Mária mennybevétele dogmájának biblikus cáfolata

Facebook YouTube

Mária mennybevétele dogmájának biblikus cáfolata

“Ha az Úr meg fogja engedni, akkor képességünk szerint az írásból vett bizonyítékokkal is alátámasztjuk a mondottakat. Mert a hit szent és isteni misztériumait legkevésbé sem szabad azok nélkül hagyományozni, amiket az isteni írásokban találunk. Nem szabad csak az ékesszólás tetszetős eszközeivel terjeszteni. Még nekem se higgy csak úgy, aki ezt mondom, hanem kapj bizonyítékot a mondottakra az isteni írásokból. Hitünknek ez az üdve nem a leleményes érvelésből ered, hanem az isteni írások bizonyítékaiból.” Jeruzsálemi Szent Cirill

Mária testi mennybevételének dogmáját XII. Piusz pápa hirdette ki 1950 november 1-jén a Munificentissimus Deus konstitúciójában:

“A mi Urunk Jézus Krisztus, Szent Péter és Pál apostolok tekintélyével
És a Miénkkel kihirdetjük, kinyilvánítjuk és meghatározzuk, hogy Istentől kinyilatkoztatott dogma:

Hogy a Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe.

Minélfogva ha valaki, Isten ne adja azt, amit mi meghatároztunk, vagy tagadni, vagy akarattal kétségbe vonni merészelné, tudja meg, hogy az isteni és katolikus hittől teljesen elpártolt.”

Ezen dogma szentírási alapjai még a katolikus teológusok szerint is hiányoznak. Rengeteg római katolikus hittudós elismeri, hogy a tan világos szentírási alátámasztás nélkül áll.

“Továbbra is kérdik a fundamentalisták, hogy hol a szentírási bizonyíték? Szigorúan véve, nincs egy sem… a nyilvánvaló tény az, hogy az garantálja ennek igazságát, hogy az Egyház úgy tanítja a Mennybevételt, mint valami, ami feltétlenül igaz.” (Karl Keating, Catholicism and Fundamentalism, [Ignatius Press, 1988], p. 275).

Hasonlóan vélekedik Ludwig Ott, aki ezt írja:

“Közvetlen és kifejezett szentírási bizonyítékok nincsenek” (Ludwig Ott, Fundamentals of Catholic Dogma, [TAN Books and Publishers, 1960], p. 208)

Az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekből két dolgot szűrhetünk le: a római katolikus hittudósok vakon bíznak Rómában, valamint szükségtelen számukra, hogy egy-egy dogmához Isten írott kinyilatkoztatásából igazolást nyerjenek.

Mi marad tehát a római katolikus teológusok számára? A “logikával való érv” és néhány félremagyarázott bibliai igerész. Ezekre kívánunk ezen cikkben cáfolatot adni.

Tipikusan három érvet említenek a katolikus teológusok Mária mennybevételével kapcsolatban.

Mivel a szentek átváltozása és mennybevétele megtörtént, valószínűleg Máriáé is megtörtént

Ludwig Ott hivatkozik a Máté 27:52-53-ra, mikor ezt írja:

“Ennek a valószínűségét a Máté 27:52-53-ban feltételezik: “A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.” A valószínűbb magyarázat szerint, melyet már az atyák is kifejtettek, a “szentek” feltámadása egy végső feltámadás és átváltozás volt. Ha azonban az Ószövetség megigazítottai az üdvösség tökéletességére támadtak fel közvetlenül Krisztus megváltó munkája után, akkor lehetséges és valószínű, hogy az Úr Anyjával ugyanez történt.” (Ludwig Ott, Fundamentals of Catholic Dogma, [TAN Books and Publishers, 1960], p. 208-209)

Ludwig Ott érvelésének azonban több problémás részlete is van.

A Római Katolikus Egyház azt állítja, hogy az apostolok mindenképpen tanították és továbbadták ezt a tant, másként nem lehetne dogma, és ha valaki a Római Katolikus Egyház tagja akar lenni, mindenképpen hinnie kell benne. Így egy olyan érv, mely valószínűségekre és lehetségességekre alapozza a mennybevételt, elégtelen.

Ludwig Ott egy logikai hibát vét, az ún. “secundum quid”, vagyis az elsietett/helytelen általánosítás hibájába esik akkor, mikor azt feltételezi, hogy azért, mert a szentek átváltozása és mennybevétele megtörtént, valószínűleg Máriáé is megtörtént. Nagyjából olyan súlyú ez az érv, mintha azt mondanánk: “az én autóm kék, ezért minden autónak kéknek kell lennie.”

Mikor Lázár feltámadásáról olvasunk (Jn 11), ahol ugyanaz történt, mint a Mt 27:52-53-ban, azt látjuk, hogy továbbra is halandó testben élt Lázár, és meg is halt (lsd. Jn 12:10). Így nem szükségszerű azt állítani, hogy a Mt 27:52-53-ban olvasott szentek átváltoztak, mennyei testet öltöttek magukra és mennybe vétettek csak azért, mert feltámadtak.

