Napjainkban Magyarországon is egyre élesebb az abortusz körüli vita, és ezen viták alatt talán a leggyakrabban előforduló mantra a támogatói oldalról nem más, mint az, hogy „ez az én testem, ez az én döntésem” (férfi oldalról pedig „ez a nő teste, így ez a nő döntése). Konkrétan létezik olyan abortuszpárti csoportosulás, amelynek ez a szlogen a neve, illetve D. Tóth Kriszta WMN Magazinjának egyik sorozata is ezt a címet kapta. Azonban ez az első ránézésre igen egyértelműnek tűnő szlogen, ami talán ezen felszínes egyértelműsége miatt nem nagyon készteti a hallgatót arra, hogy elgondolkozzon az igazságtartalmán, ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy kong az ürességtől és tele van hibával.
A szlogen mögötti érv tulajdonképpen nem más, minthogy az egyénnek totális autonómiája van a saját teste fölött, azt tesz vele, amit csak akar. A kérdés az, hogy vajon helyes-e ez a felfogás?
Alkoholizmus Magyarországon
A KSH adatai szerint négyszázezer alkoholista országa vagyunk, ez talán az egyik legnagyobb egészségügyi krízise hazánknak, nem véletlenül sürgetik a kormányt a különböző szervezetek annak érdekében, hogy visszaszoruljon az alkoholizmus. A hazai halálesetek 6,7%-a az alkoholizmushoz köthető, ami a világon a 13. legnagyobb érték. Az alkoholizmus tehát krízis, ami ellen tennünk kell valamit. De miért lenne probléma az, ha hirtelen ezrek döntenének úgy, hogy ugyanolyan módon akarják a halálba inni magukat, mint például Nicolas Cage a Las Vegas végállomás c. filmben? Hiszen az ő testük, az ő döntésük, nem? Ha igaz ez a szlogen, akkor nincs vita, nincs krízis, nincs helye a felháborodásnak.
Persze azonnal kontrázhat valaki és mondhatja, hogy az abortusz és az alkoholizmus különbözik egymástól! Például az alkoholizmus társadalomra való hatása megmutatkozik az egészségügyi ellátásban, munkaerőpiacon, gazdaságban, családban stb. De miért ne lehetne ugyanezt elmondani az abortuszról? Mondhatnánk, hogy munkaerőhiány van, aminek a megoldása lehetne a születendő gyermekek számának megnövelése, mondhatnánk, hogy a családra vagy éppen az anyára gyakorolt trauma, amit az abortusz során és után elszenved(nek) szintén lelki terhet ró az adott közegre stb. De ha az alkoholizmust krízisnek tekintjük, mert halálhoz vezet, akkor az abortuszt miért nem tekintjük sokkal inkább annak?
Szükségtelen, romboló orvosi beavatkozások
Képzeljük el, hogy egyszer csak minden előzmény nélkül besétál valaki a kórházba és azt kéri, hogy távolítsa el az orvos a veséjét vagy a tüdejét, szemét, májának a felét úgy, hogy az egyén teljesen egészséges és semmi baj ezen szerveivel, pusztán már nem akar velük élni, továbbá mindeközben ragaszkodik ahhoz, hogy más pedig ne kaphassa meg őket, így elrendeli, hogy a kiműtött szervét égessék el. Tehát az egyén nem akarja őket, ragaszkodik hozzá, hogy távolítsák el a szerveit, és azt is megtiltja, hogy bárki másé legyenek. Vajon eleget tennének-e az orvosok ennek a kérésnek? Természetesen nem, nem találnánk épeszű orvost hazánkban, akinek akár csak elvi szinten megfordulna a fejében az, hogy kivitelezze ezt az ötletet, hiszen az, amit a páciens kér (sőt, akár még fizetni is hajlandó lenne érte) nem az egészséget szolgálja, sőt, épp az ellenkezője, betegség vagy halál fog következni belőle.
És ugyanez a helyzet az abortusszal is, ugyanis egy gyermek fogantatása, a szaporodás folyamata ugyanolyan természetes, mint bármelyik testrészünk, vagy a testünk folyamatai és így a terhes nő ugyanolyan egészséges, mint a fent említett egyén, aki el szeretné távolíttatni a szerveit. Egy óriási különbség azonban mégis van: a terhes nő méhében növekvő gyermeknek önálló élete van. Így ha kioperáltatom a vesémet, csak azért, mert az nem tetszik nekem, az legfeljebb az öncsonkítás egyik durva példája, de mégsem veszélyeztetem vele más életét. Azonban az abortusz során nem a női test egy részét távolítják el és pusztítják el feleslegesen, hanem egy másik személy, a gyermeke testét.
Testfüggőség
Szintén nagyon gyakori érv az abortusz mellett az, hogy a nőnek joga van megölni a gyermekét, hiszen a gyermek függ az anya testétől, a túléléséhez szüksége van a „gazdatestre”. ami miatt azonban problémás ez az érv az az, hogy ilyen alapon ugyanígy kiterjeszthető ez a még a szoptató anyákra is, hiszen gyermekük az ő testüktől függ. Gondoljunk bele: miközben az anya szoptatja, leszakíthatja a gyermeke egyik lábát, szétzúzhatja a koponyáját és kidobhatja a kukába? Természetesen nem! De ha következetesek vagyunk, tegyük fel a kérdést: mi a helyzet a sziámiikrekkel? Hiszen ők is egy másik ember testétől függnek! Megtehetné az egyik, hogy csak úgy megöli a másikat, csak azért, mert az függ a testétől?
Nem a nő teste
Amit viszont sosem hangsúlyozhatunk eléggé az az, hogy a kérdés valójában nem a nő testéről szól, ugyanis a fogantatás pillanatától a gyermek egy önálló organizmus, sosem az anya testének a része. Megvan a saját teste, és ez az a test, amit éppen darabokra akarnak szakítani és meg akarnak semmisíteni az abortusz során. Ha az „én testem, az én döntésem” mantra igaz lenne, akkor az abortusz kérdésének eldöntését az anyjuk hasában nevelkedő gyermekekre bíznák.
Tehát senki nem rendelkezik teljes, korlátlan autonómiával a teste fölött, de ha még így is lenne, az abortusz a gyermek testéről szól, és így az is megérdemli a teljes autonómiát. Így tehát elmondhatjuk, hogy az „én testem, az én döntésem” egy üres, hamis és hibákkal terhelt mantra.
