Az iszlám (1,2 milliárd követővel) az egyik legnagyobb világvallás, amely a kereszténységgel (minden irányzatát belevéve, 1,9 milliárd követő – de ennek csak kisebb része bibliahű protestáns, a többi lényegében szektának számít) és a judaizmussal együtt (14 millió követő) monoteizmust hirdet, azaz azt a tant, hogy csak egyetlen Isten létezik. A kereszténységhez és judaizmushoz hasonlóan, az iszlám is Ábrahám pátriárkára vezeti vissza magát (1Móz 12).
Az iszlám szó maga azt jelenti, hogy alávetettség, megadás, és a “salem” szóból jön, ami annyit tesz: „megadni magát”. Muszlim (valaki, aki megadta magát Istennek) az, aki az iszlám követője, egy olyan vallásé, amelynek precíz teológiai tanai vannak Istenről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról, prófétákról, megváltásról, stb… Az arab szavuk Istenre “Allah” – ez vált egyfajta Istent illető névvé az iszlámban. Az iszlám azt tanítja, hogy Allah az egyetlen és egyedüli istenség az egész teremtettségben (Korán 5:73; 112:1-4). Felsőbbrendű, mindentudó (40:20), mindenütt jelenvaló, különbözik minden teremtménytől (3:191), és minden dolgot tökéletesen irányít. Az iszlám szerint Allah teremtette a világegyetemet, hat nap alatt (2:29; 25:61-62), és minden, ami benne van az ő akaratának és engedélyének köszönhetően létezik. Allah nem „háromságos” Isten (5:73), de abszolút és örök.
A Korán (vagy Qur’an, mely azt jelenti arabul: “az olvasmány”) az iszlám szent könyve és 114 fejezetre oszlik, melyeket szúráknak neveznek. Ezek lefedik az etika, történelem, törvény és teológia tárgyait. A muszlimok nagyon tisztelik, mint Isten közvetlen és szószerinti szavát. A Koránt Gábriel angyal (az iszlámban másnéven a Szentlélek) közölte Mohameddel, egy 23 évig tartó folyamat során, mely akkor kezdődött, amikor Mohamed először találkozott Gábriellel egy barlangban, 40 éves korában. A muszlimok Mohamedet (teljes nevén Muhammad Ibn Abdullah) tekintik Isten utolsó prófétájának. Mohamed Kr. u. 570-ben Mekkában született és Kr. u. 632-ben halt meg.
Ha az iszlám vallásban az Isten egységéről szóló tan áll az első helyen, akkor Mohamednek, Allah prófétájának a fő szerepe áll a második helyen. Az Iszlám szerint több próféta előzte meg Mohamedet. A legfőbbek: Noé, Ábrahám, Mózes, Dávid és Jézus. Ezek a próféták Istentől való kijelentéseket adtak közre, amiket aztán írásba foglaltak; itt főleg az Ószövetségről és az Újszövetségről beszélünk. Ők Mohamednek az előhírnökei és a muzulmánok nagy prófétáknak tartják őket, akik Istent hirdették egy-egy népnek, és akik üzenetei arra az időre szóltak. Jézus az iszlám szerint csak egy a sok próféta közül. Az iszlám tagadja a Jézus istenségéről szóló keresztény tant, az eleget tevő (engesztelő) áldozatának szükségességét (4:157-158), a Szentháromságot (5:73) és még sok egyebet. Az iszlám szerint semmilyen áldozat nem szükséges ahhoz, hogy valaki megbocsátást nyerjen, hanem csak az Allahban való hit, őszinte bűnbánat és engedelmesség az iszlám törvény iránt az, ami fontos (3:135; 7:8-9; 21:47; 49:14; 66:8-9). Valójában az Iszlámban éppen az a legnagyobb bűn – ezt nevezik shirknek is – ha valaki “társakat” ad Isten mellé: társít. Máshogy szólva tehát a muszlimok számára megbocsáthatatlan bűn olyat mondani, hogy Isten Három Személy (illetve Három Létező).
A Korán mellett áll másik forrásuk, a Hadísz. Ez egy másik tekintélyforrás az iszlámban, jóllehet a Koránhoz képest másodlagos. A Hadísz Mohamed mondásainak és tetteinek a gyűjteménye, amit a kortársai jegyeztek le; szájhagyományok és útmutató szerepük van: a Korán elveinek kommentárjai és alkalmazásai, melyek a Koránban magában nem megtalálható többletnek számítható tanításokat foglalnak magukba. Az iszlám szerint a Hadísz az Isten ihletett igazságának velünk közölt formája, Mohamed szavain és stílusán keresztül. Ehhez képest a Korán Allah szószerinti szavait tartalmazza, és amelyet Allah meg is őriz a romlástól.
Az iszlámban minden muszlim egyesül a közös hit kebelén tekintet nélkül társadalmi osztályra, területre, fajra vagy nemre. Ennélfogva tehát egyfajta egység és egyenlőség kötelékében vannak. Az iszlám elsődleges igazsága az iszlám első pillérében található, melyet shahdaként is ismernek: “Nincs más Isten egyedül csak Allah és Mohamed az ő Prófétája”.
Az iszlám teológia továbbá tanít olyan dolgokról is, mi például, hogy az angyalok fényből teremtettek; a dzsinnek egy második teremtett faj, akik a tűzből erednek és számunkra láthatatlanok; az igazak örökre a paradicsomra, míg a gonoszok örökre a pokolra jutnak; azt is tanítja, hogy Jézust sosem feszítették meg; illetve, hogy az alkoholfogyasztás éppúgy tiltott, mint a hazárdjáték.
Mint a legtöbb régi vallásban, az Iszlámban is vannak irányzatok, szekták. A fő irányzatok az Iszlámban a szunniták és a síiták. A szunniták a legnagyobb csoportja az iszlámnak, ők a muszlimok 90%-át teszik ki. A síiták kevesebben vannak, de nagy jelentőségük van az iszlám történelemben, és jelenleg is sokan laknak közülük Iránban, Irakban, Libanonban, Szíriában, Szaúd-Arábiában, Yemenben és az öbölállamokban.
A legfontosabb istentiszteleti hely a muszlimok számára a mecset, amely mindig Mekka felé, Mohamed szülőhelye felé néz, és amely Szaúd-Arábiában található. Minden muszlimnak Mekka felé kell fordulnia imái során, mivel Mekkában található a Ka’aba, illetve a Kába kő, egy kocka építmény, amit állítólag Ábrahám épített, és belsejében egy szent kő van. Amikor egy muszlim éppen Mekkában van, akkor a Kába kő felé fordul.
Sok muszlim az úgynevezett shariát szeretné bevezetni, az iszlám törvény teljes uralmát szeretné a világban elérni. E célra a muszlimok egyre többeket akarnak megtéríteni, eközben más vallási rendszereket támadnak mind karddal, mind pedig szóval, minden nemzetbe be akarnak hatolni, és politikai hatalomra törekszenek, ahol csak lehetőségük van rá.
