Alább, több részben tesszük közzé a 2017. 08. 29-én Nagy Gergely és Szász Péter között zajlott, pápaságról szóló hitvitán elhangzó, protestáns fél által előadott nyitóbeszédet. Van-e bibliai alapja a pápaságnak? Az első rész a római katolikus álláspontot, majd a témához kapcsolódó felvetéseket mutatja be, majd a péteri elsőbbséget vizsgálja az evangéliumok, levelek és az Apostolok Cselekedetei alapján. A sorozat második részében a három kiemelt igehelyet vizsgálja, melyre a Római Katolikus Egyház a pápaság intézményét alapozza (Mt 16, Lk 22, Jn 21).

I. A római katolikus álláspont

Először is, tisztáznám az I. Vatikáni Zsinat álláspontját, majd részletesen térnék ki az újszövetségi igehelyekre, melyek tételesen cáfolják a római katolikus felvetést.

  1. A római katolicizmus állítása szerint, Jézus Krisztus Péter apostolnak joghatósági elsőbbséget (primatus iurisdictionis) adott Egyházában, és ezt folyamatosan fenntartandónak, vagyis az idők folyamán átruházottnak alapította. Péter apostolnak és az általuk vélelmezetten folyamatos utódainak (vagyis Róma püspökeinek) ez a joghatósági elsőbbség szerintük kiterjed úgy a tanbeli kérdésekre (hit- és erkölcs legfelsőbb bírái), mint az egyházfegyelemre, vagyis a jogalkotásra és kormányzásra.
  2. Róma dogmatikus tanítása szerint a primátus megalapítása a Máté 16:18-19-ben és a János 21:15-17-ben történt meg. A Máté 16 szerint Péter a szikla, és Krisztus, Péterre átruházva az elsőbbséget, egyúttal azt akarta ezzel kifejezni, hogy ez a primátus utódait is megilleti. Azt állítják, hogy ebben a szakaszban Krisztus megalapította a keresztény egyház pápai tisztségét. Azt is tanítják továbbá, hogy mikor Krisztus Péternek azt mondta: „Legeltesd az én juhaimat”, akkor Pétert minden keresztény legfőbb pásztorává tette, egy, a többi apostoltól is különböző módon.
  3. A Római Katolikus Egyház azt tanítja, hogy Péter volt Róma első püspöke, és aki Róma püspöki székébe ül, az örökli pápai tisztjét.
  4. Végül Róma nézőpontja „ősi és állandó hite” a keresztény egyháznak. Állításuk szerint az Egyház „mindig” ezt az értelmezést fogadta el igaznak, mindig ugyanúgy értelmezték ezt a bibliai tanítást. Bárki, aki ettől eltérő értelmezést követ, annak véleménye „romlott”, „helytelen”, ő maga pedig „átok alatt legyen”. 

II. A bizonyítás terhe Rómán van

Ahhoz, hogy bárki alávethesse magát a Pápának, az alábbiakat kell bizonyítania a katolikus apologétáknak:

  1. Jézus minden kétséget kizáróan Péterre utal a Mt 16-ban, őt azonosítja a sziklával, melyre az Egyházát építi.
  2. Jézus Krisztus szavai Pétert az „apostolok fejedelmévé”, az első pápává, a keresztény Egyház fejévé tették.
  3. Az Újszövetség kapcsolódó részei nyilvánvalóan, tisztán, világosan a pápai hivatal alapítására utalnak, beleértve az utódlást és a kapcsolódó hatásokat.

Kiemelném, hogy nem elég pusztán azt bizonyítani, hogy a katolikus álláspont „valószínűleg” igaz, vagy, hogy „ez sem kizárható”. A feladat az, hogy kimutassák: „minden kétséget kizáróan” igaz a magyarázata, semmilyen más értelmezés nem állja meg a helyét, hiszen az I. Vatikáni Zsinat szerint a pápaság “világos… szentírási tanítás”. Róma abszolút tekintélyt követel lelki/hitbeli kérdésekben minden keresztény fölött. Tévedhetetlennek tartja Tanítóhivatalát. A pápaság nem egy olyan kérdés, melyben bárki semleges maradhat.

VIII. Bonifác pápa tette ezt nyilvánvalóvá az Unam Sanctam kezdetű pápai bullájában, 1302. november 18-án: 

„Továbbá kinyilvánítjuk, kijelentjük és meghatározzuk, hogy az üdvösséghez mindenképpen szükséges, hogy minden emberi teremtmény alá legyen vetve a római pápának.”

