A Katolikus Egyház Katekizmusa: idézetek

85 “Isten írott vagy áthagyományozott Igéje hiteles magyarázatának feladata egyedül az Egyház élõ Tanítóhivatalára bízatott, mely tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja”, tudniillik a Péter utódával, Róma püspökével közösségben lévõ püspökökre.

88 Az egyházi Tanítóhivatal Krisztustól kapott teljes tekintélyével él, amikor dogmákat határoz meg; azaz amikor a keresztény népet visszavonhatatlan hívõ elfogadásra kötelezõ formában terjeszt elõ olyan igazságokat, amelyeket az isteni Kinyilatkoztatás tartalmaz, vagy az ilyen igazságokkal szükségszerûen összefüggõ igazságokat definitív módon elõad.

100 Isten Igéje hiteles magyarázatának feladata egyedül az egyházi Tanítóhivatalra, a Római Pápára és a közösségben lévõ püspökökre bízatott. 

119 “Az egzegétáknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. Így mintegy az õ elõkészítõ munkálkodásuk alapján fog kiérlelõdni az Egyház döntése. Mindez ugyanis az egzegézist illetõen végsõ fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megõrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít és isteni szolgálatot lát el.”

553 Jézus különleges tekintélyt bízott Péterre: “Neked adom a mennyek országának kulcsait; amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, föloldott lesz a mennyben is” (Mt 16,19). A “kulcsok hatalma” a teljhatalmat jelenti Isten házának kormányzására, ami az Egyház. Jézus, a “Jó Pásztor” (Jn 10,11) e megbízatást föltámadása után megerõsítette: “Legeltesd bárányaimat” (Jn 21,15–17). Az “oldás” és a “kötés” hatalma teljhatalmat jelent a bûnbocsánatra, tantételek megfogalmazására és fegyelmi döntések meghozatalára az Egyházban. Jézus ezt a hatalmat az Egyházra bízta az apostolok és különösképpen Péter szolgálata által, akire mint egyre az Ország kulcsait kifejezetten rábízta.

883 “A püspökök kollégiumának vagy testületének csak akkor van tekintélye, ha a római pápával, Péter utódával mint fejével együtt értjük.” Ezen föltétellel “hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedõ legfõbb és teljes hatalomnak, de ezt a hatalmat csak a római pápa beleegyezésével gyakorolhatja”.

895 “Ez a hatalom, melyet személyesen gyakorolnak Krisztus nevében, saját, rendes és közvetlen hatalmuk, jóllehet gyakorlását végsõ fokon az Egyház legfõbb tekintélye irányítja.” A püspököket mégsem lehet a Pápa helyetteseinek tekinteni, akinek az egész Egyház fölötti rendes és közvetlen hatalma nem semmisíti meg, ellenkezõleg, megerõsíti és védi a püspökökét. Ezt a hatalmat azonban az egész Egyházzal közösségben kell gyakorolniuk, a Pápa vezetése alatt. 

1444 Amikor az Úr Apostolait saját bûnbocsátó hatalmának részesévé teszi, arra is hatalmat ad nekik, hogy a bûnösöket kiengeszteljék az Egyházzal. Feladatuk ezen egyházi dimenziója mindenekelõtt Krisztus Simon Péternek mondott ünnepélyes szavában fejezõdik ki: “Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, föloldott lesz a mennyben is.” (Mt 16,19) Bizonyos, hogy “azt az oldó és kötõ hivatalt, amit Péter kapott, a fejével kapcsolatban álló apostolkollégium is megkapta (Mt 18,18; 28,16–20)”.

1471 A búcsúk tanítása és gyakorlata az Egyházban szorosan összefügg a bûnbánat szentségének hatásaival. Mi a búcsú? “A búcsú Isten színe elõtt a már megbocsátott bûnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívõ, aki megfelelõen fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít.” “A búcsú részleges vagy teljes, attól függõen, hogy a bûnökért járó ideigtartó büntetéstõl részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg.”  “Minden hívõ nyerhet búcsúkat (…) önmaga számára vagy az elhunytak javára.”

1495 Krisztus nevében bûnöket csak olyan papok bocsáthatnak meg, akik az egyházi hatóságtól feloldozási joghatóságot kaptak.

