2017. 02. 21-én Márkus Tamás András és Nagy Gergely, két református teológus-lelkipásztor az Evangelikál csoport szervezésében, egy nyílt, moderált vitaest alkalmával kereste a válaszokat arra, hogy valóban véget ért-e a csodás karizmák kora (a vitaest hanganyaga elérhető ITT). Nagy Gergely a szesszacionizmust képviselte, ami szerint a csodás karizmák elmúltak, a mai karizmatikus gyakorlat nem biblikus, nincs legitimitása, nem erről olvasunk az Igében. Alább olvasható nyitóbeszédének teljes leirata: a szesszacionizmus alapjai.

Szeretnék először is köszönteni mindenkit és megköszönni azt, hogy lehetőségem van, hogy kifejtsem és elmondjam azt, ami hitem szerint Isten igazsága.

Szeretném továbbá, hogy ha az lenne az általános, hogy mindenről megalapozottan beszélünk, és nem arra törekszünk, hogy „midnenáron” „győzhessünk” egy ilyen vitában. Kerülni fogom a vita során azt a hibát, hogy „hamisan tanúskodom”, így ezen az estén az igazság képviseletére törekszem, nem arra, hogy „nyerjek”, vagy elnyerjem bárkinek is a szimpátiáját. Semmi olyan nem fog elhangzani részemről, amiről ne lennék 100%-osan meggyőződve, hogy az Isten igéjének igazsága. Továbbá szerintem mindkettőnk célja ezzel a vitaesttel az, hogy elkerüljük azt, hogy az érzelmes túlreagálások, az Igét nélkülöző, vagy csak nagyon gyenge lábakon álló álláspontok lehetetlenné tegyék azt, hogy mindnyájan meglássuk e témában Krisztus igazságát. 

Biztos vagyok abban, hogy vannak itt ma olyanok, akiket nem fogok tudni meggyőzni, és olyanok is, akik úgy érzik, a keresztyén életüket, kegyességüket éri/érte most támadás, esetleg attól félnek, akik itt vannak és ezt hallgatják, hogy elgyengülnek, meggyengülnek, akkor, hogy ha elhiszik és megvallják azt, amit én Isten igazságaként hirdetek. Azonban senki ne feledje ma este: Isten igazsága az, ami megerősít bennünket és ha megismertük és felismertük az igazságot, kötelességünk követni azt.

II. MI NEM A SZESSZACIONIZMUS?

Először is, mielőtt belemennék álláspontom ismertetésébe, szükségesnek érzem, hogy néhány tévhitet eloszlassak, amivel gyakran vádolják azokat, akik úgy gondolják, a csodás kegyelmi ajándékok betöltötték funkciójukat. Szeretném leszögezni az alábbiakat: 

  1. Ha valaki vallja, hogy a csodás karizmák csak egy bizonyos időre adattak, nem jelenti azt, hogy tagadná: Isten ma is tehet csodát, hallgathat meg imákat és gyógyíthat embereket. A mai kérdés, amit vizsgálunk nem az, hogy tud-e Isten csodát tenni, hanem az, hogy az Újszövetség csodás kegyelmi ajándékai, amik általánosak voltak az apostoli korban, működnek-e ma még, illetve azok, melyeket ma bibliai karizmáknak tartanak, valóban azok-e.
  1. Nem az 1Kor 13 értelmezésén áll vagy bukik a ma este. Nincs egy táborban sem 100%-os megegyezés azzal kapcsolatban, hogy mi az a „tökéletes” [teleion], ami eljön és amivel megszűnnek a nyelveken szólások és próféciák. Van, aki a „szeretet”-et érti alatta, van aki a Szentírást, mások Krisztus visszatérését stb. bármely értelmezést választhatjuk, továbbra is vallhatjuk a csodás karizmák elmúlását. Ez egy korántsem egyértelmű igehely, amint majd az est folyamán látni fogjuk.
  1. Nem támadom ma este a Szentlélek személyét vagy munkáját. Tulajdonképpen épp az ellenkezőjét szeretném tenni: az a vágyam, hogy a Szentlelket dicsőítsük. Meg vagyok győződve arról, hogy az a teológia, mely újradefiniálja a kegyelmi ajándékokat, értéktelenné teszi, elveszi a valódi, figyelemre méltó, csodás természetét ezknek a karizmáknak.
  1. A szesszacionizmus nem „bibliátlan” álláspont. Egyáltalán nem megy szembe Isten Igéjével az, aki azt állítja, hogy bizonyos karizmák elmúltak, hiszen van erre számos bibliai példa. Először is a 2Mózes 31-ben olvasunk arról, hogy egy bizonyos időre kapnak ajándékokat egyesek – itt a Szent Sátor készítésének idejére – és amint betöltötték az ajándékok a funkciójukat, elmúltak. Továbbá maga Pál apostol mondja az 1Kor 13-ban, hogy a csodás kegyelmi ajándékok el fognak múlni.

