Ezen istenérv az univerzumunk kezdetére alapoz, két premisszából és egy konklúzióból áll. Az érv így írható fel:
[P1] Mindennek, aminek kezdete van, kell, hogy legyen oka (önmagán kívüli okozója).[P2]. Az univerzum létezésének van kezdete.
Konklúzió. Tehát az univerzum létezésének oka van.
A fenti levezetés egy szillogizmus, tehát ha a két premisszája igaz, akkor a konklúziója elkerülhetetlen. Ha pedig elértünk a konklúzióig, megkapjuk az univerzum okának szükségszerű tulajdonságait.
Az egyetlen kérdés tehát, hogy a két premissza állítása valószínűbb-e, mint a tagadása? Ha igen, akkor ezen érv alapján valószínűbb az a nézet, hogy nem csak a körülöttünk levő anyagi világ létezik (ideértve a multiverzumot is, ha létezik), hanem valami anyagon túli, metafizikai, transzcendens létező.
[P1] Mindennek, aminek kezdete van, kell, hogy legyen oka is
Ez a premissza talán mindenki számára belátható, hogy igaz – vagy legalábbis észszerűbb, mint a tagadása. A kijelentés abban gyökerezik, hogy a semmiből ok (önmagán kívüli okozó) nélkül nem jöhet létre valami. Ha valaki ezt tagadja, és azt állítja, hogy lehetséges, hogy ez megtörténjen, az elrugaszkodik az észszerű filozófia talajáról és a cirkuszi varázslás szintjére kerülhet. Három érvet említenék, melyek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az első premisszánk valószínűbb, mint az ellenkezője:
1. Valami nem jöhet létre a semmiből.
Ahhoz, hogy valamiről kijelenthessük, hogy ok nélkül a semmiből is létrejöhet, egyrészt félre kell dobnunk minden fizikai/metafizikai valóságot és azt kell mondanunk, hogy a teljes univerzum, valamikor a múltban minden ok nélkül egyszer csak elkezdett létezni. Azonban őszintén, senki nem hiheti, hogy olyan dolgok, mint a lovak, vagy egész falvak, egyszer csak maguktól, a semmiből létrejöhetnek.
2. Ha mégis létrejöhet valami a semmiből, akkor megmagyarázhatatlan, hogy miért nem jött létre bármi vagy minden a semmiből.
A kérdés, amit itt fel kell tennünk, az az, hogy miért nem tapasztaljuk mindennap, hogy valami a semmiből létrejön (mondjuk nyáron fagylalt, télen forró tea)? Miért csak az univerzumaz, ami a semmiből létre tud jönni? A mindennapi tapasztalataink és a józan ész itt is ellentmondanak annak, hogy bármi is a semmiből létrejöhetne.
3. A tapasztalat es a tudományos bizonyítékok megerősítik az 1. premissza igazát.
“A kozmogónia [a világegyetem keletkezése] tudománya arra a feltevésre alapul, hogy az univerzum eredetének vannak oksági feltételei.” Nehéz tehát elképzelni, hogy valaki a modern tudományra hivatkozva hogyan tagadhatná azt, hogy az 1. premissza valószínűleg igaz.
[P2] Az univerzum létezésének van kezdete
A második premisszát mind filozófiai, mind tudományos bizonyítékok alátámasztják. A filozófiai érvek alapja az, hogy nem létezhet a múltbeli események végtelen regressziója – tehát az idő nem lehet végtelen. Másszóval: a múltbeli események sorozatának végesnek kell lennie, így kellet, hogy legyen az eseményeknek egy kezdete. Néhány ezen filozófiai érvek közül arra mutat rá, hogy lehetetlen, hogy a megszámlálhatóan végtelent a valóságba ültetése.
A tudományos megalapozottsága annak, hogy a második premissza valószínűbb, hogy igaz, mint nem, az az univerzum tágulásán és a termodinamika második főtételén alapul. A ’Big Bang’ modell szerint az univerzum eredete, a fizikai tér és az idő kezdete, minden anyag és energia létrejötte nagyjából 13,7 milliárd évvel ezelőttre tehető.
Ami viszont rendkívül érdekessé teszi ezt a modellt az az, hogy az univerzumot szó szerint a semmiből eredezteti. Ahogyan P. C. W. Davies fizikus magyarázta:
„…az univerzum létrejötte, ahogyan azt a modern tudományosság látja… nem csak egyfajta szervezettség létrejötte… az előző, szervezetlen állapotból, hanem szó szerint minden egyes fizikai létező semmiből történő létrejötte.”[1]
2003-ban Arvind Borde matematikus, Alan Guth és Alexander Vilenkin fizikusok bizonyítani tudták, hogy minden olyan univerzum, mely létezése során tágul, véges múltú kell, hogy legyen, tehát nem lehet végtelen, hanem egy múltban levő téridő-határa (tehát kezdete) kell, hogy legyen. Mivel még nincs kvantumelmélet a gravitációról, nem tudunk pontos fizikai leírást adni arról, hogy mi történt az univerzum első töredékmásodperceiben. Azonban a Borde-Guth-Vilenkin-tétel független ettől. Például a tételük alapján a kvantumvákuum állapot, mely az univerzum kezdeti állapotára volt jellemző, nem lehetett végtelen ideje létező, sőt, még ha az univerzumunk pusztán egy apró szelete a multiverzumnak, mely számtalan más univerzumból áll, a tételük alapján elmondható, hogy magának a multiverzumnak is kezdete kellett, hogy legyen.