Azt a katolikus nézetet, miszerint a pápaság intézményét közvetlenül Jézus Krisztus alapította és a Péterrel való beszélgetése óta áll fenn és funkcionál úgy, ahogyan az ma látjuk, nem ismeri el minden római katolikus teológus. Bár ez az az álláspont, melyet Róma képviselt az egyháztörténelem folyamán, és az I. Vatikáni Zsinat is nyilvánvalóan ezt képviseli, a modern katolikus apologéták mégis felismerték, hogy hatalmas problémák vannak ezzel az értelmezéssel. Ezért is vannak olyan katolikus teológusok, akik tagadják azt, hogy az Újszövetségben megtalálható a pápaság intézménye. Ilyen például az egyik leghíresebb és legnépszerűbb katolikus apologéta, John Henry Newman is. Ezt írja az „An Essay on the Developement of Christian Doctrine” c. művében:

„Míg apostolok éltek a földön, sem a püspöknek sem a pápának nem volt jelentősége. Nem volt kifejezett hatalmuk, amíg ezt a tisztséget az apostolok töltötték be. Idővel először a püspök, majd a pápa hatalma lett nyilvánvalóvá.”

III. A római katolikus álláspont vizsgálata

Mielőtt kitérnék arra a néhány kiemelkedő szakaszra, melyekre a pápaság védelmének érdekében hivatkoznak, feltennék néhány fontos kérdést, melyekre minden kétséget kizáró, egyedüli, megdönthetetlen választ kell a katolikus apologétáknak adnia, az I. Vatikáni Zsinat fent idézett kijelentése miatt:

  1. Megköveteli-e az Újszövetség, hogy higgyük: Pétert az egyház fejének, Krisztus földi helytartójának, „szentatyának” tekintették?
  2. Vajon tényleg lelki vezetőjükként és fejedelmükként gondoltak rá apostoltársai?
  3. Utasították-e a keresztényeket az apostolok arra, hogy úgy engedelmeskedjenek Péternek, mint a középkorban vagy ma engedelmeskednek a katolikusok a Pápának?
  4. Hihetünk-e egy olyan pápai hivatalban, melyhez minden keresztény fordulhat vezetésért, és ami az egész egyház egységének alapja?
  5. Végül: találunk-e Péter szavaiban, tetteiben, leveleiben olyan bizonyítékokat, melyek bizonyítják, hogy Péter apostol ugyanúgy értelmezte a Mt 16:18-19-et, mint a modern római katolikus teológia?

Először szeretném meghatározni azokat a tényeket, melyek nem képezik vita tárgyát. Péter neve kimagaslik, kiviláglik az evangéliumi beszámolókból. Nyilvánvaló, hogy a tanítványok vezetője, a neve mindegyiknél többször fordul elő, ami utalhat arra, hogy ő volt a legidősebb, vagy a legelőször elhívott tanítvány. Heves természetű, gyakran az első, aki szólásra nyitja a száját: néha Isten áldására, máskor önmaga sérelmére.

Például miután megkapja az Atyától a kijelentést Jézus Istenségére vonatkozóan a Mt 16-ban, Péter megpróbál Isten üdvtervének útjába állni. Mikor Jézus a tanítványaihoz szól a közeledő halálával kapcsolatban, Péter félrevonja Őt és megfeddi az Urat! Jézus rendreutasítása ékes példája annak, hogy Péter általában előbb beszélt, mint gondolkodott.

Ugyanezt látjuk a Tábor-hegyen (a megdicsőülés-hegyén). A Lukács 9-ben olvassuk, hogy mikor Péter megszólal az Úr, Mózes és Illés jelenlétében azt mondja: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Lukács volt oly kedves megjegyezni, hogy Péter azt sem tudta, mit beszél (v33). Ha az ilyen meggondolatlan megszólalása nem jelzi féktelenségét, hevességét, akkor nem tudom, micsoda.

Senki nem tagadja, hogy Péternek kiemelkedő szerep jutott az evangéliumi feljegyzésekben. Azonban a kiemelkedő szerepből a primátusig, elsőbbségig eljutni teljesen indokolatlan. Hogy miért? Először is maguk az evangéliumok tagadják, hogy bármely apostol elsőbbséget élvezett volna. Másodszor a teljes Újszövetség alapján nyilvánvaló, hogy Péter semmiféle elsőbbséget nem viselt.

III/A. Az evangéliumok cáfolják az apostolok közti elsőbbséget

Az evangéliumok tagadják bármely apostol elsőbbségét, ez nyilvánvaló a Lukács 22:24-30-ból. Itt azt látjuk, hogy azon az éjszakán melyen Jézus elárultatott, a Gecsemáné-kert felé menve a tanítványok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Ez közvetlenül az utolsó vacsora után történt. A tanítványok közötti visszatérő viták arról, hogy ki a legnagyobb, azt jelzik, hogy Jézus Mt 16-ban elhangzó szavai alatt nem arra gondoltak, hogy Péter lett az Ő földi helytartója, az apostolok fejedelme, az első pápa, az egyház alapja. Ha erre gondolt volna Jézus, akkor egy pillanat alatt megoldódhatott volna a kérdés, és azt olvasnánk, hogy Jézus megfeddi a tanítványait és kijelenti nekik, hogy már kiválasztotta Pétert, az egyháza fejét, az Ő földi helytartóját, az apostolok fejedelmét. De nem ezt halljuk! Ehelyett ugyanúgy kezeli mindegyik tanítványát és mindegyikükre – nem csak Péterre – hagyja a királyságot, melyben megítélhetik Izrael 12 törzsét (Lk 22:28-30). Sőt, azonnal ezután az látjuk, hogy Jézus külön imádkozik Péter hitéért, hiszen Péter minden tanítványnál nyilvánvalóbban gyalázza majd meg az Urat azon az éjszakán.

III/B. Az Újszövetség további részei alapján is kizárható a péteri primátus

A második ok, ami miatt nyilvánvaló, hogy Péter kiemelkedő szerepéből azonnal primátusra következtetni téves és illogikus Róma részéről, nem más, mint hogy az Újszövetség evangéliumokon kívüli könyvei még csak utalást sem tesznek Péter feltételezett elsőbbségére.

Nézzünk meg röviden néhány bizonyítékot:

III/B/1. Péter levelei sehol nem utalnak primátusára vagy pápai tisztére

Sehol a Pál, János, Jakab vagy Júdás leveleiben egy szót sem találunk arról, hogy úgy utalnának Péterre, mint Pápára – sem nevében, sem a tisztség leírásában! Péter a saját leveleiben elfelejti még a legcsekélyebb utalást is adni számunkra arról, hogy saját magára pápaként, az egyház fejeként tekintene. Sőt, épp ellenkezőleg! Ezt írja az első levelében:

„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen…” (1Pt 5:1-2)

Mit látunk? Azt, hogy Péter nem pápaként, hanem presbitertársként beszél! Nem „legfőbb” pásztorként, hanem pásztortársként. Nincs utalás se Rómára, sem a pápaságra, sem semmilyen részére a katolikus állításoknak.

Ugyanez igaz Péter második levelére. Azt várnánk, hogy Péter, legalább élete végén utal a keresztényeknek az ő utódjára és utasítja őket, hogy őt kövessék… már ha a római katolikus pozíció igaz. De semmiféle utalást vagy felszólítást nem találunk. Semmilyen bizonyíték nincs Péter tollából arra, hogy pápaként, vagy Róma püspökeként tekintett volna magára. 

III/B/2. Pál levelei sehol sem utalnak Péter primátusára vagy pápai tisztére

Nem meglepő, hogy ha Péternél nem találunk semmi bizonyítékot a pápaság intézményére, akkor Pálnál sem fogunk. Ehelyett olyan kijelentéseket és tetteket figyelhetünk meg Pálnál, melyek teljesen ellentétesek Róma modern felfogásával. Mik ezek?

Pál kijelenti, hogy semmivel sem alábbvalóbb a legfőbb apostoloknál (2Kor 12:11), így Péternél sem. Hol itt a primátus? Azt látjuk, hogy egyházszervezet tekintetében semmiféle fogalma nem volt a pápaság intézményéről, hiszen azt írta a korinthusiaknak, hogy Isten egyeseket „először apostolokká, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká rendelt” (1Kor 12:28). Az, hogy először a Pápa (Péter), majd az apostolok, egyszerűen nem biblikus sorrend. Remélem senkit nem kell emlékeztetni arra, hogy Pál leveleiben értekezik apostolokról, püspökökről, diakónusokról és sok más egyházi tisztségről, de a legfőbbről egy árva szót sem ejt: a pápai tisztségről. Az ok nyilvánvaló: nem létezett ilyen hivatal.

Máshol is azt látjuk, hogy Pál nem azt a nézetet képviselte, amit a római katolikusok. A 2Kor 11:28-ban azt írja: „Ezenkívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.” Ha pápaként Péter felelőssége volt Krisztus egyházában minden gyülekezet gondozása, akkor Pál más ember (a római pápának!) munkájába avatkozott be. De természetesen Pál egyáltalán nem tekintett úgy Péterre, mint minden keresztény legfőbb pásztorára.