Senkiben nincs kétség afelől, hogy a prófétálás, nyelveken szólás és a csodák, különösen a csodás gyógyítások kegyelmi ajándékai a legfontosabbak, legtöbbeket foglalkoztató karizmák. Ezeknek a bemutatásán keresztül szeretném felmutatni, hogy 1. a csodás karizmák betöltötték céljukat 2. a mai prófétálás, nyelveken szólás és gyógyítások nem felelnek meg a bibliai leírásoknak. 

Három kiemelt dologról szeretnék ma este beszélni. Először a csodákról és a csodás gyógyításokról, majd a prófétálásról végül pedig a nyelveken szólásról.

III. CSODÁK, GYÓGYÍTÁSOK KEGYELMI AJÁNDÉKAI

A csodák és csodás gyógyítások kapcsán fontos feltennünk a kérdést és ezt szeretném kiemelni: vajon mik jellemezték az apostoli kort, illetve a mai „csodagyógyítók” mennyire felelnek meg a bibliai gyógyítás-beszámolóknak?

1. 2Korinthus 12:12

Az ige, amit felolvasok rendkívül fontos a kérdés szempontjából, hiszen minden csodás kegyelmi ajándékhoz köze van és mindössze néhány szóban meg is válaszolja a kérdést: tovább élnek-e a Lélek ezen karizmái az egyházban? Azt írja Pál: 

„Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, a csodákban és az isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek.”

Megválaszolja a tehát kérdést, hiszen az „apostolság jeleinek”, az apostoli kor jeleinek tekinti a csodákat, amik az apostoli kort jellemzik és jelzik azt, hogy ki az igazi apostola Krisztusnak, vagy éppen ki az, aki valóban az apostoli üzenetet hordozza mivel ugye tudjuk, hogy az apostolok közvetlen segítői is tehettek csodát. Fontos kiemelnünk, hogy kevés bibliai csodát ismerünk, tehát nem általános történések voltak ezek, köze volt az apostolsághoz, így a csoda arra hívja fel a figyelmet, hogy itt valami különleges helyzettel állunk szemben. És mivel az apostolokhoz kapcsolódik, következtethetünk arra, hogy az apostoli kor különlegességei.

Hogy igazán megérthessük a problémát, fontos kimelenünk, hogy azt, hogy a csodás kegyelmi ajándékok az apostoli korhoz tartoztak, még a karizmatikusok közül is sokan is elismerik, viszont ezt a problémát látva sok karizmatikus pünkösdi úgy gondolja, hogy nem ért véget az apostoli kor. Igazuk van? Segít, ha meghatározzuk: ki lehetett apostol a Biblia szerint?

Ahhoz, hogy valaki Krisztus apostola lehessen, az alábbiaknak kellett megfelelnie:

  1. Közvetlenül Krisztus kellett, hogy kijelölje [Mk 3, Lk 6, ApCsel 1:2, ApCsel 10:41, Gal 1:1]. Ezért is használtak sorshúzást Mátyás esetében.
  2. Szemtanúja volt Krisztus feltámadásának [ApCsel 1:22, ApCsel 10:39, 1Kor 9:1].
  3. Az apostolságukat jelekkel és csodákkal erősítették meg [2Kor 12:12].

Ezeknek a követelményeknek ma már senki nem tud megfelelni. És ha nincsenek ma már apostolok, és még csak lehetőség sincs arra, hogy bárki azzá váljon, akkor ebből az következik, hogy a 2Kor 12:12 azt tanítja, hogy a Szentlélek különleges jelei és csodái, melyek az apostoli korhoz tartoztak, nem folytatódnak. Ez a szakasz semmi mást nem jelenthet.

2. Zsidók 2:1-4

A következő ige, amely elválaszthatatlan kapcsolatot tesz a Lélek különleges ajándékai és az apostoli kor közé, az a Zsid. 2:1-4.

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.”

Ez az igevers teljesen tisztán beszél arról, hogy az az apostol, aki személyesen hallgatta Krisztust, és a csodák és a Lélek csodás kegyelmi ajándékai azért és csak azért adattak, hogy megerősítsék ezeknek az embereknek a tanítását és azokat, akik az ő üzenetüket hordozták, hitelesítsék, mivel még nem volt teljes a kijelentés, ami alapján ezt megtehették volna. Hogy mindez még egyértelműbb legyen, vizsgáljuk meg a három legfontosabb csodás karizmát.

3. Márk 16:17-18

A harmadik igehely, amit fontos kiemelnünk a Márk evangéliumának jól ismert szakasza, a 16:17-18. Ez nem említi a próféciát, de beszél a nyelvekről és a gyógyításokról.

„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Érdekesség, hogy egymás mellett említi a szöveg a kígyómarást és méregivást, mégis, néhány szekta kivételével egyik karizmatikus sem tart igényt ezekre a karizmákra. Másszóval: a „biztonságos” karizmákra vágynak, a „veszélyesekre” nem. 

Fontos kiemelnünk, hogy azt olvassuk: ezek a jelek azokat követik, akik hisznek. Márk azonban rámutat a 20. versben, hogy az apostolok azok, akiket ezek a jelek követték, és ők azok, akikre ez a szakasz vonatkozik: „Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” Ugyanezt támasztja alá az, hogy nem sokkal korábban az apostolokat írja le úgy Márk, mint akik nem hittek, így a nem hisz-hisz kontrasztja is rájuk vonatkozik.

A jelek az apostolokat követték és Márk szerint is arra adattak, hogy megerősítsék, hitelesítsék az igehirdetésüket, mivel még nem volt mindenre elegendő Szentírás, ami alapján a hallgatók el tudták volna dönteni: valóban Isten szolgái-e az apostolok vagy az apostoli üzenet hordozói.

Márk szokatlan kifejezésmódjára is érdemes odafigyelnünk: kétszer említi azt, hogy ezek a jelek „követték” az apostolokat. Nem olyan dolgok voltak ezek, amik csak „követhették”, hanem minden esetben az evengélium hirdetésével jártak. 

4. A csodás gyógyítások

Ahogyan az elején kiemeltem: nem tagadjuk azt, hogy Isten tehet csodákat, hallgathat meg imákat stb. Amit tagadunk, az a mai „csodagyógyítók” és „csodatevők” munkássága.

A legfontosabb dolog, hogy a csodák konkrét céllal adattak: azért hogy néhány ószövetségi prófétát hitelesítsenek, valamint Krisztust és apostolait igazolják. Nem evangelizációs eszközök voltak, nem azért adattak, hogy hitre juttassanak embereket, ahogyan Jézus is nyilvánvalóvá teszi a gazdag és Lázár példázatában: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”

Mielőtt rátérnénk a többi karizmára, itt fel kell tennünk a kérdést: milyen hasonlóság illetve különbség van a mai „csodagyógyítók” és a bibliai gyógyítások között?

1. A mai gyógyítók gyógyításai szinte mindig „láthatatlan” betegségeket érintenek (gyenge látás, gyomorpanaszok stb.), de soha nem olyan betegséget, mely igazán szemmel látható, külső, tartós nyomoréksággal jár, nem úgy, mint Krisztus apostolai, akik holtakat támasztottak fel.