Természetesen számos spekulatív fizikai elméleti forgatókönyvet próbáltak kidolgozni a kutatók (például a húrelmélet és a hurok-kvantumgravitáció), melyek zárt időbeli görbével rendelkeznek, csak azért, hogy elkerüljék azt az abszolút időbeli kezdetet, melyet Borde-Guth-Vilenkin tétel ír le. Ezek a modellek azonban tele vannak problémás elemekkel, de ami számunkra lényeges az az, hogy egyik modell sem áll meg, ha az univerzumunk az örök múltban gyökerezik és nincs időbeli kezdete. Nem olyan régen, mikor Cambridge-ben egy konferencián Stephen Hawking 70. születésnapját ünnepelték, Alexander Vilenkin kiadott egy „Van a világegyetemnek kezdete?” című tanulmányt, mely a kozmológia jelenlegi állását mutatta be. Vilenkin azzal érvelt, hogy a jelenleg létező forgatókönyvek „semmiképpen sem lehetnek örökkévalóak.” Vilenkin három modell előtt is bezárta az ajtót, melyekkel az elméletének következményeit próbálták megakadályozni: az „örök infláció”, a „ciklikus univerzum” és az „emergens univerzum”. Vilenkin az alábbi következtetésre jutott: „Minden bizonyíték arra mutat, hogy az univerzumnak van kezdete.” Vilenkin azonban később még ennél is élesebben fogalmaz:
„Azt szokták mondani, hogy az érvelés az, ami meggyőzi az észszerű embereket, a bizonyíték pedig az, ami még az észszerűtleneket is meggyőzi. Most, hogy bizonyítékaink vannak, a kozmológusok többé nem rejtőzhetnek egy valószínűsíthető végtelen múltú univerzum mögé. Nincs menekvés, szembe kell nézniük a kozmikus kezdet problémájával”[2]
Azonban az univerzum tágulása mellett termodinamikai bizonyítékunk is van az univerzum létrejöttére. A termodinamika második törvénye alapján az univerzumunk véges idő múlva egy hideg, sötét, élettelen állapotba fog kerülni. Azonban ha az univerzumunk végtelen ideje létezik, akkor szükségszerűen be kellett, hogy álljon már végtelen ideje ez az állapot. A tudósok emiatt arra a következtetésre jutottak, hogy az univerzumunk véges ideje létezik és a „leállás” folyamatában van.
Konklúzió
A két premisszából tehát logikusan következik, hogy az univerzumnak van oka. A kérdés már csak az, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie ennek? Mint a tér és idő okozója, téren és időn túlinak kell lennie, így időtől és tértől függetlenül kell léteznie (végtelen mind időben, mind térben). Így ennek a transzcendens okozónak változhatatlannak és anyagtalannak kell lennie, mivel (1) mindennek, ami időtlen, változhatatlannak is kell lennie, (2) mindennek, ami változhatatlan nem-fizikainak és anyagtalannak kell lennie, mivel az anyagi létezők molekuláris és atomi szinten folyamatosan változnak. Egy ilyen okozónak kezdet nélkülinek és okozatlannak kell lennie, legalábbis abban az értelemben, hogy minden előzetes okozati állapottól mentes, mivel az okok láncolatában nem mehetünk a végtelenségig (regressus ad infinitum).
Azonban csak két dolog létezik, amely esetleg illeszkedhet ebbe a leírásba: egy absztrakt objektum, például egy szám, vagy egy anyagtalan, értelmes és erővel bíró lény. Azonban az absztrakt tárgyak nem lehetnek fizikai létezők okozói, hiszen például a 7-es szám önmagában nem képes semmit létrehozni. Így az univerzum oka egy anyagtalan, értelmes, erővel bíró létező kell, hogy legyen.
Így a fenti levezetés alapján megállapíthatjuk, hogy az univerzum okozója egy erővel bíró teremtő, aki okozatlan, kezdet nélküli, változhatatlan, anyagtalan, időtlen, tértől független és erős entitás.
A modern filozófusok közül részletesebben négyen is részletesen kifejtették és védték már a kalám-révet.[3]
[1]“In the Beginning: In Conversation with Paul Davies and Philip Adams” http://www.abc.net.au/science/bigquestions/s460625.htm.
[2]Alex Vilenkin, Many Worlds in One: The Search for Other Universes (New York: Hill and Wang, 2006), 176.
[3]Stuart Hackett, The Resurrection of Theism: Prolegomena to Christian Apology (2nd ed.; Grand Rapids: Baker, 1982); David Oderberg, “Traversal of the Infinite, the ‘Big Bang,’ and the Kalam Cosmological Argument,” Philosophia Christi 4 (2002): 303–34; Mark Nowacki, The Kalam Cosmological Argument for God (Studies in Analytic Philosophy; Amherst, NY: Prometheus, 2007); William Lane Craig and James Sinclair, “The Kalam Cosmological Argument,” in The Blackwell Companion to Natural Theology (ed. William Lane Craig and J. P. Moreland; Oxford: Wiley-Blackwell, 2009), 101–201.
