Christopher Hitchens, híres ateista újságíró írta egyszer azt, hogy egészen pontosan meg tudja határozni azt, hogy mikor vált Isten végleg feleslegessé az emberiség és a tudomány számára. Ez a történelmi pillanat – gondolta Hitchens – egy évszázaddal Isaac Newton után történt, mikor Bonaparte Napoleon találkozott Pierre-Simon Laplace-szal, a francia matematikus-fizikussal. Napoleon, miután kézhez kapta és elolvasta Laplace monumentális művét, az “Égi mechanikát”, kíváncsi volt, hogy egy olyan műben, ami az univerzum rendszeréről szól, miért nem említi Laplace egyszer sem a Teremtőt. A matematikus-fizikus válasza egyszerű és rideg volt: “Nem volt szükségem erre a hipotézisre.” – Sokan, Christopher Hitchens-el együtt még ma is úgy gondolják, hogy Laplace műve szükségtelenné tette Isten létét.
Azonban Hitchens tévedett. Sem a tudomány módszertana, sem az eddig elért tudományos eredmények nem cáfolják Isten létét, sőt, a tudomány, a mai állása szerint nem Istent, hanem az ateizmust temette el.
Laplace előbb említett művében matematikai szemszögből írja le a bolygók mozgási törvényeit, a következtetése pedig, az volt, hogy nincs semmi szükség isteni beavatkozásra ahhoz, hogy a világegyetem bolygói a pályájukon maradjanak vagy azt bejárják. Magyarul: nincs szükség Istenre a kozmosz aktív fizikai fenntartásához. Tudjuk tehát, hogy Laplace nem azt mondta ki, hogy semmihez nincs szükség Istenre, sőt, még csak azt sem, hogy Isten nem létezik. Akkor mégis miért gondolják mégis a Hitchenshez hasonló ateisták azt, hogy Laplace munkájának eredményeképpen az emberiség kinőtt a gyermeteg Istenhit korából és felnőtt korba lépett?
A hézagok istene
Egy kicsit visszább utazva az időben azt láthatjuk, hogy miközben kutatott, Isaac Newton fizikusnak szüksége volt egy hipotézisre ahhoz, hogy meg tudja magyarázni, azt, hogy miért nem kószálnak össze-vissza az univerzumban a bolygók. Volt tehát egy hézag Newton tudásában, és ezt a hézagot Istennel töltötte be, mint aki aktívan közreműködik a bolygók mozgatásában. Erre a módszerre már meghaladottként hivatkoznak az ateisták, és úgy gondolják, hogy ahogyan a tudományos ismereteink bővülnek, úgy szorul ki egyre jobban Isten ezekből a hézagokból, egészen addig, amíg a végén sehol nem marad már számára hely – és ahogyan Laplace fogalmazott: nem lesz szükség rá, mint hipotézisre. Úgy tűnik tehát, hogy egy nap, a tudomány végleg el fogja temetni Istent.
Mi, keresztények egyetértünk az ateistákkal abban, hogy a “hézagok istene” koncepció egyáltalán nem egy vállalható istenkép. Ez az isten semmiképpen sem egy olyan isten, akit mi, keresztények komolyan tudnánk venni. És itt érkezünk meg az egyik legnagyobb félreértéshez. Nagyon sokan, akik így gondolkoznak, és azt hiszik, hogy a tudomány egyszer minden kérdésre megtalálja a választ, és ezzel Istent végleg kiszorítja mindenhonnan, azt gondolják, hogy a keresztények hitének alapjai ezek az “isten” által betöltött hézagok. Ez azonban hatalmas tévedés.
A keresztények ugyanis a Szentlélek bizonyságtétele nyomán jutnak hitre, és nem azért, mert Istent jó magyarázatnak találták olyan természettudományos kérdések kapcsán, amire még a tudomány nem tudja a választ.
A tudomány határai, a módszertani naturalizmus
De maradjunk még egy kicsit Newtonnál. Amikor a legenda szerint a fizikus fejére esett az a bizonyos alma, és elkezdte kutatni a gravitációt, a híres tudós egy ponton megállt és azt mondta, hogy nem kell magára a gravitációra is magyarázatot adnunk. És a tudósok ebben a mai napig követik Newtont: az alapvető, fundamentális okok kiderítését a filozófusokra hagyják. A tudománynak ezt a korlátozását, a tudományos határok felállítását nevezzük módszertani naturalizmusnak.
E szerint a tudományos módszer szerint a tudósok soha nem hivatkozhatnak ‘természetfelettire’, mint okra, tehát nem magyarázhatnak egy természeti jelenséget (egyszerű példaként a hóesést) a természeten kívüli okokkal (tehát a havazás oka, hogy angyalok rázzák a párnáikat). A módszertani naturalizmus szerint tehát a természetfeletti sosem lehet válasz a fizikai világ kérdéseire.