2. Mikor csodákra hivatkoznak ezek a gyógyítók, minden egyes esetben bizonyíthatatlan, igazolhatatlan eseményekre utalnak. Míg Krisztus és apostolainak csodái olyannyira bizonyítottak és igazolhatóak voltak, (és erre kiemelten felhívnám a figyelmet) hogy még az ellenségeik is elismerték őket. 

3. Krisztus és apostolai, ha gyógyítani akartak, mindig gyógyítottak, sosem volt sikertelen gyógyításuk, ráadásul mindig teljesen helyreállították a beteget, az nem csak „részben” gyógyult meg, szemben a mai „gyógyítókkal”, akik gyakran ráadásul a beteg hitetlenségére fogják a sikertelenségüket.

4. A mai gyógyítók mindig „ellenőrzött”, „hazai” környezetben gyógyítanak, míg Krisztus és apostolai teljesen spontán, akár még az ellenségeik között is képesek voltak erre. 

Láthatjuk tehát, hogy a csodás gyógyítások, ahogyan Kálvin is gondolta, az apostolok korának jellegzetességei voltak azért, hogy hitelesítsék őket, hiszen még nem volt teljes a kijelentés, továbbá a gyógyítások, melyeket a mai „gyógyítók” hajtanak végre, nem felelnek meg a bibliai leírásoknak.

 

 

IV. A PRÓFÉTASÁG

A gyógyítások után áttérnék a második csodás karizmára, a prófétálásra. Fel szeretném mutatni, hogy Márkus Tamással ellentétben nem szükséges egy teljesen új definíciót bevezetni a kérdéses igehelyek miatt, hiszen mindegyiket megmagyarázhatjuk a prófétaság klasszikus értelmezésével; illetve a próféciák tulajdonsága és a próféciák tartalma miatt arra a következtetésre juthatunk, hogy betöltötték szerepüket.

Ha meg kellene adnunk egy definíciót a próféciára, a Biblia alapján ez lenne: a Lélek közvetlen befolyása alatti továbbadása Isten üzenetének és akaratának. Továbbá próféta az lesz, aki prófétál. Ezt kiemelten fontos megjegyeznünk a későbbiek szempontjából. Határozottan figyelnünk kell arra, meg kell értenünk, nem lehet elégszer hangsúlyoznunk, hogy minden Tamás által felvetett érvet meg lehet válaszolni úgy is, hogy nem alkotunk új fogalmat a prófétaságra. Minden kérdéses igehely, amit vizsgálunk megválaszolható a prófétaság általam felvázolt, hagyományos definíciójával.

1. Először is, fontos, hogy meglássuk: nem valami alapjaiban új prófétaság jött el az Újszövetségben, hanem a régi, ószövetségi folytatódott. 

Két dologban különböznek csupán az Ó- és újszövetségi próféták: a. természetesen az újszövetségben már nem „előre” prófétálnak az eljövendő messiásról, b. mindenki, nő és férfi, korlát nélkül, bármikor megkaphatta a gyülekezetben prófétaság kegyelmi ajándékát.  Voltak továbbá mindkét szövetségben élethosszig prófétai tisztséget viselő személyek, és olyanok is, akik csak egy alkalommal, vagy egy meghatározott időre töltötték be a próféta szerepét.

Mindkét szövetség prófétai mondanivalója a Szentírás tekintélyével, isteni kijelentéssel rendelkezik. Mindkét szövetség prófétái „Így szól az Úr/Így szól a Lélek” bevezetővel kezdik próféciáikat, illetve mindkét szövetség hívő emberének engedelmeskednie kellett neki, végül pedig a prófécia tévedhetetlen volt. Ezért is szólít fel arra mindkét szövetség, hogy meg kell ítélni mind az Ó- mind az Újszövetségi prófétákat (Deut 13 és 18:21-22, valamint 1Kor 14:29), ugyanis így derülhet ki, hogy ki a hamis és ki az igaz próféta.

2. A prófétaság 4 tulajdonságát ismerhetjük meg, amelyből egyenesen következik, hogy tévedhetetlen a prófécia és mivel tévedhetetlen, isteni kijelentéssel bír. Ez pedig ma már csak a Szentírás lehet:

Először is, az igazi prófécia mindig szóbeli formában jelenik meg, mint Isten saját szava [Így szól az Úr, illetve Ezt mondja a Lélek]. SOHA nem egy impulzus vagy benyomás, megérzés, amit Isten spontán módon eszünkbe juttatna. Ilyenre nincs egyetlen példa sem. SOSEM egy érzés, amit meg kellene magyarázni, ahogyan a kontinuacionisták gondolják. Ezekkel szemben az igazi prófécia mindig pontos, precíz üzenet.

Másodszor, az igazi prófécia mindig megítélhető-be lehet bizonyítani, hogy igaz-e vagy hamis. Ha valaki a Szentlelket vagy Istent teszi meg a próféciája szerzőjének, de amit mond, az téves, akkor Isten parancsa szerint mind a prófétát, mind a próféciát hamis prófétának kell ítélnünk [5Móz 13:1-5, 5Móz 18:20-22, 1Jn 4:1, 2Pt 2:1].

Harmadszor, az igazi prófécia tévedhetetlen. Bármit is mondott Isten az Ő prófétáin keresztül, az hibától és minden emberi tévedéstől mentes volt.

Negyedszer, mivel az igazi prófécia szóbeli, megítélhető és tévedhetetlen, az egyetlen ebből levonható következtetés az, hogy teljes mértékben isteni tekintéllyel is bír. Az apostoli kor vége és a kánon lezárulta óta azonban csakis a Szentírás bírhat ilyen szintű tekintéllyel [2Tim 3:16].

3. A próféciák tartalma is nyilvánvalóvá teszi azt, hogy miért kellett ezen karizmának elmúlnia. 

Azért, mert a jövendőmondás mellett olyan kijelentéseket adott, melyek addig Krisztusról rejtve voltak. Ezt írja Pál az Ef 3:1-6-ban:

„Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.  

Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.” Ef 3:1-6

Láthatjuk, hogy bár több gyülekezeti tisztség volt, a Lélek által az apostolok ÉS próféták kaptak kijelentést. Továbbá: az apostolok mellett a próféták is ugyanazt a kijelentést kapták. És mi volt a tartalma ennek a kijelentésnek? Azt mondja itt Pál, hogy Krisztus titka. Mi is a Krisztus titka?

Az itt álló μυστηρίῳ (titok) szó segít ezt megérteni:  ha megvizsgáljuk, hogy mit ért Pál „titkok” alatt [Róm 11:2516:251Kor 2:713:215:51Ef 3:3-45:32Kol 1:26], megnézzük az összes olyan igehelyet, ahol ezt a szót említi, akkor tisztán láthatjuk, hogy az Istenről és Krisztusról szóló igazságokra gondol Pál, olyanokra melyek addig rejtve voltak, nem voltak ismertek [ugyebár nem volt még Biblia!], de most kinyilatkoztatta Isten őket.

És miután minden rejtett kijelentés, ami az üdvösségünkhöz szükséges, nyilvánvalóvá lett, az apostolok és a próféták az Efézus 2:20 szerint lerakták az egyház alapját, így ez a karizma is elmúlt. 

Nem kreálhatunk tehát új definíciót, nem mondhatjuk, hogy nem Isten szava erejű kijelentés a prófécia és nem mondhatjuk, hogy „tévedhet” egy próféta csak azért, mert az „titkokat fed fel”. Hiszen ugyanezt megtaláljuk például Illés és Áháb esetében! (1Kir 21:17-28)

Tehát hacsak nem várunk Krisztusról valami új kinyilatkoztatást, ill. nem gondoljuk, hogy az egyház alapját nem rakták le az apostolok és próféták, akkor megszűntnek kell tekintenünk ezt a kegyelmi ajándékot és ennek fényében kell értelmeznünk és foglalkoznunk a kegyelmi ajándékok kérdőjeles igehelyeivel.

 

V. NYELVEKEN SZÓLÁS

Végül a nyelveken szólásra térnék rá, ahol láthatjuk majd, hogy szintén nincs okunk feltételezni azt, hogy nem emberi nyelveken szólaltak meg e karizma birtokosai, és mivel tartalmuk és jel-funkciójuk szerepüket vesztették, ezért betöltötték azt a célt, amire adattak.

Kiemelném, hogy nem az a kérdés, hogy az apostoli időkben gyakorolták-e a nyelveken szólást. Azt viszont meg kell néznünk, hogy ha figyelembe vesszük, hogy mire adatott és hogyan nézett ki ez a karizma, akkor betöltötte-e a funkcióját?

Mielőtt felvázolnám, hogy mi is a bibliai nyelveken szólás és miért múlt az el, feltennék néhány kérdést: vajon a mai gyakorlatot végzők megtartják-e Pál apostol parancsolatait, melyeket az e karizmával való élésről rendelt? Nézzük meg mit parancsol Pál a nyelveken szólással kapcsolatban:

  1. Nők nyilvánosan nem gyakorolhatják (1Kor 14:34, 35) a gyülekezetben.
  2. Mindig le kell fordítani a közösségben elhangzó nyelveken szólást (mindegyiket, ami hallható) (13-19, 27-29).
  3. Csak ketten vagy hárman szólhattak alkalmanként nyelveken.

Így néz-e ki a mai gyakorlat a karizmatikus gyülekezetekben? 

Nézzük meg ezután, hogy milyennek ismerjük meg a Biblia alapján a nyelveken szólást és mi volt a célja?

1. Igazi nyelvek voltak

Még a 20. század elején pünkösdi mozgalom alapítója, Charles Fox Parham is teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy a nyelveken szólás ajándéka létező nyelvet takar. Tehát egy „természetfeletti” ajándék, annak a képessége, hogy valaki olyan nyelven szólaljon meg, ami emberi, de előtte nem tanult. Mikor ő és követői megtapasztalták a nyelveken szólást, abban a hitben voltak, hogy élő, igazi nyelveken beszélnek, hisz hitük szerint csakis ilyen lehet ez a karizma. Ezzel a megközelítéssel azonban volt egy probléma. Parham és diákjai nyelveken-szólásáról gyorsan bebizonyosodott, hogy „valami más”, nem pedig autentikus, idegen, emberi nyelv. Lehetne sorolni a végtelenségig a problémákat, a lényeg: a missziójuk után Japántól, Kínán át, India, Afrika stb. tartományaiból mind csalódottan és bukottan érkeztek vissza a misszionáriusok, mivel kiderült, hogy nem igazi nyelven beszélnek, így a pünkösdieknek át kellett gondolniuk az eredeti nézeteiket e karizma kapcsán. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a pünkösdiek nyelvek-élményének nincs köze az emberi nyelvekhez, az egész mozgalom egy érdekes dilemmával nézett szembe: vagy ragaszkodnak az addigi nézeteikhez [amit egyébként mindenki vallott a teologia-történetben]-és valós emberi nyelvként értelmezik továbbra is ezt a karizmát, és belátják, hogy amit megkaptak az nem valódi nyelveken szólás vagy a saját élményeikre támaszkodva radikálisan megváltoztatják az exegézisüket és elkezdenek egy extatikus, nem emberi nyelvről beszélni, csak azért, hogy elkerüljék a „leégést”. És ma már tudjuk: ez utóbbit tették, hiszen itt van Márkus Tamás és pont ezt védi.

Először is, az első, pünkösdi nyelveken szólás az ApCsel 2:6 szerint emberi nyelveken, egész pontosan 15 nyelven történt. Ugyanezt igazolja az ApCsel 10:45-46, a nyelveken szólás második említése, ahol Péter jelenlétében Kornéliusz és házanépe megkapta ezt a jel-ajándékot. A 11. fejezetben (15-16.v.) ezt írja erről az eseményről Péter: „Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?”  Láthatjuk tehát, hogy Péter ugyanazzal a leírással illeti ezt az eseményt, mint a pünkösdit. Azt mondja, hogy ez „ugyanaz az ajándék”,  és „ahogyan” az apostolokra szállt rá, éppúgy száll most most Kornéliuszra. Szó sincs nem-emberi nyelvekről.

2. Nem adatott mindenkinek

A következő, amit megtudhatunk a nyelveken szólásról, hogy nem adatott mindenkinek: ez tökéletesen látszik Pál leírásából az 1Kor 12:10-ben: „Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta.” 

3. Isten üzenetét hordozta

Ha megválaszoljuk, hogy mire szolgált ez a karizma, egyből világossá válik, hogy miért kellett elmúlnia.

A nyelveken szólás Isten kijelentését, üzenetét hordozta: egyrészt Péter egyértelműsíti, hogy ami pünkösdkor a nyelveken szólás alatt történt és ami miatt ámuldoztak a jelen levő zsidók, az profetikus esemény volt: „hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak;” Másrészt gyakran más, szintén kijelentést hordozó ajándékokkal van összekötve: az (ApCsel 2, 19, 1Kor 13, 14)-ben mindig a prófétálással együtt van említve. Az alapján, hogy a nyelveken szóló „titkokat” is szól, kijelenthetjük, hogy Isten kijelentését hordozták. Korábban említettem, hogy a „titok” Pálnál az Istenről/Krisztusról szóló új kijelentés. Még akkor is, ha az dicséretként vagy imádságként van jelen, akár az Újszövetségben, hasonlóan, mint a zsoltárok könyvében is láthatjuk – Isten dicsérete, vagy az imádság hozzá, melyeket itt látunk, mindig kijelentés-hordozók.  Új kijelentést, ami eddig rejtve volt pedig nem várhatunk.

4. Jel volt

A nyelveken szólás jel volt, és ha megnézzük, hogy mit jeleztek, talán meg tudjuk válaszolni a kérdést: tovább kell-e élnie?

Egyrészt jel volt, ami hitelesítette az apostoli tanítást, mint „csodás” ajándék, illetve kitöltötte az űrt: a hihetetlenül gyorsan növekvő keresztyén egyházban nem lehettek ott mindenhol az apostolok, így ezek a jel-ajándékok, melyek Isten kijelentését hordozták (prófétálás, nyelveken szólás és az „ismeret”) segítette az apostoli tanítást, mintegy „helyettesítve” azt és „csodaként” funkcionáltak, hogy megerősítsék azt. Mihelyst lezárult az Újszövetség, már nem volt szükség ilyen hitelesítésre.

Másrészt jel volt a hitetlen zsidók számára (ugye Pál is ezt mondja: jel a hitetleneknek) arról, hogy egy új kor következik, melyben Isten szövetsége már nem pusztán Izraelé, hanem  a pogányoké. Ézsaiás és Jeremiás is prófétálnak erről: „Ezért majd dadogó ajakkal és érthetetlen nyelven fog beszélni ezzel a néppel az,” Ézs 28:11-12 “Egy távoli népet hozok majd ellened, Izráel háza! – így szól az Úr. Régi nép ez, ősidőkből való nép; olyan nép, amelynek nyelvét nem ismered, és nem érted, hogy mit beszél.” Jer 5:15 És mihelyst eljutott az evangélium a pogányokhoz és nyilvánvalóvá vált az Új szövetség, illetve annak minden kijelentése, már nem volt rá szükség, mint jelre.

Tehát a nyelveken szólás valódi emberi nyelveken történt, és az apostolokat hitelesítette és jel volt a zsidók számára.

 

VI. Összegzésként elmondhatjuk

  1. Ezek a „csodás” karizmák jelként szolgáltak, hogy hitelesítsék az apostolok üzenetét, mivel még nem volt Szentírás, mely alapján teljes mértékben megítélhetők lettek volna.
  2. A nyelveken szólás, ami emberi nyelven történt, és prófétálás, ami nem megérzés, hanem tévedhetetlen továbbadása volt Isten szavának, Isten közvetlen kijelentését hordozták, még akkor is, ha buzdítottak, bátorítottak, vagy dicsőitették Istent – hisz ezekre mind-mind látunk példát a Szentírásban.

Mivel Isten kijelentése lezárult, ezek a karizmák betöltötték céljukat és elmúltak, illetve azok amikkel ma „csodás” karizmaként, nyelveken szólásként, prófétálásként vagy gyógyításként találkozunk, nem felelnek meg e karizmák bibliai leírásának.