Mi az az Euthüphron-dilemma?
Az Euthüphron-dilemma eredetileg Platón Euthüphron nevű dialógusában került leírásra, mely Platón korai párbeszédeinek egyike. Az egyik párbeszédben Szókratész és Euthüphron vitatkoznak arról, hogy micsoda a jámborság, a jóság (így az objektív moralitás) alapja, meghatározása. Euthüphron szerint az a jó, ami az isteneknek kedves, így a jóság, jámborság (erkölcstelenség) az istentelenség ellentéte. Erre a meghatározásra válaszul Szókratész felvet egy problémát, amit mi már Euthüphron-dilemmaként ismerünk és ami így hangzik:
„Vajon azért szeretik az istenek a jámbor dolgokat, mert jámborak, vagy azért jámborak ezek a dolgok, mert az istenek szeretik őket?”
Alapvetően ezt így ültethetnénk át korunk teista álláspontja kapcsán: „Azért jó erkölcsi szempontból valami, mert az természeténél fogva jó, vagy azért válik valami erkölcsileg jóvá, mert Isten annak nyilvánítja?”
Látszólag kétféle választ adhatunk e kérdésre és egyik válaszunk sem lenne elfogadható a dilemmára. Egyrészről hogy ha egyes cselekedetek, morális értékek azért jók, mert természetüknél fogva azok, akkor Istentől függetlenek és az erkölcsiség végső soron Istentől külön létezne. Ezek a cselekedetek önmagukban is jók lennének és Istennek rájuk, az ő természetükre kéne hagyatkoznia azért, hogy meghatározhassa, kinyilatkoztathassa, hogy mi az, ami „jó”.
Másrészről, ha valami azért lesz erkölcsi szempontból „jó”, mert Isten kijelentette róla, hogy az jó, akkor a jóság, a jámborság meghatározása Isten önkényétől függne, így Isten akár a gyilkosságra is mondhatná, hogy az „jó” és például az őszinteségre azt, hogy az rossz, így Isten akár egy zsarnok is lehetne, ha azt akarná… de ő a „szerető” képet választotta magának.
De mi a probléma az Euthüphron-dilemmával?
Alapvetően ahogy láthattuk, két választási opciót hagy a számunkra, ez viszont jelen esetben egy hamis dilemmává teszi az Euthüphron dilemmát, mivel más válaszlehetőségeink is felmerülnek.
A hamis dilemma (vagy áldilemma) egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. Ez a két alternatíva legtöbbször a lehetőségek skálájának két szélsősége.
A harmadik válasz, amit a fenti kettő helyett adhatunk megválaszolja Szókratész kérdését: a „jó”, „jámbor” fogalma és meghatározása Isten természetéből fakad. Ahhoz, hogy Isten meghatározza és kinyilatkoztassa számunkra, hogy mi a jó, semmi mást, kizárólag a saját természetét veszi alapul. A hazugság például nem azért lesz „rossz”, mert Isten „felfedezte”, hogy a hazugság természeténél fogva rossz, vagy önkényesen eldöntötte, hanem azért, mert Isten nem hazudhat (Titusz 1:2). Ez továbbá kizárja a dilemmára adott két lehetséges fenti választ is, hiszen Isten nem deklarálja valamiről azt, hogy „jó” (figyelmen kívül hagyva a saját természetét) és nem mondja valamiről, hogy természeténél fogva jó (felismerve valami olyan mércét, mely rajta kívül áll).
Az Euthüphron – dilemma problémája az, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy Isten kinyilatkoztatta a Biblián keresztül önmaga természetét és azt, hogy a „jó”, nem más, mint az Ő természete, így Isten lesz a „jó” mértéke. Így ez a dilemma megszűnik dilemmának lenni a keresztények számára, hiszen Szókratész egyik lehetősége sem képviseli a keresztény teológiát.
