Péter az első az apostolok között?

Facebook YouTube

Péter az első az apostolok között?

A római katolikus teológia Péter apostol primátusából (elsőbbségéből) vezeti le a pápaság intézményét. Tanításuk szerint, Jézus Krisztus Péter apostolnak joghatósági elsőbbséget (primatus iurisdictionis) adott Egyházában, és ezt folyamatosan fenntartandónak, vagyis az idők folyamán átruházottnak alapította. Péter apostolnak és az általuk vélelmezetten folyamatos utódainak (vagyis Róma püspökeinek) ez a joghatósági elsőbbség szerintük kiterjed úgy a tanbeli kérdésekre (hit- és erkölcs legfelsőbb bírái), mint az egyházfegyelemre, vagyis a jogalkotásra és kormányzásra.

A kérdés az, hogy van-e ennek bármilyen bibliai alapja? 

Senki nem tagadja, hogy Péternek kiemelkedő szerep jutott az evangéliumi feljegyzésekben. Azonban a kiemelkedő szerepből a primátusig, elsőbbségig eljutni teljesen indokolatlan. Hogy miért? Először is, mert maguk az evangéliumok tagadják, hogy bármely apostol elsőbbséget élvezett volna. Másodszor a teljes Újszövetség alapján nyilvánvaló, hogy Péter semmiféle elsőbbséget nem viselt.

 1. Az evangéliumok cáfolják az apostolok közti elsőbbséget

Az evangéliumok tagadják bármely apostol elsőbbségét, ez nyilvánvaló a Lukács 22:24-30-ból. Itt azt látjuk, hogy azon az éjszakán melyen Jézus elárultatott, a Gecsemáné-kert felé menve a tanítványok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Ez közvetlenül az utolsó vacsora után történt. A tanítványok közötti visszatérő viták arról, hogy ki a legnagyobb, azt jelzik, hogy Jézus Mt 16-ban elhangzó szavai alatt nem arra gondoltak, hogy Péter lett az Ő földi helytartója, az apostolok fejedelme, az első pápa, az egyház alapja. Ha erre gondolt volna Jézus, akkor egy pillanat alatt megoldódhatott volna a kérdés, és azt olvasnánk, hogy Jézus megfeddi a tanítványait és kijelenti nekik, hogy már kiválasztotta Pétert, az egyháza fejét, az Ő földi helytartóját, az apostolok fejedelmét. De nem ezt halljuk! Ehelyett ugyanúgy kezeli mindegyik tanítványát és mindegyikükre – nem csak Péterre – hagyja a királyságot, melyben megítélhetik Izrael 12 törzsét (Lk 22:28-30). Sőt, azonnal ezután az látjuk, hogy Jézus külön imádkozik Péter hitéért, hiszen Péter minden tanítványnál nyilvánvalóbban gyalázza majd meg az Urat azon az éjszakán.

  1. Az Újszövetség további részei alapján is kizárható a péteri primátus

A második ok, ami miatt nyilvánvaló, hogy Péter kiemelkedő szerepéből azonnal primátusra következtetni téves és illogikus Róma részéről, nem más, mint hogy az Újszövetség evangéliumokon kívüli könyvei még csak utalást sem tesznek Péter feltételezett elsőbbségére.

a. Péter levelei sehol nem utalnak primátusára vagy pápai tisztére

Sehol a Pál, János, Jakab vagy Júdás leveleiben egy szót sem találunk arról, hogy úgy utalnának Péterre, mint Pápára – sem nevében, sem a tisztség leírásában! Péter a saját leveleiben elfelejti még a legcsekélyebb utalást is adni számunkra arról, hogy saját magára pápaként, az egyház fejeként tekintene. Sőt, épp ellenkezőleg! Ezt írja az első levelében:

„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen…”(1Pt 5:1-2)

Mit látunk? Azt, hogy Péter nem pápaként, hanem presbitertársként beszél! Nem „legfőbb” pásztorként, hanem pásztortársként. Nincs utalás se Rómára, sem a pápaságra, sem semmilyen részére a katolikus állításoknak.

Ugyanez igaz Péter második levelére. Azt várnánk, hogy Péter, legalább élete végén utal a keresztényeknek az ő utódjára és utasítja őket, hogy őt kövessék… már ha a római katolikus pozíció igaz. De semmiféle utalást vagy felszólítást nem találunk. Semmilyen bizonyíték nincs Péter tollából arra, hogy pápaként, vagy Róma püspökeként tekintett volna magára. 

b. Pál levelei sehol sem utalnak Péter primátusára vagy pápai tisztére

Nem meglepő, hogy ha Péternél nem találunk semmi bizonyítékot a pápaság intézményére, akkor Pálnál sem fogunk. Ehelyett olyan kijelentéseket és tetteket figyelhetünk meg Pálnál, melyek teljesen ellentétesek Róma modern felfogásával. Mik ezek?

Pál kijelenti, hogy semmivel sem alábbvalóbb a legfőbb apostoloknál (2Kor 12:11), így Péternél sem. Hol itt a primátus? Azt látjuk, hogy egyházszervezet tekintetében semmiféle fogalma nem volt a pápaság intézményéről, hiszen azt írta a korinthusiaknak, hogy Isten egyeseket „először apostolokká, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká rendelt”(1Kor 12:28). Az, hogy először a Pápa (Péter), majd az apostolok, egyszerűen nem biblikus sorrend. Remélem senkit nem kell emlékeztetni arra, hogy Pál leveleiben értekezik apostolokról, püspökökről, diakónusokról és sok más egyházi tisztségről, de a legfőbbről egy árva szót sem ejt:a pápai tisztségről. Az ok nyilvánvaló: nem létezett ilyen hivatal.

Máshol is azt látjuk, hogy Pál nem azt a nézetet képviselte, amit a római katolikusok. A 2Kor 11:28-ban azt írja: „Ezenkívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.” Ha pápaként Péter felelőssége volt Krisztus egyházában minden gyülekezet gondozása, akkor Pál más ember (a római pápának!) munkájába avatkozott be. De természetesen Pál egyáltalán nem tekintett úgy Péterre, mint minden keresztény legfőbb pásztorára.

Pál galatákhoz írt levelére tekinthetünk úgy, mint esettanulmányra, és feltehetjük a kérdést: „Igazolja-e ez a levél a római katolikus állítást, miszerint Péter pápaként funkcionált a korai egyházban?” A válasz túl nyilvánvaló ahhoz, hogy bármiféle kommentet fűzzünk hozzá. Elég csak elolvasnunk a Galata 2:7-et: „…elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé.” Itt a konkrét leírását láthatjuk annak, hogy Péter 1. apostolnak neveztetik és 2. a zsidók között evangélista. Nem kellett volna a pogányokhoz is szólnia? Sőt, Isten Pált jelölte ki egyenesen erre a feladatra, Péternek meg kellett elégednie azzal, hogy pusztán a zsidókhoz szól. E szakaszban sem utal semmi arra, hogy Pétert az apostolok fejedelmének, vagy Krisztus földi helytartójának tekintette volna Pál.

Mindez még nyilvánvalóbb a Galata 2-ben, ahol azt olvassuk, hogy Pál megfeddi Pétert, az anthiókiai képmutatása miatt, mikor is Péter nem volt hajlandó a zsidók szeme láttára a pogányokkal enni. Ha Pál pápaként, minden keresztény vezetőjeként tekintett volna Péterre, óvakodott volna attól, hogy nyilvánosan feddje meg a pápát, azzal vádolva, hogy az evangélium igazságával ellentétes dolgot művel. Pál viselkedése azonban teljes összhangban van leveleivel, melyekben, ha helyes exegézist és hermeneutikát használunk, a leghalványabb bizonyítékát sem találjuk a katolikus álláspontnak, Péterrel kapcsolatban. 

Láthatjuk, hogy levelek tucatját vizsgálhatjuk anélkül, hogy a legcsekélyebb bizonyítékot találnánk a péteri primátus védelmében. Még Pál pásztori levelei, melyek kiterjedt tanítást adnak az egyházkormányzásról, sem említik egy árva szóval sem a pápaságot, Pétert, vagy bármit, ami távolról is egyezne a katolikus pozícióval. 

c. Az Apostolok cselekedetei sehol nem utal Péter primátusára vagy pápai tisztére

Nem mehetünk el az egyik legfontosabb „bizonyíték” mellett a katolikus állításokkal kapcsolatban: az Apostolok cselekedetei adja a legvilágosabb betekintést a korai egyház életébe. Hol, ha nem itt kellene találnunk a legegyértelműbb, legnyilvánvalóbb bizonyítékokat Péter primátusa és a pápaság intézménye mellett? Látunk ilyen bizonyítékokat? Egyáltalán nem, sőt, az ellenkezőjét találjuk. 

i. Péter nem viselkedik pápaként Samáriában (ApCsel 8)

Mikor szükséges lett, hogy kivizsgálják, mi történt Samáriában, Péter nem pápaként viselkedett és nem így intézkedett az Egyház nevében Az ApCsel 8:14-ben ezt olvassuk: „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.” Péter itt nem pápaként viselkedik, hanem úgy, mint aki pusztán egy az apostolok közül, akit ELKÜLDTEK, hogy vizsgálja ki a helyzetet.

ii. Péter nem viselkedik pápaként Kornéliusz házában (ApCsel 11)

Az ApCsel 11-ben Pétert kérdőre vonják azért, mert Kornéliusz házába ment be és vele együtt evett. Látjuk-e Péter pápai előjogát? Úgy válaszol-e, ahogyan VI. Sándor vagy III. Ince válaszolt volna? Nem! Itt sem tesznek említést pápai pozíciójáról! Ahelyett, hogy Péter arra hivatkozna, hogy ő Krisztus földi helytartója, elbeszéli, hogy milyen természetfölötti látomást és utasítást kapott Istentől, melyet azért kapott, hogy hirdethesse az evangéliumot a pogányok között is. Ez semmivel sem teszi „pápábbá” Pétert, mint Pált a látomása az ApCsel 16-ban.

iii. Péter nem viselkedik pápaként a jeruzsálemi zsinaton (ApCsel 15)

Az ApCsel 15-ben a korai egyház első zsinatáról olvasunk, melyet Jeruzsálemben tartottak. A római katolikus apologéták nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a zsinatnak a péteri elsőbbség igazolása kapcsán. Nézzük állításuk néhány kiemelt cáfolatát.

A 6. versben azt olvassuk a zsinatról: „Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.” Mit tudunk meg ebből?

  1. Nem azt olvassuk, hogy a Pápa, a az apostolok és a vének gyűltek össze.
  2. Nyilvánvaló, hogy Pétert az apostolok közé sorolták, nem emelték ki maguk közül.
  3. A zsinatot nem Péter vezette. Jeruzsálem püspökeként Jakab az, aki az egészet vezeti.
  4. Péter nem pápaként szólal fel, hanem mint egy apostol.

A zsinat mérlegelése és a határozathozatal nem ér véget Péter beszédével, sőt! Ezt olvassuk a 12. versben: „Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között.” Pál és Barnabás szól a jelenlevőkhöz, és megerősítik Péter véleményét azáltal, hogy Isten csodálatos munkájáról beszélnek a pogányok közt végzett szolgálatuk alatt.

És most válik a beszámoló igazán érdekessé: ezen a ponton feláll Jakab és felszólító módban kezd el beszélni (v13), megparancsolva a gyűlésen levőknek, hogy hallgassanak szavaira (ἀκούσατέ μου). Szintén megerősíti Péter szavait bibliai idézetek alapján, majd a 19. versben kimondja ítéletét és határozatát e kérdésben (ἐγὼ κρίνω). Ő zárja le az ügyet és hozza meg a határozatot. Ő rendeli el a határozatról szóló levél megírását, ami az apostolok és vének, nem pedig Péternek, mint pápának a nevében történik.

Péternek itt, elhangzó szavai az utolsók, amit a könyvben olvashatunk. Ezután az esemény után egy szóval sem említi a könyv. Őt, akit az egyetemes egyház fejének, a római gyülekezet alapítójának tartanak! Sőt, még akkor sincs sehol Péter, mikor Pál a könyv végén Rómába érkezik.

d. Péter soha nem volt Róma püspöke

Mikor Pál a római gyülekezetnek írja levelét 55-57 körül, nyilvánvaló, hogy Péter nincs ott. Mikor Pál Rómában volt és az ottani börtönből írta leveleit, egy szót sem ejtett Péterről. Hovatovább ezen levelek egyikéből kiderül, hogy vagy tényleg nem volt Péter Rómában, vagy cserbenhagyta Pált!

A 2Tim 4:16-ban, melyet Pál az élete vége felé írt, azt írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott.” Ez pusztító vád Péter ellen, de persze csak akkor, ha mégis Rómában tartózkodott azidőtájt. Ha azt valljuk, mint néhány katolikus teológus, hogy Péter Róma püspöke volt, azonban gyakran volt távol Rómától, még különösebbé válik a helyzet, mert akkor csak két lehetőség maradt: vagy nem írt soha Péter Rómába levelet, vagy annyira semmibevették azt, hogy nem őrizték meg, ellentétben Pál rómabeliekhez írt levelével.

Summa: a pápaság intézményéről és Péter primátusáról sehol nem beszél az Újszövetség

Így az újszövetségi áttekintés és az abból következő világos tények alapján levonhatjuk a következtetést, miszerint a pápaság intézményének elképzelése, Péterrel, mint első pápával, sehol sem található meg. Nemcsak, hogy maga a fogalom nem fordul elő soha, de még a hivatalt sem említik meg sehol. Ehelyett, a Szentírás lapjain azt látjuk, hogy a korai keresztények soha nem tekintettek Péterre, vagy Róma bármely püspökére „minden keresztény vezetőjeként”, Krisztus földi helytartójaként, az apostolok fejedelmeként. 

Hitvita a pápaságról: