A modern Római Katolikus Egyház dogmaként tanítja hogy Mária, Jézus anyja bűn nélkül fogant. Az alábbi cikkben megvizsgáljuk a dogma eredetét és felmutatjuk annak Bibliátlanságát. A Katolikus Egyház Katekizmusában (KEK) ezt olvassuk:
„491 Az Egyházban a századok folyamán vált tudatossá, hogy Mária, akit Isten “eltöltött kegyelemmel”, [Vö. Lk 1,28.] fogantatásától fogva meg volt váltva. Ezt vallja a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius által 1854-ben hirdetett ki:
“A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló kegyelme és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.” [IX. Pius: Ineffabilis Deus bulla: DS 2803.]”
A dogma története
Ezen tanítás nem tartozott az egyház első évszázadainak hagyományai közé. Néhány egyházatya ugyan tanította, hogy Máriát bűntelen életen át vezette Isten, de nem tanították azt, hogy eredendő bűn nélkül fogant volna. Sőt, épp ellenkezőleg, az egyházatyák szembenálltak Pelagius tévtanításával, aki tagadta, hogy Ádám bűne öröklődött volna az ő utódaira.
Mária fogantatásának ünnepét már a VII. századi Keleti Egyházban is megtartották, azonban ezen ünnep nem foglalta magába a szeplőtelen fogantatásban való hitet. Sőt, a Keleti Egyház a mai napig nem fogadta a Római Katolikus Egyház ezen dogmáját.
A 13. században Duns Scotus népszerűsítette a szeplőtelen fogantatás tanát. A ferences szerzetesek folyamatosan prédikáltak erről és védték ezt a doktrítnát, viszont ezzel olyan teológusokkal szálltak szembe, mint a XII. századi Clairvaux-i Bernát, vagy a XIII. században élt Aquinói Tamás.
A 15. században a ferences rendbe tartozó IV. Sixtus pápa rendelte el azt, hogy a szeplőtelen fogantatás ünnepét minden év december 8-án kell megülni.
Végül 1854-ben, IX. Pius pápa az Ineffabilis Deus bullájában deklarálta a szeplőtelen fogantatást úgy, mint az egyház egyik alapvető dogmáját.
„Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely szerint
a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt,
Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért minden hívőnek erősen és állhatatosan kell hinnie.”
A Szentírás
A katolikus teológusok is elismerik (pl. Ludwig Ott), hogy ez a tan nincs benne explicite a Szentírásban. Ahogyan a Katolikus Enciklopédia fogalmaz: „Nincs arra direkt, kategorikus és szoros bizonyíték, hogy a dogmát a Szentírásból lehetne kinyerni.”
A KEK a Lukács 1:28-ra hivatkozik szentírási alátámasztásként. A „kegyelembe fogadott” (gör. χαριτόω) kifejezés azonban nem jelentheti azt, hogy Mária bűn nélkül fogant volna, hiszen ugyanez a kifejezés az Efézus 1:6-ban minden hívőre vonatkozik.
A Római Katolikus Egyház tanításával szemben a Szentírás világosan tanítja, hogy mindenki Ádám leszármazottjai közül, osztozik a bűnös természetben: „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.” Rm 5:12. Ezért Ádám minden gyermeke megváltásra szorul. Eképpen Mária is Ádám utóda, aki ráadásul Istent az „én üdvözítőm”-nek (τῷ σωτῆρί μου) nevezi (Lk 1:47). Nyilvánvalóan Máriának fogalma sem volt a szeplőtelen fogantatás római katolikus tanáról.
Egyedül Krisztus, Isten Fia az, aki természetfeletti módon fogantatott a Szentlélek által a Szűz méhében, és csak róla írja a Szentírás hogy „bűn nélküli” volt (Zsid 4:15). Egyedül Krisztus volt bűntelen fogantatásától kezdve, ezért egyedül Ő volt képes arra, hogy meghaljon a bűnösök helyett. Krisztus, aki nem ismert bűnt „bűneinket maga vitte fel testében a fára…” (1Pt 2:24).
Az Ineffabilis Deus bullájában IX. Pius pápa az 1Móz 3:15-re is hivatkozik, mikor kijelenti „…ennek félreérthetetlen bizonyítéka, hogy ő [Mária] taposta a kígyó mérgező fejét”. Megállapítja azt is, hogy Krisztussal és Krisztus által Mária „öröktől fogva ellensége volt a gonosz kígyónak, és maradéktalanul győzedelmeskedett felette, így makulátlan lábával annak fejét széttaposta”.
IX. Pius azonban téved, a Szentírás nem azt állítja, hogy Mária tapossa össze a kísértő fejét. A kígyóhoz szólva ezt mondja Isten:
”Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő [hímnem] a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.”
Az asszony magva, a Messiás, és nem a nő, aki a kígyó fejét tapossa!
Azok a festmények, melyek azt ábrázolják, hogy a „Szeplőtelen” tapossa a kígyó fejét, az 1Móz 3:15 egy hibás, a latin Vulgata-n alapuló fordításából ered, ahol ezt olvassuk:
„…inimicitias ponam inter te et mulierem et semen tuum et semen illius ipsa [személyes névmás, nőnem] conteret caput tuum et tu insidiaberis calcaneo eius.”
A modern katolikus angol nyelvű bibliafordítások (ahol írásban is megkülönböztetik a személyes névmások nemeit) már javítják ezt a hibát és hímneműként fordítják a kígyó fejét taposót.
Mégis, sokszor Máriát továbbra is úgy ábrázolják, mint aki a Sátán fejére tapos. Azonban ne vezessenek félre bennünket téves ábrázolások, félrefordítások. Egyedül Jézus teljesítette be a nagy próféciát, és győzte le a mi álnok ellenségünket „Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” (1 Jn 3:8). Jézus „részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsid 2:14-15). Ezért egyedül benne bízzunk, és egyedül neki adjunk dicsőséget a Sátán a bűn és a halál felett aratott győzelméért.
Hajótörés a hitben
Ennek a római katolikus tanításnak a következményei rendkívül komolyak. IX. Pius pápa „ünnepélyesen” figyelmeztetett mindenkit:
„Ennélfogva, amitől Isten őrizzen, ha lennének olyanok, akik szívükben másképpen mernének gondolkodni, mint ahogyan Mi eldöntöttük, azok vegyék tudomásul és tudják meg, hogy saját maguk elhatározása által elítéltetve, hitükben hajótörést szenvedtek és az Egyház egységétől elszakadtak, ezen felül pedig ezen tettük alapján a jogban megszabott büntetések szigorát vonják magukra, amennyiben azt, amit szívükben gondolnak, szóval vagy írásban, vagy bármi más külső kifejezéssel kijelenteni merészelnék.”
A római katolikus Tanítóhivatal azt akarja, hogy egy teljesen új tanítást (melyet sem a Szentírás, sem az egyházatyák nem tanítanak), a keresztény hit egyik alapvetéseként fogadjunk el. Meggyőződésünk, hogy a Szentírás képes minket bölccsé tenni ahhoz, hogy üdvösséget nyerjünk Jézus Krisztusba vetett hit által (2Tim 3:15). Nincs szükségünk semmilyen extrabiblikus dogmára az üdvösségünkhöz. Valójában, a Római Katolikus Egyház az, amely „hajótörést szenvedett” azáltal, hogy egy olyan dogmát fogadott el, amely ellentétes a Bibliával és a Római Katolikus Egyház az, mely „elszakadt az egyház egységétől”, attól az Egyháztól, mely évszázadokig semmit sem tudott Róma teológiai újításáról.