Pál galatákhoz írt levelére tekinthetünk úgy, mint esettanulmányra, és feltehetjük a kérdést: „Igazolja-e ez a levél a rk állítást, miszerint Péter pápaként funkcionált a korai egyházban?” A válasz túl nyilvánvaló ahhoz, hogy bármiféle kommentet fűzzünk hozzá. Elég csak elolvasnunk a Galata 2:7-et: „…elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé.” Itt a konkrét leírását láthatjuk annak, hogy Péter 1. apostolnak neveztetik és 2. a zsidók között evangélista. Nem kellett volna a pogányokhoz is szólnia? Sőt, Isten Pált jelölte ki egyenesen erre a feladatra, Péternek meg kellett elégednie azzal, hogy pusztán a zsidókhoz szól. E szakaszban sem utal semmi arra, hogy Pétert az apostolok fejedelmének, vagy Krisztus földi helytartójának tekintette volna Pál.

Mindez még nyilvánvalóbb a Galata 2-ben, ahol azt olvassuk, hogy Pál megfeddi Pétert, az anthiókiai képmutatása miatt, mikor is Péter nem volt hajlandó a zsidók szeme láttára a pogányokkal enni. Ha Pál pápaként, minden keresztény vezetőjeként tekintett volna Péterre, óvakodott volna attól, hogy nyilvánosan feddje meg a pápát, azzal vádolva, hogy az evangélium igazságával ellentétes dolgot művel. Pál viselkedése azonban teljes összhangban van leveleivel, melyekben, ha nem belemagyarázunk, mint a katolikusok teszik, és nem anakronisztikusan értelmezzük a szöveget, hanem helyes exegézist és hermeneutikát használunk, a leghalványabb bizonyítékát sem találjuk a katolikus álláspontnak, Péterrel kapcsolatban. 

Láthatjuk, hogy levelek tucatját vizsgálhatjuk anélkül, hogy a legcsekélyebb bizonyítékot találnánk a péteri primátus védelmében. Még Pál pásztori levelei, melyek kiterjedt tanítást adnak az egyházkormányzásról, sem említik egy árva szóval sem a pápaságot, Pétert, vagy bármit, ami távolról is egyezne a katolikus pozícióval. 

III/B/3. Az Apostolok cselekedetei sehol nem utal Péter primátusára vagy pápai tisztére

Nem mehetünk el az egyik legfontosabb „bizonyíték” mellett a katolikus állításokkal kapcsolatban: az Apostolok cselekedetei adja a legvilágosabb betekintést a korai egyház életébe. Hol, ha nem itt kellene találnunk a legegyértelműbb, legnyilvánvalóbb bizonyítékokat Péter primátusa és a pápaság intézménye mellett? Látunk ilyen bizonyítékokat? Egyáltalán nem, sőt, az ellenkezőjét találjuk. 

III/B/3/a. Péter nem viselkedik pápaként Samáriában (ApCsel 8)

Mikor szükséges lett, hogy kivizsgálják, mi történt Samáriában, Péter nem pápaként viselkedett és nem így intézkedett az Egyház nevében Az ApCsel 8:14-ben ezt olvassuk: „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.” Péter itt nem pápaként viselkedik, hanem úgy, mint aki pusztán egy az apostolok közül, akit ELKÜLDTEK, hogy vizsgálja ki a helyzetet.

III/B/3/b. Péter nem viselkedik pápaként Kornéliusz házában (ApCsel 11)

Az ApCsel 11-ben Pétert kérdőre vonják azért, mert Kornéliusz házába ment be és vele együtt evett. Látjuk-e Péter pápai előjogát? Úgy válaszol-e, ahogyan VI. Sándor vagy III. Ince válaszolt volna? Nem! Itt sem tesznek említést pápai pozíciójáról! Ahelyett, hogy Péter arra hivatkozna, hogy ő Krisztus földi helytartója, elbeszéli, hogy milyen természetfölötti látomást és utasítást kapott Istentől, melyet azért kapott, hogy hirdethesse az evangéliumot a pogányok között is. Ez semmivel sem teszi „pápábbá” Pétert, mint Pált a látomása az ApCsel 16-ban.

III/B/3/c. Péter nem viselkedik Pápaként a jeruzsálemi zsinaton (ApCsel 15)

Az ApCsel 15-ben a korai egyház első zsinatáról olvasunk, melyet Jeruzsálemben tartottak. A római katolikus apologéták nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a zsinatnak a péteri elsőbbség igazolása kapcsán. Nézzük állításuk néhány kiemelt cáfolatát.