1548 A fölszentelt szolga egyházi szolgálatában maga Krisztus van jelen Egyháza számára mint testének Feje, nyájának Pásztora, a megváltás áldozatának Fõpapja és az igazság Tanítója. Ez az, amit az Egyház kifejez, amikor azt állítja, hogy a pap az egyházi rend szentségének erejébõl in persona Christi Capitis `Krisztusnak, a Fõnek személyében’ cselekszik: “Így tehát a pap ugyanaz, Jézus Krisztus, akinek szent személyét az Õ meghívott szolgája viseli. Ez ugyanis a papszentelés miatt hasonlóvá válik a Fõpaphoz, és hatalma van, hogy magának Krisztusnak személyében és erejével cselekedjék.” “Krisztus az egész papság forrása; mert a Törvény alatti pap az Õ elõképe volt, és az új Szövetség papja Krisztus személyében cselekszik.”

1673 Amikor az Egyház nyilvánosan és tekintéllyel Jézus Krisztus nevében kéri, hogy egy bizonyos személy vagy tárgy oltalmat nyerjen a Gonosz befolyása ellen és kikerüljön uralma alól, akkor ördögûzésrõl van szó. Jézus ûzött ördögöket, és az Egyház tõle kapta a hatalmat és a megbízást az ördögûzésre. Az ördögûzés egyszerû formában a kereszteléskor történik. Ünnepélyes, úgynevezett “nagy ördögûzést” (exorcismus) csak püspöki engedéllyel rendelkezõ pap végezhet. Okosan kell eljárni, és az Egyház által fölállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Az ördögûzés arra szolgál, hogy kiûzze a gonosz lelkeket, vagy megszabadítson a gonosz lelkek befolyásától, mégpedig annak a lelki hatalomnak erejével, amit Krisztus bízott Egyházára. Egészen más a helyzet a betegségekkel, elsõsorban a pszichés betegségekkel; ezek gyógyítása az orvostudományra tartozik. Fontos tehát ördögûzés elõtt megbizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz jelenlétérõl, és nem betegségrõl van szó. 

2034 A római Pápa és a Püspökök mint “hiteles, azaz Krisztus tekintélyével bíró tanítók, (…) a rájuk bízott népnek hirdetik a hitet, melyet hinni és az erkölcsi életre alkalmazni kell”. A Pápa és a vele közösségben lévõ Püspökök egyetemes és rendes tanítóhivatala tanítja a hívõknek az igazságot, amit hinni, a szeretetet, amit gyakorolni, és a boldogságot, amit remélni kell.

2035 A Krisztus tekintélyében való részesedés legfelsõbb fokát a tévedhetetlenség karizmája biztosítja. Ez “annyira terjed ki, amennyire az isteni kinyilatkoztatás letéteménye kiterjed”; kiterjed a tanítás — beleértve az erkölcsi tanítást is — minden olyan elemére, melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem megõrizni, sem elõadni, sem megtartani nem lehet.

2036 A tanítóhivatal tekintélye kiterjed a természetes törvény sajátos parancsolataira is, mert ezek megtartása, amit a Teremtõ elvár, szükséges az üdvösséghez. Az Egyház Tanítóhivatala, amikor a természetes törvény parancsolataira emlékeztet, prófétai feladatának lényeges részét teljesíti, mert hirdetnie kell az embereknek, hogy kik õk valójában, és emlékeztetnie kell õket arra, milyennek kell lenniük Isten elõtt. 

2105 A hiteles kultusz Isten felé az embernek egyénileg és társadalmilag egyaránt kötelessége. Ez “hagyományos katolikus tanítás az embereknek és a csoportoknak az igaz vallás és Krisztus egyetlen egyháza iránti erkölcsi kötelességérõl”. Az Egyház, szüntelen hirdetve az evangéliumot az embereknek, azon fáradozik, hogy akik hallgatják az evangéliumot, át tudják hatni a közösség “gondolkodását és erkölcseit, törvényeit és szervezeteit”, melyben élnek. A keresztények társadalmi kötelessége, hogy tiszteljék és ébresszék föl minden emberben az igaz és a jó szeretetét. Meg kell ismertetniük az egyedül igaz vallást, mely a katolikus és apostoli Egyházban létezik. A keresztények arra hivatottak, hogy a világ világossága legyenek. Az Egyház ezáltal mutatja meg Krisztus királyságát a teremtés és különösen az emberi társadalmak fölött.