Mikor Ludwig Ott és a hasonló érvvel élő katolikus teológusok azt állítják, hogy Istentől elképzelhető, Istenhez illő, hogy Máriát is mennybe vette, hiszen a Mt 27:52-53-ban található szentekkel is ezt tette, újabb érvelési hibát követnek el: “argumentum ad consequentiam” vagyis a “következményre hivatkozás” pozitív formáját használják. Ez az érv azt mondja: “Isten (vagy Krisztus) megtehetett valamit, lehetett is oka rá, ezért meg is tette.” A probléma ezzel, hogy Isten kinyilatkoztatásán túl, az emberi logikára hagyatkozik csupán, mely ugyanúgy, mint a természetünk, valamilyen formában bukott, korlátozott, így doktrínálisan megbízhatatlan (Jer 17:9, Rm 3:4, 3:11, 1Kor 1:21, 3:18-21, 1Jn 3:20). Ott érve saját érvelésén nyugszik és nem Isten kinyilatkoztatásán.

Mivel Mária szeplőtelenül fogant, nem halhatott meg

A második érv, mely szintén gyakori a katolikus apologéták körében, az az, hogy mivel Mária az eredendő bűntől mentes volt, nem is tapasztalhatta meg annak következményét, ami nem más, mint a halál. Dave Armstrong írja:

“Az Áldott Szűz testi mennybevétele szükségszerűen következik a szeplőtelen fogantatásából és tényleges bűntelenségéből. A testi halál és bomlás a bűn és bukás következménye (Gen 3:19, Zsolt 16:10), így a tényleges és eredendő bűn hiánya “megtöri a láncot” és lehetővé teszi az azonnali, testi feltámadást [mennybevételt].” (Dave Armstrong, A Biblical Defense of Catholicism, [Sophia Institute Press, 2003], pp. 190-191)

Már korábban írtunk arról, hogy miért is ellentétes Mária szeplőtelen fogantatásának dogmája a Szentírással, azonban azoknak, akik azt állítják: Mária nem halt meg, szembe kell nézniük azon szintén katolikus teológusokkal, akik ennek ellenkezőjével érvelnek. Például Schütz Antal Dogmatikájában az alábbiakat fogalmazta meg:

“Szűz Mária élete végének idejéről, helyéről (valószínűleg Jeruzsálem, nem Efezus) és egyéb körülményeiről nincsenek biztos adataink. Epifánius, aki ezeknek a dolgoknak szorgalmasan iparkodott a végére járni, arra az eredményre jutott: «Nem tudni tehát, meghalt- e, eltemették-e». A szeplőtelen fogantatás pedig mintha ellene szólna. A halál ugyanis a bűnnek zsoldja; Szűz Máriának pedig a bűnnel semmi köze.

Mindamellett Szűz Mária halála biztos. a) A halál Ádám ivadékának szóló egyetemes törvény. Az eredeti megigazultság állapotában Istennek egy természetkívüli adománya fölfüggesztette, de az eredeti bűn után egyetemes ereje ismét érvénybe lépett. Szent Ágoston szerint az Üdvözítő meghalt volna akkor is, ha nem áldozza föl magát önként a keresztfán. Tehát meg kellett halnia Szűz Máriának is, akinek a bűnös és halálra vált Ádámmal való igazi kapcsolatát nem szüntette meg a szeplőtelen fogantatása; hisz megváltásra-szorultsága is megmaradt. b) Ha az Isten-anya méltóságának meg is felelt volna, hogy halált ne lásson, a kereszthalálig engedelmes Megváltó anyjához illett, hogy szent Fiát az élet útjának ez utolsó állomásáig kövesse. c) Az Egyház liturgiai hagyománya történeti bizonyságot szolgáltat… d) A szeplőtelen fogantatás igazsága ennek a ténynek nem áll útjában. Hisz a keresztség minden egyes hívőben szintén eltörli az eredeti bűnt, mégis meghagyja a halál törvényét…”

Mária, mint a napba öltözött asszony

A harmadik római katolikus érv a Jelenések 12-re, a napba öltözött asszonyra hivatkozik, kinek a hold van a lába alatt, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. XII. Piusz pápa mellett Patick Madrid, katolikus apologéta szerint is ez a hely Mária mennybevételére utal. (Patrick Madrid, Where is that in the Bible?, [Our Sunday Visitor Publishing Division, 2001], p. 72)

Anélkül, hogy részletesen belemennénk abba, hogy kiről lehet szó ezen versekben (Mária, az Egyház, más hívők, Izrael stb), rá kell mutassunk, hogy ezen igehely hatalmas problémák elé állítja a katolikus teológusokat, hiszen azt vallják, hogy Mária szeplőtelenül fogant és mentes volt az eredendő bűntől. Viszont ha ez így van, akkor mivel a gyermekszülés fájdalma a bűneset következménye (Gen 3:16), ezért Mária, ha bűntelen volt, nem kellett, hogy ezen következményben részesedjen.

III. Sándor pápa is ugyanezt állította: “Mária úgy esett teherbe, hogy az nem érintette szüzességét, Fiának fájdalom nélkül adott életet, és úgy hunyt el, hogy nem látott romlást.”

A Jelenések 12-ben viszont azt olvassuk: “Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.”

Látjuk tehát, hogy Mária mennybevételének bibliai alapjai még a katolikus teológusok szerint sem tarthatók. Azonban a római katolikus hívőknek nincs szükségük arra, hogy minden dogmájuk levezethető legyen a Szentírásból, hisz áll mellette egy ugyanakkora tekintéllyel bíró kijelentés: a szenthagyomány. A következő részben azt vizsgáljuk: van-e történelmi alapja ezen tanításnak?