Természetesen ez a módszer és így a tudomány soha nem juthat el arra a következtetésre, hogy nem létezik valamiféle természetfeletti valóság. Ez ugyanis nem a tudományos, módszertani naturalizmus, hanem az ún. filozófiai naturalizmus álláspontja. A filozófia naturalizmus, mint filozófia az, ami eljut arra a következtetésre, hogy nem létezhet semmi a világunkon túl.
A probléma az, hogy a tudományos módszer, a módszertani naturalizmus szerint a természettudósoknak, amíg a szép fehér köpenyüket viselik, úgy kell viselkedniük, mintha a filozófiai naturalizmus igaz lenne, úgy kell gondolkodniuk, mintha nem lenne természetfeletti valóság. Természetesen ettől még lehetnek hívő tudósok, viszont ezek a kutatók a tudományos munkájuk során soha nem magyarázhatnak semmit a természetfelettivel.
Ez azonban megtévesztő, hiszen úgy tűnhet, mintha ez a tudományos módszer automatikusan a “filozófiai” naturalizmushoz vezetne, és a tudomány is képes lenne olyan kérdésekben állást foglalni, minthogy létezik-e bármi a fizikai valóságon kívül. És sok tudós bele is esik ebbe a csapdába: úgy gondolják, hogy a természettudomány az egyetlen módja annak, hogy megismerjük a világunkat, és azt, ami az ő tudományos munkájuknak szab határt, egyszerűen összekeverik a filozófiával, azzal, ami kimondja, hogy csak a fizikai valóság létezik.
Azonban olyan természettudományos felfedezés, ami kimutatná, hogy a természettudomány képes lefedni a teljes megismerhető valóságot még sosem született – és nem is születhet, hiszen egy ilyen kijelentés a természettudományokon túli kijelentés lenne – soha nem is lehetne tudományosan bebizonyítani. Éppen emiatt a tudomány soha nem bizonyította azt (és nem is bizonyíthatja azt), hogy nem létezik természetfeletti valóság. Hogyan is tehetné? Hiszen a természettudomány alapja az, hogy kizárólag a fizikai valóságot tudja vizsgálni.
Isten egy “tudományt lezáró” magyarázat?
Azonban érthető az, hogy a tudósok félnek attól, hogy Istent is belekeverjék a tudományos magyarázatokba. Sokan gondolják azt, hogy ha Istent is felhasználhatnánk magyarázatként egyes természettudományos hipotézisek kapcsán, akkor Isten egy olyan magyarázat lenne, ami tulajdonképpen megállítja, lezárja a tudományt. Ezek a tudósok attól félnek, hogy ha egy természeti jelenségre Istent használhatnánk magyarázatnak, odaveszne a tudomány nehéz kérdésekre nehéz választ kereső tulajdonsága. “Mi okozta a gravitációt?” Isten. “Miért forog a Föld a saját tengelye körül? “Mert Isten mozgatja”. A tudósok nem igazán ilyen magyarázatokat keresnek.
Ezen tudósok félelme azonban rossz alapokon áll. Nem az a kérdés ugyanis, hogy vannak-e a tudománynak határai, vagy léteznek-e “tudományt lezáró” magyarázatok, hanem az, hogy hol vannak ezek. Ugyanis nemcsak Isten, hanem tulajdonképpen minden magyarázat egy tudományt lezáró magyarázattá válik akkor, ha az kielégíti a tudósok kíváncsiságát, és nem keresnek újabb magyarázatot ugyanarra a jelenségre.
Láthatjuk tehát, hogy azzal, hogy a tudomány egyre több kérdésre találja meg a választ, nem Istent szorítja ki a hézagokból, pusztán egyre jobban felfedezi a világot. A hívő emberek ugyanis nem azért hisznek, mert vannak olyan jelenségek, amikre eddig nem kaptunk tudományos magyarázatot. És láthattuk azt is, hogy bár a tudományos módszer kizárja, hogy a tudósok bármilyen fizikai megfigyelést természetfelettivel magyarázzanak, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a tudomány kijelenthetné, hogy nem létezik természetfeletti valóság. Ehhez több kell. Filozófia.
És ha ez így van, akkor tudományos elméletek egyaránt bizonyítékul szolgálhatnak Isten létére vagy nem-létére. De vajon hol áll a tudomány ezzel a kérdéssel kapcsolatban? Tényleg eltemette Istent?
Az evolúció, mint alternatív magyarázat
Mivel Istent magát nem lehet megfigyelni, csak következtetéseket tudunk levonni a létével vagy nem-létével kapcsolatban. Ha a tudományos megfigyelések közt lenne olyan, ami kizárja Isten létét, mint megfelelő alternatív magyarázat például az élettel kapcsolatban, akkor eldőlne a kérdés.