A 6. versben azt olvassuk a zsinatról: „Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.” Mit tudunk meg ebből?

  1. Nem azt olvassuk, hogy a Pápa, a az apostolok és a vének gyűltek össze.
  2. Nyilvánvaló, hogy Pétert az apostolok közé sorolták, nem emelték ki maguk közül.
  3. A zsinatot nem Péter vezette. Jeruzsálem püspökeként Jakab az, aki az egészet vezeti.
  4. Péter nem pápaként szólal fel, hanem mint egy apostol.

A zsinat mérlegelése és a határozathozatal nem ér véget Péter beszédével, sőt! Ezt olvassuk a 12. versben: „Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között.” Pál és Barnabás szól a jelenlevőkhöz, és megerősítik Péter véleményét azáltal, hogy Isten csodálatos munkájáról beszélnek a pogányok közt végzett szolgálatuk alatt.

És most válik a beszámoló igazán érdekessé: ezen a ponton feláll Jakab és felszólító módban kezd el beszélni (v13), megparancsolva a gyűlésen levőknek, hogy hallgassanak szavaira (ἀκούσατέ μου). Szintén megerősíti Péter szavait bibliai idézetek alapján, majd a 19. versben kimondja ítéletét és határozatát e kérdésben (ἐγὼ κρίνω). Ő zárja le az ügyet és hozza meg a határozatot. Ő rendeli el a határozatról szóló levél megírását, ami az apostolok és vének, nem pedig Péternek, mint pápának a nevében történik.

Péternek itt, elhangzó szavai az utolsók, amit a könyvben olvashatunk. Ezután az esemény után egy szóval sem említi a könyv. Őt, akit az egyetemes egyház fejének, a római gyülekezet alapítójának tartanak! Sőt, még akkor sincs sehol Péter, mikor Pál a könyv végén Rómába érkezik.

III/B/4. Péter soha nem volt Róma püspöke

Mikor Pál a római gyülekezetnek írja levelét 55-57 körül, nyilvánvaló, hogy Péter nincs ott. Mikor Pál Rómában volt és az ottani börtönből írta leveleit, egy szót sem ejtett Péterről. Hovatovább ezen levelek egyikéből kiderül, hogy vagy tényleg nem volt Péter Rómában, vagy cserbenhagyta Pált!

A 2Tim 4:16-ban, melyet Pál az élete vége felé írt, azt írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott.” Ez pusztító vád Péter ellen, de persze csak akkor, ha mégis Rómában tartózkodott azidőtájt. Ha azt valljuk, mint néhány katolikus teológus, hogy Péter Róma püspöke volt, azonban gyakran volt távol Rómától, még különösebbé válik a helyzet, mert akkor csak két lehetőség maradt: vagy nem írt soha Péter Rómába levelet, vagy annyira semmibevették azt, hogy nem őrizték meg, ellentétben Pál rómabeliekhez írt levelével.

III/C Summa: a pápaság intézményéről és Péter primátusáról sehol nem beszél az Újszövetség

Így az újszövetségi áttekintés és az abból következő világos tények alapján levonhatjuk a következtetést, miszerint a pápaság intézményének elképzelése, Péterrel, mint első pápával, sehol sem található meg. Nemcsak, hogy maga a fogalom nem fordul elő soha, de még a hivatalt sem említik meg sehol. Ehelyett, a Szentírás lapjain azt látjuk, hogy a korai keresztények soha nem tekintettek Péterre, vagy Róma bármely püspökére „minden keresztény vezetőjeként”, Krisztus földi helytartójaként, az apostolok fejedelmeként. 

Mi marad tehát a római katolikus apologéták kezében?

A teljes Újszövetség fényében a katolikusoknak minden kétséget kizáróan bizonyítania kell, hogy az a néhány szakasz (János 21, Lukács 22 és Máté 16), melyre hivatkoznak, bizonyítják a pápai intézmény megalapítását. Nem fogadhatjuk el azt, hogy a római katolikus álláspont „valószínűleg” igaz, sem azt, hogy akár igaz is lehet, sem azt, hogy 50-50% lehetőség van rá. Mivel a pápai intézmény hiánya üvölt Újszövetség minden részéről, a római teológusok által hozott néhány olyan fennmaradó igehelynek, mint a Máté 16, és János 21, teljesen nyilvánvalóan és egyértelműen bizonyítaniuk kell a péteri primátust és a pápai hivatal megalapítását. De vajon bizonyítják-e? FOLYTATJUK