellenérv szerint létezhetnek Isten mellett más, kvázi MNL-ek. Azonban ha igaz az az állítás, hogy egy MNL létezik, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy csak egyetlen MNL létezhet. Hogy miért? Gondoljunk bele, az egyik mindenható lény egy lehetséges világban megteremt egy Egyszarvút, míg a másik mindenható lény ugyanabban a világban lehetetlenné teszi az egyszarvúak létezését – ez pedig logikai abszurditáshoz vezet. Így csak egy mindenható lény létezhet, amit mi Istennek hívunk.
7. cáfolat: a gonosz problematikája
A következő ellenérvet az alábbi módon írhatjuk fel:
- A világban számtalan gonoszságot tapasztalunk
- Létezhet egy Isten, aki erkölcsileg tökéletes, de akkor nem mindenható
- Létezhet egy mindenható Isten, de akkor nem erkölcsileg tökéletes
- Konklúzió: nem létezhet egy egyszerre erkölcsileg tökéletes és mindenható Isten
Alvin Plantinga szabad akarati védelme óta általánosan elfogadott akadémiai körökben, hogy logikai szempontból nincs ellentmondás, tehát igenis létezhet egy erkölcsileg tökéletes és mindenható Isten úgy is, hogy számtalan gonoszságot tapasztalunk a világunkban.
Alvin Plantinga szabad akarati védelme az alábbi módon hangzik:
Mármost, ha Isten képes szabad teremtményeket alkotni, de nem kényszerítheti őket, hogy csak azt tegyék, ami helyes, hiszen ha így tennének, azok végső soron nem lennének szabadok, nem szabadon tennék azt, ami helyes. Tehát ahhoz, hogy olyan teremtményeket alkosson, melyek képesek erkölcsileg helyes dolgokat tenni, olyan teremtményeket is alkotnia kell, melyek képesek az erkölcsi rosszra. Továbbá nem teheti meg azt, hogy megalkotja ezeket a teremtményeket úgy, hogy szabadon tehessék az erkölcsileg rosszat és ugyanakkor megakadályozza őket abban, hogy meg is tegyék azt…
…amint kiderült sajnos Isten néhány szabad teremtménye rosszul gyakorolta a szabadságát – ez a forrása az erkölcsi rossznak. Az a tény azonban, hogy a szabad teremtmények alkalmanként rosszat tesznek, nem megy szembe sem Isten mindenhatóságával, sem jóságával, hiszen csak akkor akadályozhatta volna meg az erkölcsi rosszat, ha az erkölcsi jó lehetőségét is elhagyja.
Ahogyan C S Lewis írja:
Tehát pusztán az, hogy Isten megengedi a gonoszt, még nem jelenti azt, hogy nincs rá jó oka. Lehet, hogy sokkal kevésbé lenne jóindulatú Isten, ha azért tagadná meg a szabadságunkat, hogy az erkölcsi rosszat megakadályozza.
8. cáfolat: a tökéletlenség problematikája
Ezen ellenérv a következőképpen írható fel:
- Isten tökéletes, így
- Nem teremthet tökéletlen világot
- A világunk tökéletlen
- Tehát egy Maximális Nagyságú tökéletes Isten nem létezhet
Azonban a probléma ezzel az, hogy amit mi tökéletlen világnak látunk, lehet nem tökéletlen a teljes univerzum perspektívájából. De tegyük fel, hogy a világunk tökéletlen – mit bizonyít ezesetben mindez? Legfeljebb azt, hogy Isten nem lehet mindenható úgy, hogy egy tökéletes világot akar teremteni, de tökéletlenre sikerül. Azonban ezzel nekünk, keresztényeknek egyáltalán nincs problémánk, hiszen azt valljuk, hogy Isten a világot a maga nemében tökéletesnek teremtette, és akkor vált teológiai értelemben tökéletlenné, mikor Ádám és Éva elkövették az Isten elleni bűnt.
Ezek tehát az érvvel szemben leggyakrabban felhozott cáfolatok. Úgy gondolom, ezen cáfolatok nem elég erősek ahhoz, hogy olyan mértékben meggyengítsék a modális ontológiai istenérvet, hogy azt el kelljen vetnünk.