Az ateisták számára általában az Istennel szembeni természettudományos alternatíva nem más, mint az evolúció. Ronald Giere szerint azzal, hogy Darwin kimutatta, hogyan jöhettek létre a fajok a természetes kiválasztódás útján, aláásta a természeti teológia a világ tervezettségéből vett érvét (Argument from design). Giere szerint, ha az evolúció igaz, akkor természet látszólagos tervezettsége tényleg csak látszólagos, és nincs alap arra, hogy egy intelligens lényt feltételezzünk tervezőként.
De vajon igaz ez? Az evolúció tényleg megfelelő alternatíva Istennel szemben? Ahhoz, hogy az legyen, és az élet egyes kérdéseivel kapcsolatban tényleg kizárja Isten létét, az evolúciónak, illetve az ateistáknak két dologban kell tudni megfelelő magyarázatot adniuk. Megtörténhet-e az, hogy külső beavatkozás nélkül egyszerűbb fajokból bonyolultabb organizmusok jöjjenek létre, illetve megtörténhet-e külső beavatkozás nélkül az, hogy az élettelen anyagból élő organizmusok jöjjenek létre?
Az, hogy a fajok képesek egyszerűből bonyolultabb organizmusokká fejlődni, csak abban az esetben zárná ki Isten létét, ha bebizonyosodna, hogy a fajfejlődést nem irányíthatja Isten, hanem az kizárólag irányítatlan folyamatok során következik be. Az irányítatlan evolúciót sok természettudós azzal próbálja alátámasztani, hogy azt kizárólag a fizika törvényei határozzák meg. Azonban a fizika törvényeivel csak hátrébb tolják a kérdést, hiszen ha ha igazuk is lenne, és tényleg kizárólag a fizika törvényei határoznák meg az evolúciót, még mindig ott maradna a kérdés: miért olyanok a fizika törvényei, hogy azok a fajok evolúcióját eredményezik? Láthatjuk tehát, hogy az, hogy az evolúciót a természet törvényei irányítják, nem bizonyíték az irányítatlan evolúcióra.
A másik terület, az élet eredete kapcsán a naturalista/ateista magyarázat legtöbbször az, hogy az univerzumunk egy multiverzum része, amely multiverzumban talán végtelen számú más univerzum található, így észszerű azt gondolni, hogy ezek közül legalább egy univerzumban kialakul majd az élet. A multiverzumra azonban semmiféle természettudományos bizonyíték nincsen, így a legőszintébb természettudósok általában csak annyit mondanak, hogy jelenleg nincs tudásunk arról, hogy hogyan alakulhatott ki élettelen anyagból élő.
Mivel tehát jelenleg nem bizonyított az, hogy az evolúció irányítatlan, és az, hogy pusztán természetes úton létre tud jönni az élettelenből valami, ami él, az evolúció nem megfelelő alternatíva az ateisták számára Isten létével szemben.
Evolúciós érv a naturalizmussal szemben
Eddig tehát láthattuk, hogy a tudományos módszertan önmagában nem zárja ki Isten létét, és nem utalnak a tudományos felfedezések (például az evolúció) arra, hogy Isten nem létezik. Azonban a végső kérdés még fennáll: utal-e bármilyen tudományos felfedezés arra, hogy a tudomány ateizmust, illetve a naturalizmust temette el (a naturalizmus szerint pusztán az anyagi világ létezik)? Erre pedig a válasz az, hogy úgy tűnik igen. Ez a felfedezés pedig nem más, mint az evolúció. Tehát ha az evolúció igaz, akkor úgy tűnik, hogy az ateizmus, illetve a naturalizmus nem lehet igaz. Miért?
Minden embernek vannak bizonyos kognitív képességei: emlékezés, gondolkodás, érzékelés, figyelem stb. Mi emberek pedig meg vagyunk győződve arról, hogy ezek a képességeink legtöbbször igaz gondolatokat, igaz meggyőződéseket, vagyis filozófiai nyelven igaz hiteket produkálnak, tehát úgy gondoljuk, hogy megbízhatóak a kognitív képességeink.
Az ateisták számára az evolúció az, ami meg tudja magyarázni az élet eredetét, és mivel meg tudja magyarázni az élet eredetét, ezért arra is választ tud adni, hogy honnan származnak a kognitív képességeink (gondolkodás, emlékezés, figyelem stb.).
Richard Dawkins szerint Darwin, az evolúciós elméletével végre lehetségessé tette az ateisták számára, hogy intellektuálisan kiteljesedjenek, ugyanis a tudomány egy megalapozott történetet tárt a hitetlenek elé az élet eredetéről.Magyarul: az evolúció választ ad arra, hogy miért megbízhatóak ezek a kognitív képességeink. Dawkins szerint az evolúció, a vak órásmester formálta olyanra a kognitív képességeinket, hogy azok a túlélésünk szempontjából megbízhatóak legyenek.
A probléma azonban az, hogy az evolúció nem szükségszerűen azokat a képességeinket részesíti előnyben, amik igaz, megbízható meggyőződéseket vagy hiteket produkálnak, az evolúciót csak az érdekli, hogy a meggyőződéseink a túlélés szempontjából hasznosak legyenek. Hogy mit jelent ez?
Azt, hogy az evolúciót nem érdekli, hogy egy meggyőződésünk igaz-e vagy hamis. Az evolúció ugyanis csak a túléléssel törődik, azzal, hogy a különböző organizmusok (például az emberek) a megfelelő időben a megfelelő helyre kerüljenek és szaporodhassanak. És éppen ezért, ha az evolúciót csak az érdekli, hogy túléljünk, és nem az, hogy a gondolataink igazak legyenek, tehát csak a vak, irányítatlan evolúció túlélésre és alkalmazkodásra kitermelt eredményei vagyunk, felmerül a kérdés: van-e bármiféle alapunk arra, hogy abban bízzunk, hogy az elménk alkalmas arra, hogy megismerje az igazságot?
Maga Darwin is ezzel a kétellyel küzdött:
Tehát ha az evolúció vak és irányítatlan, és a cél pusztán a túlélés és az alkalmazkodás, akkor nem lehetünk biztosak abban, hogy képesek vagyunk megismerni az igazságot.
Erre jutottak 2010-ben a Kaliforniai Egyetem kognitív tudományokkal foglalkozó kutatói, Justin T. Mark , Brian B. Marion és Donald D. Hoffman is. Tanulmányukban azt kutatták, hogy milyen kapcsolat van az élőlények észleléseinek igazságtartalma és azok evolúciós előnyössége között. Evolúciós játékelméleti szimulációkkal modellezték a természetes kiválasztódás menetét, és arra jutottak, hogy „az igazságnak megfelelő észleléseket kihalásra juttathatják egyes, az igazságot nem tükröző stratégiák, amelyek a hasznosságra vannak hangolva, nem pedig az objektív valóságra.”
De tegyük fel, hogy valaki úgy gondolja, hogy csak akkor élhetünk túl, ha megbízhatóak a kognitív képességeink, és azok képesek megismerni az igazságot. Ha ez így van, akkor minden alapunk megvan arra, hogy azt feltételezzük, hogy ha az evolúció igaz, akkor az ateizmus/naturalizmus hamis, hiszen az irányítatlan, vak evolúciót csak az érdekli, hogy túléljünk – ehhez viszont nem feltétlenül kell ismernünk az igazságot, elég, ha “hasznos” ismeretünk van.
Tehát ha az naturalizmus és az irányítatlan evolúció egyszerre igaz, akkor valószínűtlen, hogy a legtöbb meggyőződésünk igaz. Azonban nem valószínűtlen, hogy a legtöbb meggyőződésünk igaz, tehát a naturalizmus és az irányítatlan evolúció nem lehet egyszerre igaz.
Még egy dolgot szeretnék megjegyezni az evolúció és a hit kapcsán. Az ateisták kivétel nélkül úgy gondolják, hogy az emberek istenhite hamis hit. Tegyük fel az érv kedvéért, hogy az istenhit tényleg egy hamis hit, és pusztán egy hasznos evolúciós eszköz volt a túlélés miatt az emberiség számára. Ha ez így van, akkor ez egy újabb bizonyíték arra nézve, hogy az evolúció pusztán a “hasznos” hiteket részesíti előnyben és nem az “igaz” hiteket. Azonban ha úgy gondoljuk, hogy az evolúció túlnyomó részben tényleg igaz meggyőződéseket produkál, akkor a természetfelettibe vetett hitünk egy evolúciós érv lehet az ateizmussal, illetve a naturalizmussal szemben. BŐVEBBEN AZ ÉRVRŐL ITT: http://kalvinistaapologetika.hu/evolucios-erv-a-naturalizmussal-szemben-hogyan-cafolja-az-evolucio-az-ateizmust/
Láthattuk tehát, hogy sem a természettudomány természete, sem az evolúció nem temette el Istent, nem áll az ateizmus oldalán. Sőt, ha az evolúció igaz, és elfogadjuk, hogy a meggyőződéseink túlnyomó része igaz, akkor kijelenthetjük: a tudomány eltemette az ateizmust.
A fenti írás az alábbi vitaesten elhangzott nyitóbeszédem leirata: